Összehasonlító adatokkal segíti a KSH az MNV munkáját
Az MNV ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy a portfóliójába tartozó társaságok is hasznosítsák a hivatalban összpontosuló tudást - tájékoztatott a két szervezet keddi közös közleményében. Az együttműködési megállapodás célja a magasabb szintű feladatellátás biztosítása. A szakértői tevékenység megerősítése érdekében az MNV és a KSH vállalták, hogy megjelenő szakmai publikációikról, kutatási eredményeikről, tudományos rendezvényeikről értesítik egymást. A tervek között szerepel közös kerekasztal-beszélgetések, konferenciák kezdeményezése is. Támogatják továbbá egymást a hazai és nemzetközi pályázatokon való részvételben.
Az MNV vezetése a korábbiaknál nyitottabb együttműködésre törekszik a gazdasági élet szereplőivel. A munkát segíti, hogy az együttműködés keretében az állami- és a versenyszférához tartozó társaságok azonos tartalmú adatainak összehasonlíthatósága érdekében az MNV adatokat kérhet a statisztikai hivataltól - idézi a közlemény Márton Pétert, az MNV Zrt. vezérigazgatóját. Az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok legnagyobb része, összesen 530 társaság az MNV portfóliójába tartozik, közülük 470 a vagyonkezelő közvetlen irányítása alatt áll.
Az MNV fő feladatának tartja a társaságok piacképességének biztosítása mellett az állami és közfeladatok, közszolgáltatások magas színvonalú ellátását. Az együttműködés keretében az állami tulajdonú vállalatok eredményeinek, feladatellátásának elemzésekor a KSH a legfrissebb és legpontosabb adatokat biztosítja az MNV részére - áll a közleményben. Az együttműködés során felmérik, hogy a KSH szolgáltatásait az MNV portfóliójába tartozó társaságok munkájuk mely területén tudják hasznosítani, erre az MNV lehetőséget teremt - közölte Vukovich Gabriella, a KSH elnöke a közlemény szerint. (MTI)