OECD: nagy az átlagos adóék mértéke Magyarországon

A magyar gazdaság előtt ugyanazok a kihívások vannak a növekedés elősegítése tekintetében, mint két éve - írta pénteken kiadott, kétévente megjelenő, A növekedés jegyében című kiadványában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

 

Az OECD szerint Magyarországnak csökkentenie kell a munkajövedelmeket terhelő adóéket, mérsékelni kell a munkavállalás ellen ható negatív ösztönzőket, hatékonyabbá és igazságosabbá kell tenni az oktatási rendszert, egyszerűbbé kell tennie a vállalkozást és növelni a közszféra hatékonyságát. A párizsi székhelyű szervezet elismeri ugyan, hogy valamennyi, már 2011-ben megfogalmazott prioritás tekintetében történt előrelépés az elmúlt két évben, de arra hívja fel a figyelmet, hogy további intézkedésekre van szükség.

 

Az OECD szerint nagy az átlagos adóék, különösen az alacsony jövedelműek esetében. A szervezet 2011-es adatai szerint az átlagos adóék - azaz a foglalkoztatás adóterhének (munkáltatói és munkavállalói) a teljes foglalkoztatási költséghez (nettó munkabér + munkáltatói és munkavállalói adóteher) viszonyított aránya - Magyarországon kétgyermekes, két kereső felnőttből álló család esetében 37,74 százalék (a 8. legmagasabb az OECD tagállamai között), míg egy gyermek nélküli, átlagkeresetű felnőtt esetében 49,38 százalék (a 3. legmagasabb az OECD tagállamai között).

 

A megvalósított intézkedések között említi a szervezet az egykulcsos adót, illetve a munkavédelmi akciótervet. Kiemeli ugyanakkor, hogy az alacsony jövedelműek adójóváírásának eltörlése növelte az alacsony keresetűek adóékét. Az OECD szerint a szociális hozzájárulás mértékének csökkentésével kellene mérsékelni az adóéket, valamint újra be kell vezetni az adójóváírást, jóllehet egy szűkebb célközönségre tervezve. Ezeket az intézkedéseket a magas jövedelműekre kivetett energia- és ingatlanadóval lehetne finanszírozni - teszi hozzá a szervezet.

 

A gazdasági szervezet értékelése szerint alacsony a felsőfokú végzettséget és szakképesítést szerzők aránya, ezek az oktatási területek ráadásul nincsenek kellően összehangolva a munkaerő-piaci követelményekkel. A kormányzati eredmények között említi, hogy nagyobb hangsúlyt kapott a természettudományos és műszaki képzés és javult a szakképzés rendszere. Leszögezi ugyanakkor, hogy csökkent a felsőoktatásba irányuló finanszírozás értéke.

 

A közszféra hatékonyságának javítása tekintetében pozitívumként emeli ki az önkormányzati rendszer átalakítását és a közszférában dolgozók létszámának csökkentését. Megjegyzi ugyanakkor, hogy ennek pozitív hatásait részben kioltotta, hogy jelentős tömegek dolgoznak a közmunkaprogramban. Az OECD azt javasolja, hogy folytatódjon a közalkalmazotti létszám csökkentése és kiemeli, hogy e téren a helyi önkormányzatok szintjén van lehetőség további hatékonyságnövelésre. (MTI)

 


BlackRock BUIDL fogalma, jelentése és értelmezése: a tokenizált pénzpiaci alap működése

A BlackRock BUIDL a hagyományos pénzügyi rendszer és a blokklánc-technológia találkozásának egyik legfontosabb példája. Nem bitcoinhoz hasonló kriptovaluta, nem hagyományos stabilcoin, és nem is bárki által szabadon megvásárolható befektetési token. A BUIDL valójában egy rövid lejáratú amerikai állampapírokba és más likvid eszközökbe fektető intézményi alap digitális tulajdonjegye. Segítségével a befektetési alap részesedése blokkláncon tárolható, továbbítható és más digitális pénzügyi rendszerekbe is beépíthető.
2026. 06. 30. 21:30
Megosztás:

Módosulnak a mezőgazdasági kárenyhítés szabályai

A károsult mezőgazdasági termelők terheinek enyhítése érdekében megteremti a kárenyhítési rendszerből az előlegfizetés lehetőségét a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 06. 30. 21:00
Megosztás:

Az Európa Tanács fellépést sürget a korrupció elleni küzdelem sikere érdekében

Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden közzétett éves jelentésében felszólította az európai kormányokat, hogy tisztségviselőik példamutatásával mozdítsák elő a korrupcióval szembeni zéró toleranciát a közigazgatás, az intézmények és a társadalom minden szintjén.
2026. 06. 30. 20:30
Megosztás:

Elrendelték az idei tartósan vízhiányos időszakot

Az élő környezetért felelős miniszter az ország teljes területére elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot 2026. július 2-i kezdettel - az erről szóló közlemény kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 06. 30. 20:00
Megosztás:

A BlackRock megnyitja az Aladdint az Ethena USDe előtt: 100 millió dolláros likviditási keret indul

Újabb fontos lépést tesz egymás felé a hagyományos pénzügyi szektor és a decentralizált pénzügyek világa. A BlackRock intézményi befektetők által használt Aladdin platformja támogatni fogja az Ethena USDe szintetikus dollárját, miközben az Ethena 100 millió dolláros likviditási keretet biztosít a BlackRock tokenizált BUIDL alapjához. A bejelentésre az ENA token árfolyama is emelkedéssel reagált.
2026. 06. 30. 19:00
Megosztás:

Nőtt Horvátország turisztikai bevétele az első negyedévben

Az első negyedévben 945,2 millió euró (335 milliárd forint) bevétele származott Horvátországnak a külföldi turistáktól, 9,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte kedden a zágrábi idegenforgalmi és sportminisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
2026. 06. 30. 18:30
Megosztás:

E.ON: az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek

Az extrém hőség miatt Budapesten, Pest vármegyében és az Észak-Dunántúlon az átlagosnál két-háromszor több üzemzavar jelentkezik a villamosenergia-hálózaton, ezért az E.ON Hungária Csoport megerősített készenléttel dolgozik, és a tervezett áramszünetek jelentős részét elhalasztotta - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 18:00
Megosztás:

Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie

Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt blokkláncalapú elszámolási technológia valóban átalakíthatja a pénzügyi piacokat.
2026. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás: