Összeférhetetlenséget állapítottak meg az EB és Andrej Babis cseh kormányfő között

Összeférhetetlenséget állapított meg Andrej Babis cseh kormányfő politikai és gazdasági tevékenysége között az Európai Bizottság, amely az ügyben elvégzett ellenőrzésének eredményeiről készített jelentését már megküldte a cseh hatóságoknak - írta pénteken az iHNED, a Hospodárské Noviny című a gazdasági és politikai napilap weboldala.

Összeférhetetlenséget állapítottak meg az EB és Andrej Babis cseh kormányfő között

A tekintélyes sajtóorgánum azt állítja, hogy betekintést nyert a dokumentumba. Értesülései szerint Brüsszel ezért azt kéri Prágától, hogy fizesse vissza az uniós kasszába mindazokat a támogatásokat, amelyeket 2018 februárja után kapott Babis volt cége, az Agrofert holding. A sajtó szerint több tízmillió euróról van szó.
   
"Andrej Babis továbbra is nyereségre tesz szert az Agrofert tevékenységéből. Az, hogy vagyoni alapba helyezte holdingját, nem elégséges intézkedés" - nyilatkozott a Neovlivni.cz hírportálnak egy magát megnevezni nem kívánó személy, aki szintén ismeri az uniós jelentést.
   
Andrej Babis 2017 elején helyezte különleges vagyoni alapba az Agrofertet, és azt állítja, hogy azóta nincs semmiféle befolyása annak tevékenységére.
   
A cseh pénzügyminisztérium azt közölte, hogy előzetes, angol nyelvű jelentésről van szó, amely még nem végleges. A tárca csak azután kíván reagálni, miután megkapja a dokumentum cseh változatát.
   
Az európai uniós ellenőrök januárban jártak Prágában, s egy héten keresztül ellenőrizték az Agrofertet érintő dokumentumokat.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Babis a sajtóértesülésekre reagáló nyilatkozatában azt írta, hogy sem a cseh, sem az európai törvényeket és előírásokat nem szegte meg. "Csehországnak semmiféle támogatásokat nem kell visszafizetnie" - szögezte le a kormányfő, aki később a parlamentben felszólalva politikai hisztériának minősítette a dolgokat. Azt mondta: a jelentésben egyoldalú jogi érvelés van, amellyel a cseh hatóságok nem értenek egyet. "Nem sértettem meg sem a cseh, sem az európai törvényeket" - állította a kormányfő, aki néhány perces felszólalása után sietve elhagyta képviselőházat, s nem volt hajlandó meghallgatni az ellenzéki politikusokat.
   
Szerinte az ellenzéknek nincs programja, és nincs is más témája, mint az Agrofert és a Gólyafészek. Ez utóbbiban a rendőrség néhány hete azt javasolta az államügyészségnek, hogy emeljen vádat Babis ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés miatt.
   
A német ZDF televízió a közelmúltban az Agrofertről készített elemzésében azt állapította meg, hogy Babis bevételei, miután kormánytag lett, megduplázódtak: míg 2014-ben 42 millió eurót, addig 2017-ben pedig már 82 millió eurót tettek ki. Babis komolytalannak minősítette a ZDF állításait.
    

Jan Hamácek belügyminiszter, a kisebbik koalíciós partner, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke szerint a jelentésnek nem lesz hatása a kormány és a koalíció működésére. Ha kiderül, hogy az Agrofert jogtalanul jutott támogatásokhoz, akkor a pénzt mindenképpen vissza kell majd fizetnie - vélte Hamácek.
    

Az ellenzéki pártok követelik a jelentés nyilvánosságra hozatalát, s jelezték: kezdeményezni fogják egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását, amely foglalkozna a témával.
   
Az Agrofert holding Csehország egyik legnagyobb agráripari, élelmiszeripari és vegyipari cége, amely több mint 33 ezer embernek biztosít munkát. Andrej Babis pedig Csehország második leggazdagabb embere.
   
Az ellenzék által oly sokat emlegetett Gólyafészek-botrány hátterében az áll, hogy az ilyen nevű szabadidőközpontot építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építéskor, 2007-2008-ban azonban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: