Orosz segítséggel épül atomerőmű Fehéroroszországban
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök fehérorosz kollégájával folytatott megbeszéléseit követően kijelentette, Oroszország hozzásegíti Fehéroroszországot ahhoz, hogy az atomerőmű megépítésével csökkentse függőségét az orosz kőolajszállításoktól. "Oroszország kész hitellel közreműködni a hat milliárd dolláros projekt megvalósításában" - mondta Putyin, konkrét összeget azonban nem említett. A fehérorosz miniszterelnök, Mihail Mjasznyikovics szerint a beruházás főbb paramétereit még az első negyedévben rögzítik. Az új atomerőmű megépítését először a 80-as évek elején vették tervbe, de az ukrajnai atombalesetet követően felfüggesztették a beruházást.
A megépítés az utóbbi években ismét előtérbe került, miután a két országnak rendszeresen elszámolási vitái voltak a kőolaj- és földgázszállításokat illetően, amit még az európai is fogyasztók is megéreztek a szállítások akadozása miatt. Legutóbb az orosz kőolajkonszernek január 1-jével állították le a fehérorosz olajfinomítókba irányuló szállítást, amíg tartanak az ártárgyalások. Az orosz kőolaj Fehéroroszországon át halad a Druzsba (Barátság) olajvezetéken Lengyelországba és Németországba. (MTI)