Orbán: pénzügyi segítséget ad az állam a patika-visszavásárlásokhoz

Pénzügyi segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott szombati konzultációján, egy zuglói patikában.

Magyarország érdeke, hogy a gyógyszertárak a patikusok tulajdonában legyenek - jelentette ki a kormányfő az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón. Ezért - mint elmondta - a találkozón vállalta, hogy az állam "megteremti a pénzügyi alapot a patikusok számára, hogy visszavásárolhassák - méghozzá reményeim szerint gyorsabban, mint tervezik - a patikák többségét".

 

Az alap kereteiről tárgyalásokat kezdenek az érdekképviselettel, és meg is állapodtak Hankó Zoltánnal, a kamara elnökével abban, hogy létrehoznak egy közös munkacsoportot ennek érdekében. A miniszterelnök kérdésre megjegyezte: olyan pénzügyi konstrukciót kell kialakítani a gyógyszertárakra vonatkozóan is, amelynek alapját támogatott, hosszú lejáratú, alacsony kamatozású, türelmi idővel induló kölcsönök adhatják. Orbán Viktor kitért arra is, hogy a kamara nélkül a kormány nem tudott volna hozzálátni a patikaliberalizáció súlyos hibájának kijavításához.

 

Kormányfő - Konzultáció a Magyar Gyógyszerészi Kamarával

 

forrás: MTI

 

"Egyikünk sem tudott felidézni olyan nemzetközi példát, amikor egy liberalizációs folyamat megindulása után (...) sikerült volna egy társadalomnak közös erővel visszafordítani" egy ilyen folyamatot az egészségügyben; Magyarországon ez azonban megtörtént, és a kabinet reményei szerint hamarosan sikeresen be is fejeződik - fejtette ki, hangsúlyozva, hogy a patikaműködtetés alapvetően nem kereskedés, hanem hivatás. A kormánynak ezért fontos, hogy azoknak, akik ezt a hivatást gyakorolják, meglegyen az anyagi biztonságuk, a szakmájukat is egzisztenciális biztonságban tudhassák, a szolgáltatásuk pedig így garantáltan jó minőségű legyen - tette hozzá Orbán Viktor.

 

"A jó állapotban lévő patika, a jó állapotban lévő gyógyszerész a beteg érdeke elsősorban" - emelte ki a miniszterelnök. A kormány támogatja továbbá - folytatta -, hogy az árrések a gyógyszertáraknak kedvezően változzanak, biztonságba helyezve ezzel a kispatikákat. Megállapodtak abban is, hogy a 2013-as gyógyszerkassza ügyét folyamatosan újratárgyalják. Közös érdek ugyanis, hogy "a gyógyszerkasszát úgy ésszerűsítsük, a gyártók extraprofitját úgy szüntessük meg", hogy közben nem hárulnak plusz terhek a betegekre - mondta Orbán Viktor.

 

A Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével tartott szombati egyeztetés a miniszterelnök, Fidesz-elnök héten kezdődött, a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel zajló konzultációsorozatának folytatása volt. A sorozat első állomásaként hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőivel találkozott a kormányfő, kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt, majd csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán vett részt, és még aznap konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel is.

 

Pénteken Orbán Viktor közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnökével. A szombati rendezvény végén Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta, hogy Orbán Viktor hétfőn az Országos Roma Önkormányzatnál folytatja konzultációs sorozatát. (MTI)

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás: