Orbán Viktor évértékelése - a futballról

Többek között a társaságiadó-kedvezményből származó pénzek sikeres felhasználásáról, a létesítményfejlesztésekről, a fogadási csalásokról, a Puskás-hagyatékról, az akadémiákról, a sportággal kapcsolatos álmairól, továbbá a magyar szövetség (MLSZ) munkájáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök abban a futball-évértékelő interjúban, amelyet a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia honlapjának adott.

A társaságiadó(tao)-kedvezményről azt mondta a kormányfő, hogy az "igazi nemzeti sikertörténet. Ez egy németesen szervezett futballkultúra számára is komoly megterhelést jelentett volna. És ezt idáig Magyarország jó százalékban teljesítette". A Csányi Sándor vezette MLSZ munkáját értékelve megjegyezte, hogy a szervezet kudarcot vallott volna a tao-törvény lebonyolításában, ha nem került volna sor időben a szövetség szervezeti átalakítására.

 

Hozzátette: "messze még az a pillanat, amikor minden a siker irányába mutatna", de "nem szabad főben járó bűnnek tekinteni", hogy az MLSZ egyes területekhez, így az utánpótlás-válogatottak kérdéséhez lassabban "ér oda". Az MLSZ szerinte emberfeletti munkát végez: "Az NB I pénzügyi konszolidálása nagyon komoly feladat, s azt szerintem az MLSZ stabilizálta, még ha van is jó néhány klubnak anyagi problémája, de jól láthatóan a rendeződés és a stabilitás felé mennek a dolgok" - mondta Orbán Viktor.

 

A miniszterelnök hatalmas feladatnak nevezte a bajnokság átszervezését is, egyetértve azzal, hogy ismét egycsoportos lesz az NB II, még ha ez sok nehézséget okoz id az akadémiáknak, mivel az NB I-es klubok második csapatát kitiltották az NB II-ből. Az MLSZ ezzel megteremtette a lehetőséget, hogy a másodosztály komolyan vehető bajnokság legyen, és így az alsóbb osztályokból áramolhatnak a tehetségek az élvonalba - mondta. Orbán Viktor a bundaügyről is beszélt: "A fogadási csalás olyan, mint a pestis meg a kolera: ha fölüti a fejét, ott nem szabad gondolkodni, irtani kell. (...)

 

Aki életében csak egyszer is bundázott, az nem szeretheti a játékot. Ezért csak a korlátlan, súlyos, elrettentő ítéletekben reménykedhetünk. A magyar ügyészség jól harcolt a bundaügyben, és remélem, jól fog harcolni a jövőben is." A kormányfő szerint "folyamatos hangulatkeltés zajlik a sportlétesítmények fejlesztése ellen, de nem szabad megijedni ettől, világossá kell tenni az emberek előtt, hogy nem a futballról van szó, hanem a saját gyerekeinkről". "Amikor stadiont építünk, létesítményeket fejlesztünk, akadémiákat hozunk létre, bevezetjük az adórendszert, ami támogatja a létesítményeket a futballban, a jégkorongban, a kosárlabdában, a vízilabdában és a kézilabdában, akkor azt mind a gyerekeink érdekében tesszük.

 

Az MLSZ készített egy átfogó felmérést, egy térképet, ami alapján ütemesen, 10-15 év alatt a méreteiben magyar, de minőségében a németországihoz hasonló állapotokat tudunk majd létrehozni" - mondta Orbán Viktor, aki hozzátette, a debreceni stadion építésének előkészítése már el is kezdődött, "a Fradi-stadion építésére történő kormányzati rábólintás néhány perc kérdése", és az újpestiek is keresik a kormánnyal a kapcsolatot, hogy a létesítményfejlesztésről megállapodást tudjanak kötni. A új nemzeti stadionnal kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak futballstadionról van szó, hanem atlétikai stadionról, jégpályáról, nagy vizes olimpiai központról, a Körcsarnok felújításáról, a biciklisták központjának újjáépítéséről, tehát egy nagy, nemzeti sportlétesítményről, amelynek része a Puskás Stadion is.

 

Orbán Viktor beszélt álmáról, a Puskás Intézetről is. Mint fogalmazott, olyan létesítményt szeretne, amelyben helyet kap könyvtár, múzeum, a tárgyi emlékek, a szakmai anyagok, és az intézet oly módon kapcsolódna be az oktatási rendszerbe, hogy iskolai csoportok tehetnének kirándulást a magyar futball múltjába. A Puskás Akadémia alapítójaként az intézmény terveiről és változásairól is beszélt, így a tao-pénzből épülő 3500 férőhelyes centerpályáról, valamint arról, hogy Paulo Sousának, a Videoton portugál vezetőedzőjének szakmai felügyelete alá került az akadémia irányítása. Ettől azt reméli, hogy az első csapatnál tapasztalható stílus, gondolkodásmód, munkamódszer és -etika megjelenik az utánpótlás játékában is. A külföldi tréner kapcsán megjegyezte: "nem azt a kérdést érdemes föltenni, hogy mit keresnek itt a külföldiek, hanem az a kérdés a helytálló, miért nincsenek magyar edzők külföldön?"

 

Orbán Viktor szerint nem a jó ificsapat, hanem a jó felnőtt együttes a cél, azaz "az akadémia nem a tömegsport, hanem a világelitbe kerülni esélyes tehetségek iskolája, vagy az kellene, hogy legyen". A Slovan-Videoton meccsel kapcsolatban azt mondta, hogy tisztelője Szlovákiának, "mert 2002 és 2010 között, amíg mi szerencsétlenkedtünk, ők átszervezték az országukat, és öles léptekkel felzárkóztak hozzánk, sőt itt-ott meg is előztek bennünket (...). És ez a futballban is így van, hiszen ők kijutottak a vb-re, mi meg nem. Tehát van okunk arra, hogy a szlovákokról pozitív módon nyilatkozzunk, de azt gondolom, hogy a magyar klubfutball ma már előrébb tart (...) úgy érzem, hogy a mindenkori magyar bajnokesélyestől elvárható, hogy a szlovák bajnokesélyest el tudja ütni egy nemzetközi kupában a továbbjutástól."

 

A válogatottról így beszélt a miniszterelnök: "Az a szóösszetétel, hogy szerethető válogatott, nálam 250 felé emeli a vérnyomást. Mit lehet csinálni egy válogatottal, ha nem szeretni?! Ez is szép célkitűzés, de ennél azért magasabbra is tehetnénk a mércét. Például, hogy sikeresek legyünk, kijussunk egy nagy tornára, legyen világverő válogatottunk. Én ilyen dimenziókban álmodom. És nem is kétséges, még nyugdíjas korom előtt ülök én még olyan mérkőzésen a lelátón, ahol a legmagasabb kategóriában jegyzett csapatot verünk majd el, és nem barátságos meccsen, hanem egy világversenyen." (MTI)


Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás: