OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.

Az árindexeken kívül Kína GDP adata is nagy hatással lehet a börzékre, de beszédet tart Jérome Powell is a héten valamint Christine Lagarde is. A hazai parkett számára folytatódhat a harc a korábbi csúcsok eléréséért, az OTP is közel járt a napokban egy erős ellenállás (13.600-as szint) áttöréséhez, végül azonban meghiúsult a bikák terve.

otp részvény vétel eladás

Ettől függetlenül folytatódhat a a vevők és eladók közötti ping-pong ugyanis fontos támaszra érkezett le múlt héten a papír. Ma a 13 200-as zóna bizonyíthat, ha nem sikerül tartani a pillért és letörik, akkor további korrekciót láthatunk, ellenkező esetben viszont folytatódhat a kereskedés az oldalazó sávban.

Hozzászólások

6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Leier csoport

Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2021. 05. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak is emelték az inflációt

Az előző hónaphoz képest 1,4 százalékponttal 5,1 százalékosra nőtt az éves infláció áprilisban, a növekedést döntően az üzemanyagok áremelkedése okozta, ami 2,3 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez - állapította meg a legfrissebb inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2021. 05. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

70 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma

Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégéjszakák száma 73,9 százalékkal csökkent. A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések miatt a vendégéjszakák száma tavaly márciushoz képest 69,7 százalékkal lett kevesebb - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdemes átnézni a személyi jövedelemadó bevallási tervezetet

Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2021. 05. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a tőzsdéken

Jelentős, 1 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, miután előző nap New Yorkban újabb erős eladási hullám indult a technológiai részvények körében, ami lerántotta az indexeket az ázsiai piacokon is.
2021. 05. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Faképnél hagyták Budapestet a fejlődő megyék a lakásépítések terén

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Emellett kiderül belőle az is, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett ötszázalékos újlakásáfa miatt.
2021. 05. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel.
2021. 05. 11. 08:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőttek a brit ingatlanárak

Rekordszintre nőtt a lakóingatlanok ára az Egyesült Királyságban áprilisban, mivel az illetékmentesség továbbra is pörgeti az ingatlanpiacot - ez derült ki a Lloyds Bank leányvállalata, a Halifax és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató hétfőn közzétett adataiból.
2021. 05. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb közbeszerzési kartellt számolt fel a Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.
2021. 05. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mélypont után lassan erősödik a kereslet az albérletpiacon

Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakások átlagos bérleti díja áprilisban mindössze 3 százalékkal emelkedett.
2021. 05. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kérhet védettségi igazolványt a munkáltató?

Az átoltottság növekedésével és a szolgáltatások újranyitásával a munkáltatók is várják a munkavállalók visszatérését a korábbi munkakörnyezetbe. Emellett már a diákokok is készülnek a nyári pénzkeresésre, az iskolaszövetkezetek és kölcsönző cégek igyekeznek olyan dolgozókat közvetíteni, akik megfelelnek a megrendelők elvárásainak. Felmerül a kérdés, hogy a munkáltatók kérhetik-e a védettség igazolását. Lehet-e a védettség foglalkoztatási feltétel? Jogszerű-e a védettséggel rendelkezők és nem rendelkezők megkülönböztetése? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai összefoglalták a legfőbb tudnivalókat.
2021. 05. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosította 2021. évi finanszírozási tervét az ÁKK

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett - közölte az ÁKK hétfőn.
2021. 05. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
2021. 05. 10. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai részvénypiacok

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, a bányaipari részvények árfolyamát megdobta a nyersanyagok drágulása, a ciklikus részvényekét pedig a gazdaságok újranyitását és a laza monetáris politikát övező optimizmus húzta felfelé.
2021. 05. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők húzták ma a BUX-ot!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,22 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 44 587,59 ponton zárt hétfőn.
2021. 05. 10. 18:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvény-visszavásárlási aukciót tart a Magyar Telekom

A Magyar Telekom június 10-én tartja meg a korábban bejelentett részvény-visszavásárlási aukciót - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
2021. 05. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcson nyitott a Dow Jones

Történelmi csúcson nyitott a Dow Jones ipari átlag hétfőn, mivel a piacok továbbra is bíznak abban, hogy a kamatlábak hosszabb ideig alacsonyak maradnak, a nyersanyagok drágulása pedig felfelé húzza a bánya-, az energetikai és az acélipari vállalatok árfolyamát.
2021. 05. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany nagyot emelkedett a gyenge munkaerőpiaci adatra

Az arany 1.835 dollárra emelkedett, miután pénteken csalódást okozott a munkaerőpiaci jelentés.
2021. 05. 10. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség az OECD-tagállamokban

Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
2021. 05. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: