Orbán Viktor várhatóan az uniós együttműködésről és a költségvetés módosításáról beszél
A kormányfő felszólalásáról szóvivője, Szijjártó Péter adott tájékoztatást pénteken, ennek alapján Orbán Viktor arról a kormányközi szerződésről tájékoztathatja az Országgyűlést, amelyet az euróövezet 17 országa készít a költségvetési fegyelem szigorításáért. A tervezett együttműködéstől a tagállamok közül csak Nagy-Britannia zárkózott el, míg több eurózónán kívüli ország, köztük Magyarország is azt jelezte, hogy a parlament felhatalmazásához köti csatlakozását.
A magyar miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy csak az Országgyűlés járhat el a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben. A miniszterelnök felszólalása után a megszokott interpellációs blokk, majd határozathozatalok következhetnek. Utóbbiak során kizárólag képviselői módosító indítványokról dönt a Ház. A szavazások után, feltételezhetően már az esti órákban kezdődhet a kormány nemzeti vagyonról szóló előterjesztésének általános vitája 6 órás időkerettel, majd a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint a szabálysértésekről szóló javaslatok, illetve a rendvédelmi törvénymódosítás részletes vitája következhet, egyenként 4 óra 20 perces időkerettel.
Az Országgyűlés - az előzetesen megadott napirend alapján - háromnapos ülést tart a héten, elfogadhatja az új munka törvénykönyvét, illetve megválaszthatja az új bírósági rendszer vezetőit. A Ház ezt követően 2011-ben már csak december 19-én és 23-án ülne össze. (MTI)