Odafigyelnek otthonaik karbantartására a magyarok

A megkérdezettek közel háromnegyede legalább 6 éve él jelenlegi otthonában. A legtöbben saját tulajdonú, száz négyzetméternél kisebb alapterületű családi házban laknak, és tízből heten végeztek lakásfelújítást valamikor az elmúlt 10 év során. A lakásfelújítók több mint fele félmillió forintnál kevesebbet költött, hitelt erre a célra a válaszadók 11 százaléka igényelt – derült ki a CIB Bank lakásfelújítási szokásokat vizsgáló reprezentatív kutatásából.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a magyarok jellemzően saját tulajdonú ingatlanban élnek, és ügyelnek annak állapotára. A felújítási munkálatok előtt érdemes körültekintően dönteni a banki ajánlatokról is.


Saját, 100 m2-nél kisebb otthonban élnek a legtöbben
Magyarországon százból 53-an családi házban élnek, a panelben és téglaépítésű társasházban lakók száma pedig közel azonos: előbbi 23, utóbbi 22 százalék. Tízből négyen 50 m2-nél nagyobb, de 80 m2-nél kisebb otthonban élnek, és a lakosság mindössze 4 százaléka lakik 150 m2-nél nagyobb alapterületen. A 80 m2-nél nagyobb ingatlanok döntő része – közel 90 százaléka – családi ház vagy házrész – derült ki a CIB Bank friss, országos, reprezentatív kutatásából, amely a lakásfelújítási szokásokat vizsgálta.


A felmérés eredményei arra utalnak, hogy a magyarok ragaszkodnak a saját tulajdonú ingatlanokhoz: a válaszadók 87%-a tulajdonos vagy annak családtagja otthonában, albérletben mindössze 13% lakik. A megkérdezettek közel háromnegyede legalább 6 éve él jelenlegi lakásában, 36 százalékuk pedig több mint 20 éve. Különösen jellemző a panelben élőkre, hogy két évtizednél is régebben laknak ugyanabban a lakásban: közülük tízből négyen ezt válaszolták. 


A nyári felújítás a sláger

Nem csupán ragaszkodunk a saját lakáshoz, házhoz, de ügyelünk arra is, hogy az ingatlan jó állapotban maradjon, mely nemcsak a saját kényelmünk miatt fontos, de hozzájárul az ingatlan értékének megőrzéséhez is. A megkérdezettek mintegy negyede 4-5 évente végez valamilyen felújítást lakásában, azok aránya pedig, akik 1-3 évente, több mint 20 százalék. Százból mindössze tizenöten állították, hogy még sosem fogtak ilyen munkába. A válaszadók 70 százaléka az elmúlt 10 év során felújította lakását, minden második ember pedig 5 éven belül tervezi ezt. Érdekesség, hogy az újépítésű ingatlanok lakói kivétel nélkül az mondták, hogy náluk még sosem került sor lakásfelújításra. 
 
A munkálatokat a válaszadók háromnegyede a nyári időszakra tervezi. Azok közül, akik az elmúlt 10 évben felújításba fogtak, 27 százalék időzítette a tennivalókat tavaszra, csaknem negyedük pedig őszre. 


A legtöbben elsősorban belső felújításokat végeznek: a toplista élére egyértelműen a festés, mázolás került 88 százalékkal, a konyha, a szobák és a fürdőszoba felújítása előtt, de a bútorokat és háztartási gépeket is sokan cserélik le. A külső munkálatok között a vakolás, újrafestés vezet 47 százalékos eredménnyel a nyílászárók cseréje (43 százalék) és a külső szigetelés (27 százalék) előtt. A kényelmi típusú felújítások között a légkondicionáló beszerelése a legnépszerűbb.

 

 
A lakásfelújítás a legtöbb válaszadónál (72 százalék) legfeljebb egy hónapot vett igénybe, és az emberek döntő többsége – 87 százaléka – a munkálatok ideje alatt sem költözött el otthonról. Tízből hatan hívtak szakembert, de sokaknak – százból csaknem negyven válaszadónak – barátok, rokonok is segítettek. 

 

 
A megtakarítás a forrás

A CIB Bank kutatása szerint az emberek több mint fele félmillió forintnál kevesebbet költ a lakásfelújításra, és a válaszadók 71 százaléka azt állította, hogy a munka nagyjából annyiba került, amennyit eredetileg terveztek. Negyedük többet költött ennél, de legfeljebb 20 százalékkal. A megkérdezettek 39 százaléka az általános megtakarításokból, 38% a lakásfelújításra félretett pénzből finanszírozta a munkálatokat, hitelt mindössze 11 százalékuk igényelt. Ők elsősorban szabad felhasználású ingatlanfedezetes hitelt vagy személyi kölcsönt igényeltek. 


„A magyarok pénzügyileg tudatosak, hiszen alapvetően megtakarításaikból finanszírozzák a lakásfelújítást. Ez pozitívum, ugyanakkor a kutatás eredményei szerint, ha hitelfelvételre kerül sor, kevesen hasonlítják össze a bankok ajánlatait, pedig ilyenkor fontos a tájékozódás. Lakásfelújításhoz ideális megoldás például a személyi kölcsön, hiszen bármire felhasználható. Fontos megnézni, melyik ajánlathoz mekkora THM tartozik, de érdemes alaposan átolvasni a banktól kapott általános tájékoztatót is, amiből a hiteltermékek legfontosabb adatairól kaphatunk felvilágosítást. Döntés előtt érdemes azt is figyelembe venni, hogy a pénzintézet kínál-e valamilyen pluszt, ami megkönnyíti a törlesztést vagy az ügyintézést. A CIB Bank gyors telefonos előbírálatával* például 10 perc alatt bárki megtudhatja, hogy mekkora hitelösszegre számíthat, a végig fix kamatnak köszönhetően pedig kiszámíthatóak a törlesztőrészletek is” – hívta fel a figyelmet Surányi Zoltán, a CIB Bank lakossági üzletfejlesztési vezetője. 
 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: