Nyitva tartja a szigorítás kapuját az MNB

Továbbra is az inflációra koncentrál a jegybank, amely most a piaci előrejelzésekkel megegyező visszaesésre és inflációra számít. Az egyhetes kamatszinttel pedig menedzselheti a kamatkörnyezetet.

Nyitva tartja a szigorítás kapuját az MNB

„Az alapkamat maradt a helyén, ez nem is jelent meglepetést, mert a piac erre számított. Sokkal nagyobb várakozás előzte meg a döntéshez fűzött jegybanki kommentárt. Az volt a kérdés, hogy a jegybank milyen irányt határoz meg a mostani gazdasági helyzetben. A forint ugyanis az utóbbi napokban gyengülő pályára került, a gazdaság a második negyedévben hatalmas mínuszt könyvelhetett el a járvány miatt, miközben az infláció a jegybanki toleranciasáv tetejénél jár” - értékelte az MNB keddi kommentárját Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

Szükség esetén az egyhetes kamattal stabilizálhatja a piacot

A jegybank most is megerősítette, hogy továbbra is az inflációra koncentrál és az egyhetes betéti tenderekkel, valamint a bankrendszer forint- és eurólikviditását biztosító swaptenderekkel menedzseli a rövid, éven belüli kamatszinteket.

„Ha a forint árfolyama tovább gyengülne a devizapiacon, akkor a jegybank a mostani kommentárja alapján várhatóan az egyhetes betéti kamatot emelheti meg átmenetileg. Egy ilyen lépéssel próbálná meg stabilizálni a piacot” – fogalmazott a K&H szakértője.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Új előrejelzés – összhangban a piaci várakozásokkal

Az is kiderült a keddi jegybanki kommentárból, hogy az MNB folytatja a kötvényvásárlási programját, ezzel támogatja az államháztartás finanszírozását. Továbbá növelte a vállalati kötvénykibocsátási program keretét, ezen keresztül pedig a gazdaságot igyekszik élénkíteni.  

Az MNB a kamatdöntésről szóló kommentár mellett publikálta a legfrissebb inflációs előrejelzését, amelyet szintén fokozott várakozás előzött meg. A friss MNB-prognózis szerint 5,1 és 6,8 százalék közötti GDP-csökkenést vár az idén, ezt jövőre 4,4-6,8 százalékos növekedés követheti. Az MNB szerint ebben az évben 3,5-3,6 százalékos lehet éves átlagos infláció, jövőre pedig 3,4-3,6 százalékos ütemre van kilátás. A jegybanki előrejelzésről Németh Dávid azt mondta: „A jegybanki várakozások megfelelnek a piaci kilátásoknak. Mi például a mostani kilátások szerint az idén 6,2 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,6 százalék körüli inflációval számolunk.”

Hozzászólások

Megjelentek a referenciaárak és átlaghozamok a 2020. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához

Megjelentek a referenciaárak és átlaghozamok a 2020. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához - tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-t.
2020. 10. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kanadai kézbe kerülnek a Rubik-kocka tulajdonjogai

A Spin Master Corp. kanadai játékgyártó 50 millió dollárért (15,6 milliárd forint) megvásárolja a világhírű Rubik-kocka tulajdonjogait birtokló céget.
2020. 10. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a koronavírus miatti mintavételi megrendelés

Egyre több a koronavírus miatti mintavételi megrendelés, ezért napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte - nyilatkozta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője szerdán a közmédiának.
2020. 10. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell az áfát hozzáadni az árhoz?

A mindennapi szerződéseink értelmezésében az áfa sok komplikációt tud okozni. Tartalmazza-e például a vételár az áfát, ha arról a felek külön nem rendelkeztek? A garanciális visszatartás áfás vagy áfa-mentes összegből teljesítendő-e? A vagyonszerzési illetéket az ingatlan bruttó vagy nettó összege után kell-e megfizetni? A kérdéseknek ráadásul különös aktualitást ad az újépítésű lakásokra kivetett áfa mértékének csökkentése: ki fog ezzel jól járni, az építő vagy a lakásvásárló? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemzi a szabályokat.
2020. 10. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalókra figyelmeztet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

Megtévesztő üzeneteket küldtek ki ismeretlenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nevében; a szervezet azt kéri, hogy senki ne nyissa meg az elektronikus levelet.
2020. 10. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tanulni szeretné a gyermeknevelést a szülők zöme

Az ösztönös és a tudatos szülők aránya nagyjából egyenlően oszlik meg Magyarországon - ez derül ki egy most elvégzett, közel 300 fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a tudatosan nevelő szülőknek azért fontos az önképzés, mert szeretnének egészséges lelkivilágú gyermeket nevelni, hogy később kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőlük.
2020. 10. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki megnyerte a Skandináv-lottót, méghozzá ezekkel a számokkal!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 28-án megtartott 44. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 10. 28. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Többfelé tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2020. 10. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudatosak és felkészültek a millenniumi és a Z generáció tagjai

Meglehetősen tudatosak és felkészültnek érzik magukat a millenniumi és a Z generáció tagjai, ha a pénzügyekről van szó. Hosszabb távra is vannak pénzügyi terveik, rendelkeznek megtakarítással, úgy érzik, rendelkeznek a megfelelő tudással és információkkal, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt sokan borúsan látják a pénzügyi jövőjüket – többek között ezek jellemzik az 1980-as években és az 1990-es évek első felében született millenniumi, illetve az őket követő Z generáció tagjait a nemzetközi kutatások szerint.
2020. 10. 28. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly 20 százalékkal kevesebb adásvétel volt a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.
2020. 10. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csatlakoztathatod az ingatlanodat közművekre 2021-től

Tovább egyszerűsödhet az ingatlanok közművekre csatlakozásának szabályozása 2021-től. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által benyújtott törvénymódosítási javaslat elfogadása esetén a fogyasztók még könnyebben intézhetik otthonaik, épületeik villamosenergia-, földgáz-, ivóvíz- és szennyvízhálózatra csatlakoztatását - hangsúlyozza a szaktárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2020. 10. 28. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az óriási nemzetközi eséseket leköveti a magyar tőzsde is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 885,91 pontos, 2,69 százalékos csökkenéssel, 32 106,78 ponton zárt szerdán.
2020. 10. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepetést okozott a csökkenés a Mastercard-nál

Elemzők által vártnál jelentősebben csökkent a Mastercard nyeresége és bevétele a harmadik negyedévben, mivel a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés hatására a fogyasztók kevesebbet költöttek hitel- és betéti kártyáikkal.
2020. 10. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezer álláskereső kezdheti meg az informatikai képzést

Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától, ez a program is segíti a koronavírus-járvány miatt pályamódosításra, újrakezdésre kényszerült álláskeresőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
2020. 10. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét a Resideo Kft.

Mintegy 447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét az amerikai tulajdonosi hátterű, mérőműszereket gyártó Resideo Kft., a cég a beruházással 440 munkahelyet véd meg, a kapacitásbővítéshez a kormány 224 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nagykanizsán, a Zala megyei cég szerződésátadási ünnepségén.
2020. 10. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB-nek korlátozott felügyelete van a Revolut felett

Az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból a Revolut Ltd. magyar ügyfeleinek szerződései átkerültek az ugyanolyan szolgáltatást nyújtó, továbbra is az EU-n belül működő Revolut Payments UAB-hoz. Ezeknek a társaságoknak az üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi felügyeletét a brit és litván pénzügyi felügyeleti hatóság végzi, az MNB-nek csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2020. 10. 28. 15:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Fóton debütál a HelloParks, a Futureal-csoport ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő cége

Budapest szomszédságában, az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett, Fóton vásárolta meg első, ipari és logisztikai központ építésére alkalmas területét a HelloParks. A 76 hektáros területen zöldmezős beruházás keretében energiatakarékos, a BREEAM fenntarthatósági szabványnak megfelelő épületek kapnak majd helyet, az első létesítmény már jövőre elkészül. A Futureal-csoport tagjaként működő társaság célja, hogy az ipari ingatlanfejlesztő szektor egyik meghatározó szereplővé váljon itthon, majd a közép-kelet-európai régióban.
2020. 10. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
2020. 10. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult a végrendelet írás biznisz a koronavírus miatt

A világjárvány nem növelte jelentősen a végrendelkezési kedvet, a magyarok 9 százaléka készített végintézkedést a pandémia miatt, és 18 százalékuk fontolgatja, hogy készít – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felmérésből. Továbbra is sok a tévhit az örökléssel és a végrendelkezéssel kapcsolatban, a megkérdezettek háromnegyede nem tudta, hogy az élettársak végintézkedés hiányában semmit sem örökölnek egymás után, 52 százalékuk pedig azt sem, hogy milyen formai követelmények esetén lesz érvényes egy végrendelet. A válaszadók 29 százaléka tervezi, hogy haláláig egyszer végrendeletet ír, negyedük saját maga készítené el, a többség ugyanakkor közjegyzőhöz fordulna, mert azt tartja a legbiztosabb megoldásnak.
2020. 10. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők

Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.
2020. 10. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: