Obama a minimálbér megemelését szorgalmazza

A munkahelyteremtés felgyorsítását és a középosztály megerősítését sürgette a kongresszustól kedden az unió helyzetéről szóló idei beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki mindehhez kormányzati támogatást ígért, az államháztartási hiány növelése nélkül.

Obama, akinek beszédében a gazdasági kérdések domináltak, szorgalmazta a szövetségi minimálbér felemelését óránként 9 dollárra (a jelenlegi 7,25 dollárról), az utak, hidak és kikötők korszerűsítését, és azt, hogy az amerikai vállalatokat ösztönözzék az ország leszakadt régióiban történő beruházásra. Felszólította a kongresszust: jusson "ésszerű kompromisszumra" annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az automatikus költségvetési megszorítások, amelyeket az államháztartási hiány csökkentésétről folytatott 2011-es tárgyalások zsákutcába jutásakor munkajelleggel fogadtak el. "A Föld legnagyszerűbb nemzete nem folytathatja úgy az életét, hogy az egyik mesterséges válságtól a másikig sodródik" - mondta Obama. Utalt rá, hogy kész a kompromisszumra, de csak akkor ha a deficitcsökkentés nem csupán lefaragásra épül.

 

Obama adóreformot sürgetett, és szóba hozta a szociális jogosultság esetleges reformját is. Az amerikai csúcstechnológiájú ipar fejlődésének érdekében három új ipari innovációs intézet beindítását jelentette be, szót emelt a kutatás-fejlesztés és a megújuló energiaforrások alkalmazása mellett. Sürgette, hogy a kongresszus - a John McCain és Joe Lieberman szenátorok által évekkel ezelőtt kidolgozott kétpárti kezdeményezés mintájára - dolgozzon ki piaci alapú megoldásokat a klímaváltozás megakadályozására. Javasolta, hogy az olaj- és gázjövedelmekből hozzák létre az Energiabiztonsági Trösztöt, amely a szénhidrogénmentes gépkocsi-közlekedés kifejlesztését finanszírozná.

 

Az oktatás terén Obama kezdeményezte, hogy váljon általánosan hozzáférhetővé a gyermekek minőségi iskolaelőkészítő oktatása, s javasolta a középiskolák reformját, hogy a végzősök tudása jobban megfeleljen a csúcstechnológiájú gazdaság követelményeinek. Felszólította a törvényhozást, hogy ösztönözze a tandíjak csökkentésére a felsőoktatási intézményeket.

 

Beszédének kevésbé hangsúlyos, külpolitikai részében az elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok egy átfogó transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség kiépítéséről kezd tárgyalásokat az Európai Unióval, valamint azt is, hogy országa szeretné lezárni az ázsiai országokkal a Csendes-óceánon átnyúló partnerségről folytatott tárgyalásokat.

 

Ígéretet tett rá, hogy egy éven belül 34 ezer amerikai katona tér haza Afganisztánból. Egyúttal kijelentette, hogy noha világszerte folyamatosan új veszélyforrások keletkeznek, az Egyesült Államoknak nem szükséges több tízezer katonáját idegenbe küldenie, vagy más országokat megszállnia. Ehelyett inkább támogatást kell nyújtania az olyan országoknak, mint Líbia, Jemen és Szomália, hogy maguk szavatolják saját biztonságukat, és segítenie kell a terrorizmus ellen harcoló szövetségeseit, ahogy azt Mali esetében teszi. Ugyanakkor megfogadta, hogy az amerikai haderő továbbra is a legerősebb lesz a világon.

 

Figyelmeztette az újabb nukleáris kísérletet végrehajtó Észak-Koreát, hogy ezzel csak még jobban elszigeteli önmagát, s hogy Washington a szövetségeseivel együtt lépéseket fog tenni az ilyen provokációk ellen. Iránt arra intette, hogy éljen a diplomáciai megoldás lehetőségével, mert az ellene felállt koalíció "mindent megtesz, ami csak szükséges" annak érdekében, hogy megakadályozza Teherán atomfegyverhez jutását.

 

Mint mondta, Oroszországgal a nukleáris arzenálok kölcsönös csökkentésére törekszik, valamint az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására. Külön kitért az Egyesült Államokat fenyegető kibernetikai támadások veszélyére, és rámutatott, hogy a nap folyamán elrendelte a létfontosságú amerikai infrastruktúra kibertámadások elleni védelmének megerősítését.

 

"A demokrácia védelmében erős szövetségek horgonya maradunk az Amerikáktól Afrikáig, Európától Ázsiáig" - hangoztatta az amerikai elnök. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok a Közel-Keleten továbbra is ki fog állni az egyetemes jogok érvényesítése mellett, támogatni fogja a stabil demokratikus átmenetet, nyomást fog gyakorolni az állampolgárait gyilkoló szíriai rezsimre és segíteni fogja azokat az ellenzéki vezetőket, akik tiszteletben tartják az összes szíriai jogait. "És rendíthetetlenül kiállunk Izrael mellet a biztonságot és tartós békét célzó törekvéseiben" - tette hozzá.

 

Barack Obama a novemberi amerikai választásokon kialakult több órás sorokra utalva ígéretet tett a választási eljárás tökéletesítésére. Beszédét, amelyet számos alkalommal taps szakított meg, az elnök azzal a kongresszushoz intézett felszólítással zárta, hogy az fogadjon el olyan jogszabályt, amely megnehezíti a bűnözők fegyverhez jutását és azt, hogy a newtownihoz hasonló tragédiák megismétlődhessenek. (MTI)


Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás: