Nyilvános aukció lebonyolításáról döntött az OTT-ONE

A korábbi terveknek megfelelően, az előkészületi munkálatok után az OTT-ONE Nyrt. megkezdi egy tőkepiaci tranzakció lebonyolítását, amely során nyilvános, a Budapesti Értéktőzsdén szervezett aukció keretében értékesít majd saját részvényeket. Az ügylet során az OTT-ONE Nyrt. 3 millió darab saját részvényt kínál majd aukcióra. A nyilvános tranzakcióból befolyt tőkét a vállalat az előtte álló, potenciális befektetések, valamint projektek finanszírozására, illetve az általános növekedés támogatására kívánja fordítani. Továbbá a sikeres tranzakció eredményeként létrejön annak a lehetősége, hogy a vállalat a későbbiekben – a megfelelő felkészülési idő eltelte után – átlépjen a BÉT Prémium kategóriájába. A nyilvános aukció során az OTT-ONE befektetési szolgáltatója az Equilor Befektetési Zrt. lesz.

Nyilvános aukció lebonyolításáról döntött az OTT-ONE

Megkezdi az OTT-ONE egy nyilvános tranzakció lebonyolítását, amely során a vállalat 3 millió darab saját részvényt kínál majd eladásra, nyilvános aukció keretében. Az aukció idejére a tőzsdei vállalat főrészvényese, az iSRV Szolgáltató Zrt. biztosítja az aukció lebonyolításához szükséges részvényeket az OTT-ONE számára, egy kölcsönszerződés keretében. A kölcsönügyletre vonatkozó szerződést a mai napon megkötötte az iSRV Zrt. és az OTT-ONE Nyrt. Az aukción az OTT-ONE Nyrt.-nek minimum 250 forinton kell majd értékesítenie a részvényeket, ez ugyanis az iSRV Zrt.-vel kötött kölcsönügylet egyik feltétele . Ezzel együtt természetesen az OTT-ONE eltökélt célja, hogy amennyiben az aukciót megelőző időszakban 250 forintnál magasabb lesz az aktuális árfolyam, akkor az aukciót ehhez mérten, az akkori, magasabb piaci árfolyamon fogja végrehajtani a vállalat, tehát nem kíván a piaci ár alatt részvényt értékesíteni.

 
A kölcsönügylet keretében az iSRV Zrt. 3 millió darab részvényt bocsátott az OTT-ONE rendelkezésére, hogy a társaságunk főrészvényeseként támogasson minket a céljaink elérésében. A kölcsönügylet során kölcsönadott részvényeket az OTT-ONE az aukción értékesíti majd, az aukció zárása után pedig az el nem kelt részvényeket visszaadjuk az iSRV Zrt.-nek, a sikeresen értékesített részvények helyett pedig új részvényeket bocsátunk ki az iSRV Zrt. számára. Így a tranzakció végeztével az iSRV Zrt. a teljes kölcsönadott részvénypakkot visszakapja, miközben a részvényérté kesítésből befolyt forrást közvetlenül a társaság tudja felhasználni” – mondta el Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. vezérigazgatója a kölcsönügyletről, amelyet az iSRV Zrt. kamat és haszon nélkül bocsátott az OTT-ONE rendelkezésére.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


A nyilvános tranzakció előkészítésére a 2018-as közgyűlés során kapott felhatalmazást a társaság igazgatósága. A most bejelentett tranzakció kettős célt szolgál: egyrészt a befolyt forrásból a vállalat a jövőbeni növekedési terveit kívánja finanszírozni, másrészt pedig – amennyiben a tranzakció során minimum 100 millió forint összegben jegyeznek részvényt a befektetők –, teljesül a BÉT Prémium kategóriájába történő átlépés egyetlen, eddig még nem teljesített feltétele is.

Ugyanakkor a vállalat csak a Standard kategóriában való működésből levont tapasztalatokat követően fogja kérvényezni a társaság törzsrészvényeinek átsorolását a Prémium kategóriába.


Az OTT-ONE Nyrt. alaposan megvizsgálta a nyilvános tranzakciók különböző típusait, amely eredményeként a nyilvános aukció mellett döntött. A konstrukció előnye, hogy a lebonyolítás kevésbé időigényes egyéb nyilvános tranzakciókhoz képest, így az aukcióban résztvevő befektetők hamarabb juthatnak hozzá a megvásárolt részvényekhez. Az aukció előkészítésének első lépéseként a vállalat az Equilor Befektetési Zrt. szakembereivel közösen elkészíti a tranzakcióhoz kapcsolódó összevont tájékoztatót, amelyben többek között felvázolja a forrásbevonás pontos célját. A tájékoztató elkészítése után, valamint a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően az aukcióra várhatóan 2019 szeptemberében kerül sor.


A hazai tőkepiacon a nyilvános aukció – mint a forrásbevonás egyik lehetséges eszköze –, kevésbé elterjedt, holott rendkívül hatékonyan alkalmazható a friss tőke bevonására, valamint jócskán lerövidíthető vele a tranzakciós folyamat hossza is, amennyiben a társaság a tranzakció lebonyolításához megfelelő volumenű saját részvénnyel rendelkezik” – mondta el Gereben András az Equilor Befektetési Zrt. elnöke.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás: