Oroszországnak nagy tervei vannak a világűrben

Oroszország kész folytatni a nemzetközi együttműködést a világűrben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az űrágazat fejlesztéséről hétfőn, az első űrhajós, Jurij Gagarin űrrepülésének 60. évfordulóján rendezett videokonferencián.

Oroszországnak nagy tervei vannak a világűrben

"Tovább fogjuk fejleszteni a nemzetközi programokat, készek vagyunk partnereinkkel az együttműködésre a világűrben" - mondta.
   
"Ezzel együtt következetesen haladni kell előre, új feladatokat kell megoldani az alapkutatásban, a világűr, a Földön kívüli tér gyakorlati hasznosításában, előnyünket fel kell használni az ország védelmi képességeinek megerősítése érdekében, gyorsítani kell az ország tudományos-technikai és gazdasági fejlesztésének ütemét" - tette hozzá.
   
Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszországnak méltó módon meg kell őriznie státusát a vezető űr- és nukleáris hatalmak között, mert "az űrágazat egyenesen kapcsolódik a védelmihez. Arra utasította a kormányt, hogy készítse elő az űrágazat prioritásainak eléréséhez és az ország vezető szerepének megerősítéséhez szükséges intézkedéseket.
   
Putyin hétfőn a Szaratov megyei Engelsbe látogatott, ahol felkereste Gagarin visszatérésének helyszínét, és virágot helyezett el az ott felállított obeliszknél.
   
Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat vezérigazgatója a 60. évforduló alkalmából kiadott üdvözletében rámutatott, hogy Oroszország új rakétarendszerek használatára fog átállni, és Hold-kutatásba kezd, először automatikus állomásokkal, majd űrhajósokkal is. A tisztségviselő korábban azt ígérte, hogy kozmonauták 2028-ban fogják körülrepülni az égitestet, majd 2030-ban le is fognak szállni a felületére.
   
Rogozin a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva kifogásolta, hogy az "aljas" és "törvénytelen" amerikai szankciók miatt több megrendelő is elállt az orosz bérfellövés igénybevételétől, mert a pályára állítandó műholdjában amerikai gyártmányú alkatrész is volt. Elmondta, hogy az együttműködés jövőjének közös mérlegelésére kérte fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) vezetőit, miután az amerikai kereskedelmi minisztérium büntetőintézkedéseket vezetett be a Roszkoszmosz vállalatai ellen.
   
Andrej Bocskarjov, Moszkva polgármester-helyettese bejelentette, hogy az orosz fővárosban megkezdődött a Nemzeti Űrközpont 288 méter magas felhőkarcolójának építése. Az egykori Hrunyiscsev űrrakétagyár területén létrehozandó rakétaformájú torony, amely a Roszkoszmosz központjának is otthont ad majd, egy többfunkciós épületkomplexum központi eleme lesz.
   
A 47 emeletes torony helyiségeinek alapterülete eléri a 62 ezer négyzetmétert. A rakéta Moszkva nyugati és északnyugati részének meghatározó épülete lesz.
   
A tornyot övező 6,9 hektáros komplexumban egy tudományos és ipari cluster, konferencia- és kiállítótermek, lakó- és szociális objektumok kapnak majd helyet összesen 250 ezer négyzetméteren. A terep előkészítése 2019 szeptemberében kezdődött meg.
   
A világ első űrhajósa, Jurij Gagarin 1961. április 12-én startolt el Bajkonurból a Vosztok-1 fedélzetén. 108 perces repülésének évfordulóját az űrhajózás napjaként ünneplik Oroszországban. Az évforduló alkalmából több kiállítást nyitottak meg, és konferenciát tartottak. Moszkvai idő szerint éjjel a kazahsztáni, bajkonuri űrközpontból nagyszabású ünnepi koncertet sugároz majd az orosz állami televízió.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: