OECD szerint nem ártana még egy kis gazdaságélénkítés

Elképzelhető, hogy további jegybanki támogatásra és a költségvetési megszorítások elhalasztására lesz szükség a világgazdaság második negyedévi lassulásának ellensúlyozására, derül ki a fejlett gazdaságokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetének (OECD) a csütörtöki jelentéséből.

A friss számítások szerint a korábban vártnál gyengébb lehet a hét legfejlettebb iparral rendelkező ország (G7) második félévi növekedése. A párizsi székhelyű szervezet szerint a G7 országaiban a harmadik negyedévben 1,4 százalékos, a negyedikben pedig 1 százalékos növekedés várható az első negyedévi 3,2 és a második negyedévi 2,5 százalékot követően.

 

Az OECD figyelmeztetett: a nyilvánosságra hozott adatok közvetlenül nem hasonlíthatók össze a júniusi előrejelzésekkel, hiszen más információkon alapulnak, ettől függetlenül tükrözik a piac csökkenő várakozásait. Míg korábban, éves összehasonlításban 2,8 és 2,7 százalékra becsülte az OECD az amerikai bővülés mértékét az év utolsó két negyedévében, addig a most nyilvánosságra hozott adatok rendre 2 és 1,2 százalékot növekedést jósolnak.

 

Az OECD hangsúlyozta, hogy nagy bizonytalanság övezi az előrejelzéseket: " még nem világos, hogy a lendületvesztés csupán átmeneti, vagy, hogy inkább fogyasztás struktúrájából fakadó alapvető hibákat jelez, amelyek a kormányzati költekezés csökkenésével felszínre törnek" - írta az OECD. Mindkét forgatókönyv más, és más költségvetési, illetve jegybanki lépéseket követelne meg. Amennyiben növekedés lassulása mögött hosszabb távon ható erők húzódnak meg, úgy a monetáris élénkítés eszköze lehet a megoldás: a kvantitatív (mennyiségi) lazítás mellett a zérushoz közeli kamatszint fenntartása is enyhítést nyújthat.

 

Az OECD szerint "a fiskális konszolidáció is késleltethető, amennyiben azt lehetővé teszik a finanszírozási körülmények". Kedvezőbb esetben, amikor a talpraállás lelassulása inkább átmeneti jellegű, monetáris támogatás visszavonása néhány hónappal elhalasztahtó, de a tervezett költségvetési konszolidációt folytatni ajánlott. A nyilvánvaló veszélyek mellett több optimizmusra okot adó körülményt is felsorol az OECD jelentése. Nem valószínű, hogy a következő időszakban csökkenne a beruházások mértéke, mivel jelenleg alacsony szinten van, a vállalati szektor erős profitkilátásokkal rendelkezik és a felhalmozott készletek további csökkentése sem valószínű.

 

Összességében, az OECD államainak pénzügyi helyzete konszolidálódott és a fejlődő piacok továbbra is robosztus növekedési pálya elé néznek. Az OECD tanulmányában kedvezőnek ítélte az inflációs helyzet alakulását. Annak ellenére, hogy a nyersanyagárak nőttek az elmúlt időszakban, az alapvető trend további csökkenés irányába mutat. Várhatóan Németországban lesz a legnagyobb a visszaesés, ahol éves összehasonlításban a 9 százalékos második negyedévi növekedést követően rendre 0,7 és 1,1 százalékos növekedésre lehet számítani a harmadik és negyedik negyedévben.

 

Az OECD vezető közgazdásza, Pier Carlo Padoan szerint "Németországban az építőipar okozza a visszaesést, de csökkent az ipari megrendelések száma is. Az export-orientált ipari növekedés lassulására kell számítanunk. A brit gazdaság növekedése várhatóan a németországinál kisebb mértékben lassul: a harmadik negyedévben 2,7, a negyedikben 1,1 százalékos bővülésre számít az OECD a második negyedévi 4,9 százalékos fellendülés után. Japán vélhetően az év második felében sem tud nagyobb lendületet venni, a második negyedévben tapasztalt 0,4 százalékos eredmény után az év további részében 0,6, majd 0,7 százalékos GDP-növekedés várható éves összehasonlításban.

A stabilcoin új világa: A BlackRock már a Ripple $RLUSD stablecoint használja fedezetként

A kriptovaluták világa ismét mérföldkőhöz érkezett: a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock bejelentette, hogy a Ripple által kibocsátott $RLUSD stablecoint immár fedezetként is elfogadja pénzügyi műveleteiben. Ez nem csupán a digitális eszközök hitelességének újabb bizonyítéka, hanem egyben jelzi, hogy a stabilcoinok immár tényleges szereplői az intézményi pénzügyek világának.
2026. 01. 12. 12:00
Megosztás:

Fontos tájékoztatás jön a bankodtól, így lehet könnyen megtalálni

A napokban minden magyarországi lakossági bankszámlás ügyfél megkapja az éves díjkimutatását, ami hozzásegíthet a banki költségek kordában tartásához – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az ügyfelek egy részének viszont – idén először – kedvezőbb díjazású csomagot is ajánlanak a bankok. A BiztosDöntés.hu összeszedte erről a legfontosabb tudnivalókat, továbbá ezeknek az elérhetőségét a hazai internetbankokban és mobilbankokban.
2026. 01. 12. 11:30
Megosztás:

Fokozott ellenőrzés indul a farsangi maszkok, jelmezek és parókák biztonságossága érdekében

A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.
2026. 01. 12. 11:00
Megosztás:

Nemzeti nyugdíjat kapott Szerbiában Kovács Frigyes

A szerb kormány úgynevezett nemzeti nyugdíjat ítélt oda azon művészeknek, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a szerb kultúra, illetve a nemzeti kisebbségek kulturális életének gazdagításához. A most kitüntetett művészek között van Kovács Frigyes színész-rendező is.
2026. 01. 12. 10:30
Megosztás:

Fagyos lesz a hét, de mikor jön az enyhülés?

Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 12. 09:30
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A kriptopiac összértéke és a Bitcoin árfolyama is stabilizálódott és enyhe emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, miután az előző hét inkább negatív hangulatban zárult. Az altcoinok eközben újra lendületet kaptak, élükön a Moneróval (XMR), amely 24%-os ugrással új történelmi csúcsot ért el.
2026. 01. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 12. 08:30
Megosztás:

Januárban befagytak a személyi kölcsönök kamatai is

Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakossági finanszírozási terméknél, miközben a megkötött szerződések összegénél is sorban dőlnek a rekordok.
2026. 01. 12. 08:00
Megosztás:

Újra Fesztiváloznak a marketingesek és a cégvezetők

2026.01.29-én ismét megrendezik a Magyar Marketing Fesztivált, a hazai kis- és középvállalkozások évnyitó eseményét.
2026. 01. 12. 07:00
Megosztás:

Gyorsan kifulladnak az újévi fogadalmak a szakértő szerint

Az újévi fogadalmak többsége már februárra kifullad – figyelmeztet a TanfolyamGURU szakértője.
2026. 01. 12. 06:00
Megosztás:

Gyerekkorunk telei jutottak eszünkbe: mikor volt utoljára ilyen országos hótakaró?

A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó hótakaró borította. Vajon milyen gyakran fordultak elő az elmúlt 60 évben ezek az országos, nagy és tartós hótakarós időszakok? Az ELTE Meteorológiai Tanszékének két éghajlatkutatója – Szabó Péter és Pongrácz Rita – ennek járt utána, és azt is megvizsgálták, hogy ilyenkor meddig maradt meg a kiterjedt hó.
2026. 01. 12. 05:00
Megosztás:

Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség Plasma Observatory missziójának előkészítésében

Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) kutatói a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakembereivel együttműködésben meghatározó szerepet vállalnak az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kiemelt tudományos küldetésének, a Plasma Observatory (PMO) missziónak az előkészítésében. A kutatók célja az űridőjárás eddigi legrészletesebb feltérképezése és annak jobb megértése, hogy milyen folyamatok vezetnek az erős geomágneses viharok kialakulásához.
2026. 01. 12. 04:00
Megosztás:

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter

Elindult a Barnamezős Kataszter - három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 12. 03:00
Megosztás:

Kiderült, hogy okosabbak a kutyák, mint hinnénk

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak legújabb tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
2026. 01. 12. 02:00
Megosztás:

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2026. 01. 12. 01:00
Megosztás:

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás: