Nyomás alatt maradhat a pesti parkett
Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője szerint az újabb "megszorító csomag" az OTP és az energiaszolgáltatók papírjainak árfolyamára hat majd negatívan, és a pénteken tőzsdezárás után bejelentett intézkedések miatt negatív nyitás várható a BÉT-en. Mivel a világban viszont optimista befektetői hangulat mutatkozik, a két hatás kiolthatja egymást. Nyári Zsolt ugyanakkor hozzátette, hogy a magyar piac mindenképpen alulteljesítő lesz az európai börzékkel szemben, és "a magyar tőkepiac helyzete napról napra romlik".
Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája szerint a világban határozottan pozitív a hangulat, azonban ebből a magyar piac vélhetően semmit sem fog érezni. A kormány pénteken este bejelentett "újabb megszorító intézkedéseinek" ugyanis szinte az összes nagy papír "kárvallottja", így talán csak a gyógyszergyártókban nem lesz számottevő esés. "Itt viszont a rossz hangulat fokozhatja majd a Richter elmúlt napokban látott esését. Mindenesetre a forinton egyelőre nem látszik eladói nyomás" - írta a szakértő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,78 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 18 416,36 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 540 forinttal, 2,95 százalékkal 17 770 forintra esett, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,58 százalékkal 4116 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,22 százalékkal 415 forintra erősödött, forgalma 533,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1400 forinttal, 3,65 százalékkal 37.000 forintra gyengült, a részvények forgalma 5,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 300,2 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,06 százalékkal 17 000 forintra erősödött.