Nokiás doboz - Hagyó valahol elhagyta...

Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" - mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

Budapest egykori főpolgármester-helyettese arra a vádra reagált így felolvasott vallomásában, amelyet Balogh Zsoltnak, a per negyedrendű vádlottjának, a BKV Zrt. 2008-ban megbízott vezérigazgatójának állítása alapján fogalmazott meg a vádhatóság. E szerint Hagyó Miklós, hivatali helyzetével visszaélve, arra utasította, hogy évente 15 millió forintot adjon át neki.

 

Az egykor szocialista főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: sem Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat, sem mást nem utasított arra, hogy 15 millió forintot átadjon neki. A per fővádlottja ezután részletekbe menően próbált érvelni állítása mellett. Vallomása szerint Balogh Zsolt kért tőle tanácsot ahhoz, hogy a 4-es metró ügyében készülő európai uniós pályázat sikeres legyen, ezért találkozott vele hozzátartozójának lakásán. Hagyó Miklós azt mondta, hogy ezt a találkozót Balogh Zsolt kérte, azon semmire nem utasította, semmit sem kért tőle.

 

Részletesen beszámolt egy olyan "túráról", amelyen Balogh Zsolt is részt vett, a nap eseményeivel kapcsolatban azonban azt mondta, hogy annak részleteiről csak a negyedrendű vádlott kihallgatása után fog vallomást tenni. A vádiratban szereplő második 15 millió forint 2009-es átadásáról azt állította: sem nokiás dobozban, sem másmilyen módon nem adott át neki Balogh Zsolt pénzt. Valamennyi ezzel kapcsolatos állítása valótlan - mondta az elsőrendű vádlott, hozzátéve, a pénzátadásokat semmi nem támasztja alá. Hagyó Miklós azt azonban nem tartotta kizártnak, hogy közvetlen munkatársának, Lelovics Ottó ötödrendű vádlottnak az irodájában találkozott és egyeztetett Balogh Zsolttal.

 

Vallomásában hangsúlyozta: Balogh Zsolt negyedrendű vádlott az őt terhelő interjút közvetlenül a 2010-es országgyűlési választások előtt adta az egyik jobboldali lapnak, majd az egyik tévének. Balogh Zsoltnak semmilyen félnivalója nem volt, korábban is a hatóságokhoz fordulhatott volna, de ezt csak a választások előtt tette meg - mondta Hagyó Miklós. Vallomása végén, amely két tárgyalási napon át tartott, kiemelte: főpolgármester-helyettesi tevékenysége idején a legteljesebb jogszerűséggel járt el, az eljárás kezdetétől arra törekszik, hogy feltárja az igazságot. Hangsúlyozta: szocialista politikusként mindig "az ország és a főváros érdekeit" vette figyelembe. Hagyó Miklós csütörtökön befejezte vallomásának felolvasását.

 

A bizonyítási eljárást szeptember 18-án folytatja Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, akkor az elsőrendű vádlott zár alá vett vagyonáról tárgyalnak. A perben szeptember 20-án hallgatják ki Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat. A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja. (MTI)


Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás: