Oroszországban engedélyezték a harmadik vakcina tesztelését

Engedélyezte az orosz egészségügyi minisztérium annak a koronavírus-fertőzés elleni vakcinának a klinikai tesztelését, amelyet a moszkvai Mihail Csumakov Immunbiológiai Készítmények Kutatásának és Kidolgozásának Szövetségi Tudományos Központja fejlesztett ki - jelentették szerdán orosz hírügynökségek.

Oroszországban engedélyezték a harmadik vakcina tesztelését

A fővárosi Gamaleja Intézet és a novoszibirszki Vektor Központ vakcinája után ez a harmadik tesztelésre engedett oltóanyag Oroszországban. Ezt a vakcinát háromezer önkéntesen Kirovban, Szentpéterváron és Novoszibirszkben fogják kipróbálni, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a nemzetközi szabályozók előírásaival összhangban.
   
Az egészségügyi tárca közleménye szerint a kísérlet részvevőit az oltás után 16 napig elkülönítve fogják orvosi megfigyelés alatt tartani. Ajdar Ismuhametov, az Orosz Tudományos Akadémiához tartozó Csumakov Központ vezérigazgatója szerint a klinikai tesztelést a tervek szerint novemberben fogják befejezni.
   
A Gamaleja Intézet augusztus 11-én bejegyzett és "posztregisztrációs" (harmadik, tömeges) tesztelési szakaszban lévő vakcináját már gyártják, és az első tételeket már a régiók nagy részébe le is szállították. A Vektor féléves immunitást adó oltóanyaga klinikai tesztelésének lezárása szeptember 30-ára, bejegyzése októberre, ipari előállításának kezdete pedig novemberre várható.
   
Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter közölte, hogy az orosz gyógyszeripar februárra fogja csúcsra járatni vakcinagyártó kapacitását. A politikus szerint októberben 500 ezer, az év végére pedig 2-3 millió adagot fognak gyártani.
   
Oroszország részt veszt a kínai CanSino Biologics és a pekingi biológiai és katonai orvostudományi intézet által kifejlesztett Ad5-nCoV vakcina tesztelésének harmadik szakaszában is. A Petrovax orosz gyógyszergyár hétfőn adott hírt az önkéntesek első csoportjának beoltásáról, valamint arról, hogy az érintettek jól vannak.
   
Az Oxfordi Egyetem és a brit-svéd AstraZeneca által kifejlesztett vakcina tesztelését szeptember 11-én, még a kísérlet részvevőinek beoltása előtt felfüggesztették a szentpétervári influenzakutató Szmarogyincev Intézetben. A kísérletet akkor más országokban is leállították, és Oroszországban még nem történt bejelentés az újraindításról.
   
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 6215-tel 1 115 810-re emelkedett. A napi növekmény immár negyedik napja haladja meg ismét a hatezret. Az országban szeptember 4-én lépte túl ismét az ötezret a napi új esetszám. A terjedés üteme negyedik napja 0,6 százalékos. A reprodukciós ráta harmadik napja országosan 1,08, Moszkvában 1,19-re emelkedett. Az új esetek 25,1 százaléka tünetmentes.
   
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (6 857 967), India (5 562 663) és Brazília (4 558 040) után.
   
Az aktív esetek száma 79-cel 178 212-re nőtt. A halálos áldozatoké 160-nal 19 649-re, a felépülteké pedig 5976-tal 917 949-re emelkedett.
   
Az országban a járvány kezdete óta több mint 43,3 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 237 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával több mint 221 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: