Nyitottak a magyarok az új technológiákra

A magyarok jóval nyitottabbak az új technológiákra mint az európai átlag, azonban kevésbé tudják értelmezni az innovációkról szóló híreket - derült ki a Samsung fogyasztói szokásokat vizsgáló 18 európai országban végzett reprezentatív kutatásból.

Nyitottak a magyarok az új technológiákra

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatás szerint a magyarok 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy figyelemmel kíséri az innovációt, és 86 százalékuk mondta, hogy foglalkoztatják a közeljövőben vásárolni tervezett elektronikai eszköz tulajdonságai, szemben az európaiak 25, illetve 45 százalékával.
    

Ezzel együtt jár, hogy a magyaroknak sokkal nagyobb elvárásaik is vannak, mint az európai átlagnak. Míg a magyarok 59 százaléka várja az új berendezéstől vagy készüléktől, hogy megkönnyítse és tegye egyszerűbbé az életét, csak az európaiak 42 százalékának van ilyen igénye a felmérés szerint.
    

A rendelkezésre álló információk értelmezésével viszont gyakrabban gyűlik meg a bajunk: a magyarok 21 százaléka válaszolta, hogy összezavarják az újabb és újabb technológiai szakkifejezések, míg az európai átlag csupán 12 százalék. Míg a magyar válaszadók alig 5 százaléka merte kijelenteni, hogy a közbeszédben forgó minden technológiai kifejezést érti, európai viszonylatban a megkérdezettek több mint 12 százaléka bízik az ilyen irányú jártasságában.
    

A kutatás eredményei alátámasztják azt a sztereotípiát, hogy a férfiak sokkal fogékonyabbak a technológiai újításokra, 16 és 54 éves kor között háromszor annyi nő, mint férfi válaszolta azt, hogy úgy érzi, nem tudja nyomon követni a technológiai fejlődést. Az 55 éves kor felett viszont fordul a kocka és több férfi aggódik amiatt, hogy nem tud lépést tartani a fejlődéssel. Ez a fordulat Európában csak a 65 éves kor felett következik be.
    

Érdekes eredmény a kutatók szerint, hogy a nők mindegyik korosztályban nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológia vívmányok előnyeit. A legszembetűnőbb a különbség 16-24 éves korosztályban - férfiak 3 százaléka szemben a nők 20 százalékával -, ami a kor előrehaladtával mérséklődik, de még 65 év felett is kétszer annyi nő érzi így, mint férfi.
    

Az Opinium Research által végzett kutatás 2016. március második felében 10 138 felnőtt online megkérdezésével zajlott.

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás:

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
2026. 02. 04. 14:30
Megosztás:

6 ezer fővel csökkent a regisztrál álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2026. 02. 04. 14:00
Megosztás:

Beidézték Elon Muskot

Meghallgatja április 20-án a francia igazságszolgáltatás Elon Muskot, az X közösségi oldal tulajdonosát és Linda Yaccarinót, az X korábbi vezérigazgatóját a platform feltételezett visszaéléseivel kapcsolatos nyomozásban - közölte kedden a párizsi ügyészség.
2026. 02. 04. 13:30
Megosztás:

A Waterdrop CEE a növekedés új szakaszába lép – új vezetéssel és világos vízióval

A globális lovebrandnek számító waterdrop® regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban.
2026. 02. 04. 12:30
Megosztás:

Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében

A digitalizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át a munka világát, és folyamatosan új tudást követel a munkavállalóktól. A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
2026. 02. 04. 12:00
Megosztás:

Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban

Az elmúlt években és a 2026 elején is tapasztalható komoly kihívások hatására jelentős változások előtt áll a magyar agrárium, az elengedhetetlen szemléletváltás mellett pedig a most születő pénzügyi döntések is új irányokat jelölhetnek ki az ágazat hatékonyságának és versenyképességének növelésében – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzését ismertetve. Az agrárium jelenleg főként a tej- és a sertéspiacon szembesül nehézségekkel, hosszabb távon pedig az éghajlatváltozás negatív hatásaira is választ kell találnia, noha a mostani hidegebb, csapadékosabb téli időjárás kedvezően hatott a szántóföldi növénytermesztők kilátásaira.
2026. 02. 04. 11:30
Megosztás:

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint, minden olyan energiahordozóra vonatkozik, amely csövön vagy vezetéken érkezik a fogyasztókhoz, és minden számlázási típusra kiterjed - mondta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
2026. 02. 04. 11:00
Megosztás:

Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban

Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek erősödést - derül ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexéből (BMI).
2026. 02. 04. 10:30
Megosztás:

Ismét 1,18 felett jár a dollár az euróval szemben, estek a hazai hosszú hozamok

Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
2026. 02. 04. 10:00
Megosztás:

Estek a tőzsdék kedden a tengerentúlon, ismét véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, közel-keleti feszültségek miatt nőtt az olaj ára

Csökkentek az amerikai indexek, mivel a befektetők az AI-jal kapcsolatos túlzott beruházások és növekvő verseny következtében szűkülő marzsok miatt aggódtak.
2026. 02. 04. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az európai piacok, a tech szektor visszaesését a nyersanyagcégek ellensúlyozták

Kisebb mozgásokat mutatott az európai piac kedden, így a Stoxx 600 index 0,1%-kal emelkedett.
2026. 02. 04. 09:00
Megosztás:

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak.
2026. 02. 04. 08:30
Megosztás:

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
2026. 02. 04. 08:00
Megosztás:

Meglepő növekedés a bizonytalanságok ellenére

A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése.
2026. 02. 04. 07:30
Megosztás:

Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben

Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézség, mint a kikötői torlódások, vasúti késések és pályamunkák is nehezítették a kiszámítható működést. A forgalom növekedése így egyszerre jelent bővülő árumennyiséget és nagyobb nyomást a szállítási rendszeren. A tengeri útvonalak összességében 2025-ben is versenyképes alternatívát jelentettek más megoldásokhoz képest.
2026. 02. 04. 07:00
Megosztás:

Áder János: tovább kell növelni a napenergia arányát a villamosenergia-kapacitáson belül

SA mi felelősségünk az, hogy úgy használjuk bolygónk erőforrásait, hogy a gyerekeink és az unokáink életlehetőségei megmaradjanak; Magyarországot szeretnénk ilyennek megtartani számukra - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szolnokon, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör által szervezett Tisza-parti esték rendezvényen.
2026. 02. 04. 06:30
Megosztás:

EMIS-jelentés: stabil a magyar pénzügyi szektor

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az EMIS kutatási szolgáltatóval közösen két átfogó jelentést tett közzé a közép- és kelet-európai pénzügyi szektor helyzetéről és kilátásairól. A 2025 decemberében publikált tanulmányok Lengyelország, Magyarország, Románia, Csehország, Szlovákia és Horvátország banki, valamint biztosítási szektorának teljesítményét vizsgálják a 2021-2024-es időszakban, kiemelve a várható kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket. A Forvis Mazars és az EMIS közös elemzése szerint a magyar bankok és biztosítók tőkeerősek, élen járnak a digitális innovációban és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a régióban.
2026. 02. 04. 06:00
Megosztás: