Összefoglaló a BÉT 2012-es évéről

2012-ben a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) továbbra is a régió egyik meghatározó tőzsdéje maradt, a részvénykapitalizáció forgási sebessége továbbra is itt mutatja a legmagasabb értéket, 52,7 százalékot. Ezzel együtt az általános tőkepiaci tendenciákkal összhangban a BÉT-en is éreztette hatását a globális tőkepiaci aktivitás csökkenése - olvasható a BÉT honlapján közzétett közleményben.

A Budapesti Értéktőzsde számára a 2012. év egyik fontos mérföldköve volt, hogy a BÉT 2012. április 25-i közgyűlésének döntése alapján megkezdődött a BÉT értékpapír piaci kereskedési rendszerének cseréje. A Deutsche Börse AG által üzemeltetett Xetra kereskedési rendszert, amely a német piac mellett többek között már Bécsben, Ljubljanában és Prágában is kiszolgálja az értékpapír kereskedelmet, várhatóan 2013 második felében vezetik be a magyar piacra. Az új kereskedési rendszerrel a magyar értékpapír piac könnyebben elérhetővé válik a külföldi befektetők számára, ami ösztönzőleg hathat a piac aktivitására. A likviditás további javítása érdekében a tervek között szerepel egy új árjegyzői rendszer bevezetése is, ami a kereskedési rendszer cseréje mellett a várakozások szerint a hazai tőkepiacon egy új fejlődési szakaszt indíthat el.


A BÉT 2012-ben is folytatta a termékpaletta bővítését, így a BÉTa Piacon további 13 külföldi papír, valamint a külföldi részvényekre határidős kontraktusok is elérhetővé váltak a befektetők számára. A likviditás biztosítása érdekében 2012-ben egy új árjegyző is csatlakozott a kereskedéshez. Tovább emelkedett a nagy népszerűségnek örvendő certifikátok száma is, valamint újabb alaptermékekkel bővült a kínálat. A részvénypiac átláthatóságát javítandó a BÉT átalakította kategóriarendszerét és a technikai bevezetéssel piacra lépő cégek számára kialakította az ún. ’T’ kategóriát. Ennek köszönhetően az egyes kategóriák között kockázati szempontból könnyebb különbséget tenni, az átláthatóbb struktúra pedig növelte az ’A’ és ’B’ kategória presztízsét.


A tőkepiaci finanszírozás hangsúlyosabbá tétele nemzetgazdasági érdek, a BÉT 2012-ben is ennek erősítése érdekében tett jelentős lépéseket, és ezt az irányt a jövőben is folytatni kívánja. Elsődleges célként tekint a hazai vállalati szektor tőzsdére lépésének ösztönzésére, és különös figyelmet szentel a közepes és kisebb vállalatok tőkepiaci finanszírozásának megkönnyítésére.

 

A 2012. évet nemzetközi szinten a tőzsdei forgalom és az aktivitás visszaesése jellemezte, illetve továbbra is fennmaradt az euróövezet jövőjét illető bizonytalanság. A negatív tendencia a BÉT piacain is megmutatkozott, ugyanakkor a részvénypiac alakulását leíró BUX index értéke az egész évet tekintve 7,1 százalékkal emelkedett. Az index legmagasabb értékét az év folyamán 2012. február 6-án érte el 19 901 ponton.

 

A részvények forgási sebessége ugyan 52,7%-ra csökkent 2012-ben, azonban ez az érték még mindig a legmagasabb a régióban, így továbbra is a BÉT maradt a térség egyik leglikvidebb piaca. (Eszerint a részvénypiaci kapitalizáció több mint fele megfordult a tőzsdei kereskedésben 2012-ben.) A nemzetközi tendenciákhoz igazodva 2012-ben csökkent a részvénypiac aktivitása: átlagosan 24,9%-os csökkenés az európai, 34,4%-os csökkenéshez viszonyítva. A BÉT azonnali piacának forgalma 2012-ben 40,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, összesen 2 509 milliárd forint volt (átlagosan napi 10,2 milliárd Ft az azonnali piacon; 9,9 milliárd Ft a részvénypiacon). A csökkenéshez a részvény és a hitelpapír szekció, azokon belül pedig az összes termékcsoport forgalmának visszaesése hozzájárult. Az azonnali piac forgalmának közel teljes egészét (99,7%) a részvény szekció adta. A negatív hangulat ellenére a jelentős népszerűségnek örvendő certifikátokban továbbra is számottevő kereskedési aktivitás volt tapasztalható. A tőzsde azonnali piacán kötött tranzakciók száma 2012-ben havonta átlagosan 154 ezer darab volt, ami 29,2 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest.

 

A részvénypiaci forgalom 98 százaléka az öt blue-chipben koncentrálódik, ez a korábbi évekhez képest nem változott. Az összetételben a MOL súlya közel 6 százalékponttal csökkent, míg a többi blue-chip részvény részaránya nőtt. részvénypiaci befektetői struktúrában a külföldi befektetők aránya 4 százalékponttal nőtt (48,1% az első 10 hónap alapján), miközben a brókercégek sajátszámlás forgalma ugyanennyivel csökkent (12,0% az első 10 hónap alapján). A hazai magánbefektetők és intézményi befektetők aránya számottevően nem változott (hazai magánbefektetők aránya 31,1%; hazai intézményi befektetők aránya 8,8% az első 10 hónap alapján). A háztartásokhoz köthető forgalom átlagosan 45,4 százaléka internetes felületen keresztül
érkezett.

 

A tőzsdei forgalom csökkenése hatással volt a kereskedési adatok végfelhasználóinak számára is, ami 2012-ben 15 százalékkal esett vissza, 2012. szeptember végén 12 500 magánbefektető fizetett elő valós idejű adatokra. A professzionális előfizetők száma ennél kisebb mértékben, 8 százalékkal csökkent 2011 év végéhez képest.


A korábbi évekre jellemző növekedési trend az új bevezetések számát tekintve 2012-ben megtört, aminek oka, hogy több potenciális kibocsátó későbbre halasztotta tőzsdére lépését. 2012-ben egy technikai bevezetésre került sor (Business Telecom Nyrt., „B” kategóriában), valamint a Masterplast Nyrt. hajtott végre másodlagos részvénykibocsátást 2012 májusában. Az év során három vállalat részvényei hagyták el a BÉT-et: Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt., FOTEX Holding SE, TvNetWork Nyrt.


Az azonnali piachoz hasonló tendencia érvényesült a származékos piacon, az árfolyamértéken vett forgalom itt 31,9%-kal csökkent. A csökkenés a határidős termékek forgalmának visszaesésével magyarázható; legnagyobb mértékben a határidős index, valamint részvény kontraktusokban esett vissza a forgalom: 61,7%-kal, illetve 40,2%-kal. Míg a határidős deviza forgalom 20,6%-os csökkenést mutatott, addig a deviza opciók árfolyamértéken vett forgalma 65,5%-kal nőtt. A kontraktusszámban vett forgalmat tekintve a határidős index és deviza forgalom a fentiekkel hasonló mértékben esett vissza (-57,5% és -27,2%), a részvény kontraktusok számának visszaesése azonban kisebb mértékű volt (-24,3%). A származékos szekció forgalma összességében 1 862 milliárd forint volt, amelynek közel felét (48,5% az első 10 hónap alapján) továbbra is a hazai magánbefektetői réteg generálta. A külföldi befektetők aránya 2012 első tíz hónapjában átlagosan 5,9 százalékot tett ki, ez közel 2 százalékpontos csökkenést jelent az előző évhez képest.

 

Az árupiaci forgalom 9,3 százalékkal, a kontraktusszám 15,6%-kal csökkent 2011-hez képest. A BÉTa Piacon 2012-ben összesen 6 608 millió forintos forgalmat bonyolítottak le 9 125 kötésben. Az átlagos napi forgalom 27 millió forint volt. A legnagyobb érdeklődést a 23 részvény közül a Commerzbank és a Nokia papírjai iránt mutatták a befektetők, ezek a BÉTa Piac forgalmának 37,9%-át adták.


December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás: