Nyolcszáz millió forint rádió- és tévéműsorok készítésére

Összesen nyolcszáz millió forintos keret pályázható helyi és körzeti rádiók és televíziók műsortámogatására két programban, erről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a legutóbbi ülésén. Burkolt reklám és a műsortámogatási szabályok megsértése miatt a grémium megbírságolta az RTL Klub és a Balaton Televízió szolgáltatóit. A tanács elfogadta azt a friss tanulmányt is, amely szerint az országos kereskedelmi televíziókban látható termékmegjelenítések száma egy év alatt közel tizedével nőtt.

Nyolcszáz millió forint rádió- és tévéműsorok készítésére

Újból pályázhatnak műsorkészítési támogatásra a helyi és körzeti rádiók és televíziók

Idén is meghirdeti a Médiatanács a helyi és körzeti rádióknak szóló pályázatát rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató- és tematikus magazinműsorok készítésére, amelyre a magyarországi és a határon túli szolgáltatók is pályázhatnak. A háromszáz millió forintos keretösszegű felhívásra négy alkalommal lehet jelentkezni 2020-ban, az első fordulóra a jelentkezési határidő április 2-a.

Az igényelhető maximális támogatás hírműsoroknál kilencezer, a másik két műsortípusnál 45 ezer forint adásonként. A testület meghirdette a rendszeresen jelentkező hírműsorok, illetve közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázatát is a helyi és körzeti televíziók számára. 2020-ban összesen ötszázmillió forintra lehet pályázni négy fordulóban, az első jelentkezési határidő április 16-a. Az elnyerhető maximális támogatás a közéleti műsorokra adásonként ezúttal is hatvan-, míg hírműsorokra és kulturális magazinműsorokra negyvenezer forint, ami most sem lehet több, mint a tervezett összköltség kétharmada.

Médiafelügyeleti döntések

Az RTL Klub szolgáltatójára ötszázezer forintos bírságot szabott ki a testület, mert a Reggeli egy tavaly októberi adását támogató, diétás étkezéssel foglalkozó magyar cég termékét túl részletesen, vásárlásra ösztönözve mutatta be a műsor. A grémium a Balaton Televízió szolgáltatóját burkolt reklám miatt figyelmeztette, a műsortámogatási szabályok megsértése miatt pedig 55 ezer forintra bírságolta, mert tavaly októberben az Egy csepp az egészségért című műsor egyik adásában a műsort támogató egészségügyi intézetről reklámnak minősülő információk hangzottak el, ugyanis az intézmény szolgáltatásait olyan részletesen mutatták be, hogy ezzel a nézőket azok igénybevételére ösztönözhették. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.


Állampolgári bejelentés nyomán a grémium vizsgálatot indít a Magyar ATV szolgáltatójával szemben a január 23-ai A nap híre című közéleti műsorában elhangzottak miatt, melyben az egyik résztvevő többek között rémisztő képződménynek nevezte a „fehér, keresztény, heteroszexuális” embereket.

Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

A Médiatanács döntése szerint a Miskolc 103,8 MHz körzeti frekvencia közösségi használatára kiírt pályázati eljárás nyertese az egyedüli pályázó Karc FM Média Kft., amely budapesti, székesfehérvári, tatabányai, dunaújvárosi, balatonfüredi és győri jogosultságaival hálózatba kapcsolódva sugározza majd adásait Karc FM 102,8 néven.


A testület elfogadta a helyi Cece 91,6 MHz frekvencia közösségi pályázati felhívásának tervezetét és véglegesítette aSátoraljaújhely 104,9 MHz helyi frekvencia pályázati felhívását kereskedelmi jellegű használatra. A Médiatanács pénteken teszi közzé honlapján a dokumentumokat, a sátoraljaújhelyi felhívásra az ajánlatokat április 8-án lehet majd benyújtani.


Eredménytelennek nyilvánította a grémium a Székesfehérvár 99,2 MHz helyi közösségi rádiós frekvencia pályázati eljárását, mert az egyedüli pályázó pályázati ajánlata alakilag érvénytelen volt.

Üdülőhelyeket, üdítőket és ételeket hirdet a legtöbb termékmegjelenítés

A Médiatanács elfogadta a legfrissebb, termékmegjelenítéseket vizsgáló tanulmányt, amely az országos kereskedelmi televíziók 2019 második félévében sugárzott saját gyártású műsorait elemezte. A hat hónap alatt összesen 20 412 termékmegjelenítés szerepelt az RTL Klubon és a TV2-n, ami kilenc és fél százalékkal meghaladta a 2018 azonos időszakában regisztráltakat (18 638). A legtöbb ilyen hirdetés – kereken négyezer – az RTL Klub Reggeli című műsorához kapcsolódott, amit a Fókusz (1650) és Az év hotele (1310) követett. A TV2 legtöbb termékmegjelenítéses műsora, a Bezár a bazár! (825) a hatodik helyet szerezte meg. A műsorokban 2685-féle márkát hirdettek, köztük a Norbi Update és a Norbi Update Low Carb szerepelt a legtöbbet, 804 alkalommal és kizárólag az RTL Klub Reggeli c. műsorában. A TV2-n a Decathlon volt az időszak vezető hirdetője 161 megjelenéssel, amely azonban az összesített listában még a top 10-be sem került be.


A gazdasági szektorok közül a szolgáltatási szektor szereplői éltek leginkább a termékmegjelenítés lehetőségével, amit az élelmiszer- és a kereskedelmi ágazat követett. A szolgáltatásokon belül a szállodák, a panziók és a gyógyüdülőhelyek, az élelmiszerek között a szénsavas üdítők, míg a kereskedelmi szektornál az élelmiszer-kereskedelem szerepelt a legtöbbet. A teljes tanulmány az NMHH honlapján olvasható.


A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: