Oszkó - a költségvetési egyeztetés nyertesei az EU polgárai lehetnek
A jövőre induló rendszer értelmében az Európai Bizottság jelentése alapján a tagállamok kormányait képviselő tanács minden év elején meghatározza majd az unió előtt álló gazdasági kihívásokat, és stratégiai iránymutatásokat ad ezek leküzdéséhez.
A tagországoknak ezt figyelembe véve április végéig szükség esetén módosítaniuk kell középtávú pénzügyi stratégiájukat, illetve nemzeti reformprogramjukat. Nyáron a tagállamok ugyancsak uniós iránymutatást kapnak a következő évre vonatkozó költségvetésükkel kapcsolatban - jelentette Veres Béla, az MTI brüsszeli tudósítója, az EU pénzügyminisztereinek keddi üléséről.
Oszkó Péter az MTI-nek elmondta: a döntés nyomán a kormányoknak kevesebb rövidtávú politikai cél magvalósítására lesz lehetőségük, így hosszabb távon a tagországok költségvetése a pénzügyi stabilitás irányába mozdulhat el.
Ennek a folyamatnak a nyertesei az Európai Unió polgárai lehetnek - tette hozzá. A döntés hátterében a görög válság kiváltotta pénzpiaci nyomás állhat, amely a költségvetési hiányok leépítésének gyorsítását kényszeríti ki - magyarázta a volt pénzügyminiszter, nem titkolva, hogy ez a döntés a nemzeti szuverenitás korlátozását is jelenti.
Magyarország számára nem jelent alapvető változást a brüsszeli döntés, hiszen a költségvetési folyamatok hosszabb távú tervezését a magyar kormányok eddig is elvégezték a minden év decemberében Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogram keretében, miután Magyarország a túlzott deficiteljárás hatálya alatt áll - jelezte Oszkó Péter.
Először a 2012. évi nemzeti költségvetések tervezése során kerülhet sor az EU pénzügyminiszterei által kezdeményezett költségvetési egyeztetésekre - mondta a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.