Október végéig 120 milliárd forint eva folyt be

Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozók október végéig 120 milliárd forintot fizettek be, az összeg 7 százalékkal kisebb az előző év megfelelő időszakában befolyt összegnél.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legújabb államháztartási adatai szerint a költségvetés októberben 33,5 milliárd forintos eva bevételt könyvelt el, amely 11 százalékkal marad el a tavaly októberi eva összegétől. Az első tíz havi adatok ismeretében kicsi a valószínűsége annak, hogy teljesül az NGM lefelé módosított, 180,1 milliárd forintos idei eva-bevételi előirányzata, mivel a múlt év decemberében, az adófeltöltési kötelezettség nyomán, 53 milliárdot fizettek be az evás vállalkozások.

 

Ezzel számolva, ami az év eddigi folyamatainak ismeretében igen optimista verzió, 173 milliárd forintra jönne ki az evások által befizetett összeg, ez az előirányzathoz képest közel 10 százalékos elmaradás. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy decemberben is csak az előző évi 93 százalékát utalják át az evások, így a költségvetés idei eva bevétele 170 milliárd forint körül alakulna, szemben a 180,1 milliárdos előirányzattal. (2009-ben még 182 milliárd forint eva bevétel folyt be az államkasszába.)

 

Az eva-kulcs jövőre a mostani 30 helyett 37 százalék lesz, és az eva választhatóságának összeghatára 2012-ben 25 millióról 30 millió forintra nő. Ezt a Lázár János és Rogán Antal által jegyzett indítványt hétfőn fogadta el a parlament. Evából a korábban beterjesztettnél 24,4 milliárddal több, 203,5 milliárd forint a 2012. évi módosított előirányzat. (MTI)

Több vármegyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért 2025. szerdai hatállyal Budapesten és további öt vármegyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele

BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű. A cégek 52 százaléka szerint több partnere megy csődbe az idén, mint tavaly. A felmérés 210 vállalat megkérdezésével készült.
2025. 07. 08. 22:00
Megosztás:

AI a befektetések szolgálatában: új dimenziók a vagyonkezelésben

A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
2025. 07. 08. 21:30
Megosztás:

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20%-os, a pipereáruknál pedig közel 26%-os átlagos árcsökkenés tapasztalható. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával.
2025. 07. 08. 20:30
Megosztás:

Allianz Globális Biztosítási Jelentés – stabil növekedési kilátások, egyre növekvő igény a védelemre

Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre számítanak a következő évtizedre, míg a teljes magyarországi biztosítási szektor várható átlagos éves növekedését 5,5 százalékra teszik.
2025. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
2025. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Vészjósló előrejelzést adott ki a Samsung

A Samsung a második negyedéves üzemi nyereségének év/év alapú 56%-os csökkenését prognosztizálja.
2025. 07. 08. 19:00
Megosztás:

A vártnak megfelelő a magyar infláció - hogyan tovább?

A júniusi infláció a piac által vártnak megfelelően alakult idehaza. Az árak év per év alapon 4,6 százalékkal emelkedtek a májusi 4,4 százalékot követően.
2025. 07. 08. 18:30
Megosztás:

Új tachográf-szabályozás – átalakul a szállítmányozási piac?

A tachográfok fontos szerepet töltenek be a közúti árutovábbításban. Ellenőrizhető velük az európai uniós jogszabályokban előírt vezetési és pihenőidők betartása, valamint rögzítik a járművek sebességét, így mindenki számára biztonságosabbá teszik a közlekedést. 2026. július 1-jétől jelentősen változik a tachográfokra vonatkozó szabályozás, a nemzetközi áruszállításban ekkortól a 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszongépjárművekben is kötelező lesz a használata. Megváltoztatja vajon a módosítás a szállítmányozási piacot? Hogyan hat mindez a kisebb, egy teljes kamiont nem megtöltő küldemények továbbítását végző furgonos és a gyűjtőszállítmányozásra?
2025. 07. 08. 18:00
Megosztás:

Ismét távolabb került a jegybanki célsávtól az infláció

Júniusban átlagosan 4,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak itthon, az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezett várakozásunkkal és az elemzői konszenzussal is. Májusban még 4,4%-ot tett ki az áremelkedési ütem.
2025. 07. 08. 17:30
Megosztás:

Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben

A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt - adta hírül a helyi média.
2025. 07. 08. 17:00
Megosztás:

Júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak

Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 16:30
Megosztás:

Az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon.
2025. 07. 08. 16:00
Megosztás:

Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly

Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2025. 07. 08. 14:30
Megosztás:

Indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
2025. 07. 08. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával

Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával, és az Európai Bizottság célja a kockázatok csökkentése, nem pedig a leválás - jelentette ki a brüsszeli testület elnöke kedden Strasbourgban.
2025. 07. 08. 13:00
Megosztás:

Meglepetést hozott a német külkereskedelmi mérleg májusban

Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
2025. 07. 08. 12:30
Megosztás:

Meghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbította a május elején, a sóbánya elárasztása miatt bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 07. 08. 12:00
Megosztás:

Megerősítette Izrael negatív kilátású osztályzatát a Moodys

Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek "Baa1" besorolását a Moody's Ratings.
2025. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben - emelte ki keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 07. 08. 11:00
Megosztás: