Nőtt a fejlődő országokba irányuló külföldi beruházások összértéke

A fejlődő országok az összes külföldi beruházás több, mint felét kapták 2010-ben, az első alakalommal haladta meg részesedésük az 50 százalékot, amióta ilyen adatot publikálnak - derül ki az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Értekezletének (UNCTAD) hétfői közleményéből.

Az UNCTAD számításai szerint 2010-ben a vállalkozások összesen 1,122 ezer milliárd dollár beruházást hajtottak végre külföldön, ami valamivel több az előző évi 1,114 ezer milliárd dollárnál. A növekedés ellenére a közvetlen külföldi befektetések (FDI) 25 százalékkal maradnak el a válság előtti szintektől.

 

Az összes FDI 53 százaléka jutott a fejlődő országoknak: elsősorban Kelet-Ázsiában és Latin-Amerikában nőtt a beruházások értéke. Kínában 6,3 százalékkal több FDI érkezett, s először lépte túl a 100 milliárd dollárt az országba érkező külföldi beruházás értéke. A Hong-Kong-ba irányuló külföldi beruházások értéke közel 30 százalékkal, 62,6 milliárd dollárra ugrott.

 

Ezzel szemben Indiában 32 százalékkal kevesebb, összesen 23,7 milliárd dollár FDI érkezett. A latin-amerikai közvetlen külföldi beruházások értéke 21 százalékkal nőtt, s a nagyobb gazdaságok közül egyedül Argentína mutatott gyengébb, 4 százalékos növekedést az előző évhez képest. Az Egyesült Államokban nagyot ugrott az FDI a válság alatti csökkenést követően: tavaly 43,3 százalékkal 186,1 milliárd dollárra nőttek a közvetlen külföldi beruházások, amivel Amerika továbbra is a legtöbb beruházást vonzza a világon.

 

Az Európai Unióban ezzel szemben jelentős mértékbe, 20 százalékkal esett az FDI, elsősorban az eurózóna 16 országában tapasztalt csökkenés miatt. Németországban 3,5, Franciaországban 3,7 százalékkal, míg Írországban 66,3 és Görögországban 38,3 százalékkal esett az országba áramló külföldi beruházások értéke. Nagy Britanniában enyhén, 1,2 százalékkal nőtt a beáramló FDI, bár a 46,2 milliárd dolláros összérték továbbra is elmarad a válság előtt tapasztalt 160 milliárd dolláros éves átlagtól.

 

Az UNCTAD azzal számol, hogy a külföldi beruházások értéke 2011-ben elsősorban a fejlődő országokban nőhet, s a világ összes FDI-je 1,3 és 1,5 ezer milliárd dollár közötti szintre emelkedhet. A szervezet beruházási és vállalkozási részlegének igazgatója, James Zhan szerint a világban a multinacionális vállalatok mintegy 4-5 ezer milliárd dollárnyi befektetési erőforrással rendelkeznek. Bár ahhoz, hogy ezekhez a pénzekhez nyúljanak a vállalatok, világszerte nőnie kell a befektetői bizalomnak - teszi hozzá.

 

A közvetlen külföldi beruházásnak számos formája létezik. Ide tartoznak a vállalati összeolvadások és felvásárlások, az úgy nevezett zöldmezős beruházások, a külföldi tevékenységből származó nyereségek befektetése, valamint az anyavállalatok által a leányvállalatnak nyújtott kölcsönök. Az UNCTAD elemzésében kiemeli: a világgazdaság növekedésének beindulásával a vállalatok több nyereséget fektettek be, illetve jelentősen nőtt a határokon átívelő vállalati összeolvadások és felvásárlások összértéke. Ezzel szemben a zöldmezős beruházások, valamint a vállalaton belüli hitelezések értéke csökkent 2010-ben.


A BlackRock megnyitja az Aladdint az Ethena USDe előtt: 100 millió dolláros likviditási keret indul

Újabb fontos lépést tesz egymás felé a hagyományos pénzügyi szektor és a decentralizált pénzügyek világa. A BlackRock intézményi befektetők által használt Aladdin platformja támogatni fogja az Ethena USDe szintetikus dollárját, miközben az Ethena 100 millió dolláros likviditási keretet biztosít a BlackRock tokenizált BUIDL alapjához. A bejelentésre az ENA token árfolyama is emelkedéssel reagált.
2026. 06. 30. 19:00
Megosztás:

Nőtt Horvátország turisztikai bevétele az első negyedévben

Az első negyedévben 945,2 millió euró (335 milliárd forint) bevétele származott Horvátországnak a külföldi turistáktól, 9,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte kedden a zágrábi idegenforgalmi és sportminisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
2026. 06. 30. 18:30
Megosztás:

E.ON: az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek

Az extrém hőség miatt Budapesten, Pest vármegyében és az Észak-Dunántúlon az átlagosnál két-háromszor több üzemzavar jelentkezik a villamosenergia-hálózaton, ezért az E.ON Hungária Csoport megerősített készenléttel dolgozik, és a tervezett áramszünetek jelentős részét elhalasztotta - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 18:00
Megosztás:

Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie

Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt blokkláncalapú elszámolási technológia valóban átalakíthatja a pénzügyi piacokat.
2026. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás: