Orbán: Ausztria és Magyarország maradjanak stratégiai partnerek!

Ausztria és Magyarország stratégiai partnerei kell, hogy maradjanak egymásnak - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Budapesten, miután tárgyalt Michael Spindelegger osztrák alkancellárral, külügyminiszterrel.

A megbeszélésen a magyarországi végtörlesztés is téma volt, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, tudatában van annak, hogy ez az intézkedés komoly veszteséget okozott osztrák bankoknak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a végtörlesztésben nincs semmilyen nemzeti részrehajlás, hiszen az hovatartozásra való tekintet nélkül minden pénzintézetnek - köztük magyaroknak is - nehézséget okozott. Azonban egy olyan elfogadhatatlan, a magyar pénzügyi rendszert mérgező konstrukció működött eddig, amellyel nem lehetett belevágni a 2012-es évbe - hívta fel a figyelmet.
    

"Magyarországon tisztelői vagyunk Ausztriának" - mondta a kormányfő, aki köszönetet mondott nyugati szomszédunknak azért, hogy támogatta Magyarország uniós tagságát, amikor arra szükségünk volt.
    

Orbán Viktor kitért arra is, hogy nincs meglepődve "a Magyarországot övező nagy ívű" érdeklődésen, ugyanis ha egy ország másfél év alatt megalkot egy új alkotmányt, csaknem harminc kétharmados törvényt és összesen 365 jogszabályt, akkor "okkal tart igényt a nemzetközi érdeklődésre". Magyarországon minden egyes intézkedés mögött komoly érvek húzódnak meg, amelyeket bármely nemzetközi fórumon készek bemutatni - emelte ki.
    

A tárgyaláson - mint ismertette - mindemellett felvázolta a gazdasági helyzetet: elmondta, hogy 2010-ben a magyar gazdaság szinte reménytelen helyzetben volt, és ezért a szokványos válságkezelési eszközökön túl innovatív eszközöket is használni kellett. Ennek eredményeként az EU-tagság óta európai sztenderdekkel mérve is stabilnak tekinthető a magyar költségvetés, az államadósság pedig folyamatosan csökken - hangsúlyozta, kiemelve ugyanakkor, hogy ehhez kellettek a válságadók, a bankadó, és át kellett alakítani a nyugdíjrendszert is, az "új tehermegosztás" pedig természetesen érdekeket is sértett. Világossá tette azonban az osztrák külügyminiszternek - folytatta -, hogy a válságadókat három évre vezették be, és 2013 elején kivezetik azokat, a bankokkal kötött megállapodás pedig tervezhetővé teszi a bankadó "leépülését".
    

Tájékoztatta Michael Spindeleggert arról is, hogy az említett területekről három év alatt több mint ezermilliárd forintot vontak be a büdzsébe. Ez segített a hiány és az államadósság csökkentésében - mondta, hozzátéve, hogy ennyi pénzt sem a nyugdíjasoktól, sem a munkavállalóktól nem lehetett elvenni, mert már korábban is "többször megskalpolták őket", és belerokkantak volna ilyen terhekbe. Az átmeneti időszak a végéhez közeledik, sőt Magyarország a konszolidáció időszakába lépett - fogalmazott Orbán Viktor.
    

"A mi értékeink az osztrák kormánnyal közösek. Európai értékek talaján állunk, az európai kultúra részei vagyunk, és európai vitákban vagyunk érdekeltek" - mondta, majd nyilatkozatát azzal zárta: kérte Michael Spindeleggert, hogy a nemzetközi színtéren ne csak Magyarországot, hanem az általa képviselt értékeket is támogassa, és "dolgozzunk azon, hogy Magyarország és Ausztria stratégiai partnerei maradhassanak egymásnak" (MTI)

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás:

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
2026. 02. 04. 14:30
Megosztás:

6 ezer fővel csökkent a regisztrál álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2026. 02. 04. 14:00
Megosztás:

Beidézték Elon Muskot

Meghallgatja április 20-án a francia igazságszolgáltatás Elon Muskot, az X közösségi oldal tulajdonosát és Linda Yaccarinót, az X korábbi vezérigazgatóját a platform feltételezett visszaéléseivel kapcsolatos nyomozásban - közölte kedden a párizsi ügyészség.
2026. 02. 04. 13:30
Megosztás:

A Waterdrop CEE a növekedés új szakaszába lép – új vezetéssel és világos vízióval

A globális lovebrandnek számító waterdrop® regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban.
2026. 02. 04. 12:30
Megosztás:

Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében

A digitalizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át a munka világát, és folyamatosan új tudást követel a munkavállalóktól. A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
2026. 02. 04. 12:00
Megosztás:

Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban

Az elmúlt években és a 2026 elején is tapasztalható komoly kihívások hatására jelentős változások előtt áll a magyar agrárium, az elengedhetetlen szemléletváltás mellett pedig a most születő pénzügyi döntések is új irányokat jelölhetnek ki az ágazat hatékonyságának és versenyképességének növelésében – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzését ismertetve. Az agrárium jelenleg főként a tej- és a sertéspiacon szembesül nehézségekkel, hosszabb távon pedig az éghajlatváltozás negatív hatásaira is választ kell találnia, noha a mostani hidegebb, csapadékosabb téli időjárás kedvezően hatott a szántóföldi növénytermesztők kilátásaira.
2026. 02. 04. 11:30
Megosztás:

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint, minden olyan energiahordozóra vonatkozik, amely csövön vagy vezetéken érkezik a fogyasztókhoz, és minden számlázási típusra kiterjed - mondta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
2026. 02. 04. 11:00
Megosztás:

Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban

Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek erősödést - derül ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexéből (BMI).
2026. 02. 04. 10:30
Megosztás:

Ismét 1,18 felett jár a dollár az euróval szemben, estek a hazai hosszú hozamok

Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
2026. 02. 04. 10:00
Megosztás:

Estek a tőzsdék kedden a tengerentúlon, ismét véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, közel-keleti feszültségek miatt nőtt az olaj ára

Csökkentek az amerikai indexek, mivel a befektetők az AI-jal kapcsolatos túlzott beruházások és növekvő verseny következtében szűkülő marzsok miatt aggódtak.
2026. 02. 04. 09:30
Megosztás: