Növekvő kitermelés hajtja az orosz részvényeket

A világ legnagyobb olajkitermelő országa, Oroszország 2012-ben várhatóan több nyersolajat termel majd ki, mint a poszt-szovjet éra bármelyik másik időszakában. Ez nagyrészt a tavaly bevezetett új 60/66-nak nevezett adórendszernek köszönhető, amelynek célja, hogy csökkentse a nyersolaj adóterhét a finomított termékek kárára, úgy, hogy az állam adóbevételei ne változzanak jelentősen. Emellett az új adórendszernek szintén célja, hogy ösztönözze a vállalatokat a kőolaj kitermelés fokozására, mivel a Kreml rádöbbent, hogy a meglévő rendszerben nem éri meg a kitermelésbe invesztálni, így hosszú távon a régi rendszer nem fenntartható. Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő részvényelemzőjének elemzése.

Az orosz olajipari óriások átirányítottak a beruházásaikat a feldolgozó és kereskedő downstream szegmensből a kutató-termelő upstream szegmensbe, aminek köszönhetően az orosz kitermelés mennyisége a következő 10 évben fenntarthatóvá válik, illetve enyhén növekszik.


De mit jelent ez a befektetőknek?


Véleményem szerint semmi újdonságot, a piaci konszenzus is ez volt, és a kitermelés alakulása rövidtávon nem igazán függ az olajártól, mivel az orosz olajkitermelők adóztatása erősen progresszív. Ami a piacot leginkább mozgatja, az sokkal inkább az olajár alakulása, hiszen az ország költségvetési bevétele erősen függ a nyersanyagáraktól. Az orosz büdzsé idén 115 dollárnál null-szaldós és hosszútávon ez a szám egyre csak növekszik az állami kiadások folyamatos emelkedése következtében. Tehát az olajár alakulása makrogazdasági fronton (államháztartási hiány, belföldi fogyasztás, beruházások, foglalkoztatottság, reformok stb.) befolyásolja az orosz piac alakulását, aminek az előrejelzése jelenlegi volatilis piaci környezetben erősen problémás. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az egyedi vállalati történetekre érdemes fókuszálni a jelenlegi piaci helyzetben. Ilyenek például azok a lehetőségekk, amelyek a kisbefektetők számára ugyan nehezen elérhetőek, de az OTP Orosz Részvény Alapot pontosan azért hoztuk létre, hogy a kevéssé ismert, kiemelkedő hozampotenciálú befektetésekből az egyéni megtakarítók is részesedhessenek.


Sistema JSFC: Oroszország legnagyobb befektetési társasága. A három legnagyobb tőzsdén jegyzett érdekeltsége az MTS (Oroszország legnagyobb telekommunikációs vállalata), a Bashneft (olajszektor), illetve a Bashkirenergo (áramtermelő), de ezek mellett még egy sor kisebb, nem tőzsdén jegyzett vállalatban is tulajdonol. A tőzsdén jegyzett érdekeltségeinek piaci értéke jelenleg 15 milliárd dollár, míg a cég piaci kapitalizációja mindössze 7 milliárd. Tehát fél pénzen kaphatunk meg egy 15 milliárd dollár értékű részvénypakettet úgy, hogy az egyéb eszközökkel nem is számolunk. A vállalati központnak jelenleg nincsen jelentős nettó hitelállománya. Londonban és Moszkvában is kereskedhető.


OJSC Protek: Oroszország vezető gyógyszeripari vállalata. A cég a tavalyi évben jelentősen alulteljesített a gyógyszer nagykereskedelmi szektorban kialakult árverseny következtében. Ez a helyzet tavaly év végén ért véget, az azt kirobbantó cég csőd közeli helyzete következtében. Jelenleg a vállalat nagyon kedvező értékeltségen forog és a növekedési kilátások is biztatóak.


C.A.T. oil AG: Oroszország vezető olaj-kitermelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata (Oilfield Services). Az iparági kilátások nagyon jók a megemelkedett fúrási igények következtében. Kedvező értékeltség mellett és jó növekedési kilátások mellett forog a Frankfurti tőzsdén. Ezen felül a vállalat corporate governance-e is kiemelkedő.


Surgutneftegas OAO: A vállalat Oroszország vezető olajipari vállalata. A cégnek van az egyik legrosszabb corporate governance-e az orosz vállalatok közül, viszont rendkívül olcsó. Azt nem tudja pontosan senki, hogy a vállalatnak pontosan mennyi a tényleges készpénzállománya, illetve saját részvényállománya, de a piaci konszenzus szerint jelenleg a vállalat piaci értéke körülbelül megegyezik a cég feltételezett készpénzállományával. Oroszországban 2013-ban kötelező áttérni a vállalatoknak az IFRS számviteli standard-re, ettől a vállalat transzparenciájának növekedése várható, illetve várhatóan kiderül a tényleges készpénz-, illetve saját részvényállomány. Ehhez az szükséges, hogy a kitermelés mértéke 1%-kal haladja meg a tavalyit.


Júliusban is dübörgött a magyarországi hitelpiac

Júliusban is kiemelkedően magas, közel 255 milliárd forintos összeget ért el az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ezzel a lakáshitelpiac első héthavi kihelyezése megközelítette az 1 832 milliárd forintot, ami a teljes tavalyi év eredményének már több mint 93%-át teszi ki. Ezzel egyidőben a személyi hitelek piaca is tovább hasított, elvégre a júliusi kihelyezés is meghaladta a 150 milliárd forintot – írja közleményében a Bank360.
2026. 09. 04. 04:00
Megosztás:

Felülvizsgálja a 4iG minősítését a Scope Ratings

A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges lemínősítés céljából - jelentette be szerdán a Scope a honlapján.
2026. 09. 04. 03:30
Megosztás:

Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből

Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7%-a fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra, az ő költségeik mondhatók definíció szerint kifeszítettnek – derül ki az Eurostat friss adatából. Magyarországon ugyanez az arány mindössze 5,3 százalék, vagyis az uniós átlag alatt volt tavaly, ami vélhetően annak az eredménye, hogy a lakhatási költségek emelkedése nem tartott lépést a bérnövekedéssel – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
2026. 09. 04. 03:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője

A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdésessé válhat. Emellett jelentősen visszavágták a társasági adóból várt bevételt, miközben a pénzügyi szektortól közel 200 milliárd forinttal többet várnak.
2026. 09. 04. 02:30
Megosztás:

Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás: