Osztrák lap Áderről, német médiumok Breier kinevezéséről

Áder János pénteki bécsi látogatása a "vitatott, jobboldali-nemzeti" Orbán-kormány mandátumának félidejére esik - írta pénteken a liberális Der Standard, kiemelve azt is, hogy az új államfő első útja Ausztriába vezet. Választási diadala után Orbán hozzákezdett az állam teljes átalakításához - fogalmazott a lap budapesti tudósítója. Mára készen vannak az új államszerkezet alapjai. "Az új alkotmány Istenre, a hazára és a kereszténységre hivatkozik, jóllehet egyúttal az európai alapjogi katalógust is átveszi" a lap szerint. Az új médiatörvény pedig "megpróbálja korlátozni a sajtószabadságot", de az EU és az Alkotmánybíróság bírálatába ütközött, a parlament éppen a múlt héten módosította a törvényt. "Az államapparátusban átfogó tisztogatások zajlottak le" - írta, felidézve az uniós kötelezettségszegési eljárást és azt, hogy bírálatok hatására a parlament módosította a jegybanktörvényt.

Hivatalba lépésekor Áder "szokatlanul békítő hangot" ütött meg - írta a tudósító. Felidézte, hogy az államfő kijelentette, nem ír alá "hibás törvényeket". A lap szerint ezzel "a parlamenten áthajszolt törvények özönénél történt defektekre" utalt. "Korábbi személyes nézetkülönbségek ellenére Áder szilárdan az Orbán-projekt mögött áll" - fogalmazott a lap. Felidézte, hogy a politikus vezető szerepet töltött be az igazságügyi reform és a választójogi törvény kidolgozásában. Utóbbiról szakértők úgy vélik, az "a következő választásokon jelentős előnyöket biztosít (Áder) pártjának" - írta a Der Standard.
  

 A Fidesz frakcióvezető-helyettese az alaptörvényről a Die Pressében közölt terjedelmes írásában szükségesnek látja a bírálatokkal szemben új nézőpontokat bemutatni, mert "a közelmúltban téves állítások félreértésekhez vezettek". Az 1945-ből származó alkotmány 1989-ben alapvető módosításon ment keresztül, de a nép részvétele és a nép általi legitimáció nélkül - írta Gulyás Gergely. Szerinte a működőképes államszervezet ellenére a régi alkotmány nem volt alkalmas arra, hogy minden tekintetben betöltse az alaptörvény szerepét. Hiányoztak például a felelőtlen költségvetési politika korlátai, ezt több más európai alkotmányban is rögzítették - tette hozzá.
   

Az új alkotmány megőrzi a hatalommegosztás alapelvét, és csak kis mértékben változtat a hatalommegosztás elmúlt húsz évben intézményesített rendszerén - állt a cikkben. "Más állításokkal ellentétben az alkotmánybíróság hatásköre jelentősen bővült" - írta Gulyás, felidézve az alkotmányos panasz bevezetését és az alkotmányos normakontroll kiterjesztését. Az alkotmány megfelel az európai alkotmányjogi hagyományoknak, a jogállamiság követelményeinek, az EU-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeknek, és lehetőséget ad a rendszerváltás értékeivel való mélyebb azonosulásra. "A magyar állampolgárok a választáson egyértelmű döntést hoztak, és azóta is támogatják a szabadon választott kormányt. Természetesen mindenkinek joga van más véleményen lenni a magyar belpolitikáról, de arra kérjük, ezt a véleményét tényekre alapozza" - állt a cikkben.
   

A Frankfurter Allgemeine Zetiung (FAZ) című konzervatív lap és a hr-online, a Hessen tartományi közszolgálati műsorszóró társaság (Hessischer Rundfunk) hírportálja beszámolt arról, hogy magyar állampolgárt, Breier Zsuzsát nevezték ki a Hessen tartományi kormány európai ügyekért felelős államtitkárának. A FAZ kifejtette: Breier kinevezése "heves bírálatokat" váltott ki az ellenzék soraiban, "mert Breier demokratának tartja hazája vitatott miniszterelnökét, Orbán Viktort". Az ellenzéki szociáldemokraták szerint ez a vélemény "egy olyan emberről, aki fellép az igazságszolgáltatás és a magyar média ellen", kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Breier alkalmas-e a tisztségre - írta a FAZ.
    

A hr-online A jóindulat Orbánnal szemben megosztja a tartományi gyűlést című beszámolójában kiemelte: a hagyománnyal ellentétben Hessen tartomány új európai ügyekért felelős államtitkárát nem támogatja a tartományi gyűlés egésze, ennek pedig az az oka, hogy Breier kiállt a "vitatott magyar kormányfő mellett". A liberális FDP által delegált európai ügyekért felelős miniszter, Jörg-Uwe Hahn egy lapinterjúra hivatkozva védelmébe vette  az új államtitkárt. Az interjúban Breier elismerte, hogy történtek hibák Magyarországon - emelte ki a miniszter. "Hozzátette: vannak olyan politikai folyamatok Magyarországon, amelyeket meg kell fordítani" - áll a hr-online beszámolójában.
    

"Magyar is lehet a macska, csak fogjon egeret" című jegyzetében Orbán Viktor és Robert Fico politikája közti hasonlóságokra és eltérésekre hívta fel a figyelmet a Lidové Noviny. A cseh konzervatív napilap szerint Fico a magyar példa nyomán vezette be a külföldi távközlési és az energetikai cégek rendkívüli megadóztatását. Miután tanult Orbán hibáiból, lehetséges, hogy Brüsszellel nem lesz problémája.
    

"Orbánban és Ficóban több a közös, mint amennyit talán szeretnének. Mindketten kétségbeesetten keresnek pénzt a költségvetés számára. Tekintettel a magyar pénzügyek helyzetére és a következő választás kilátásaira, Orbán sokkal kétségbeesettebben, mint Fico" - véli Lubos Palata, a szerző. Szerinte mindkét politikus "populista, aki nem szereti a külföldi befektetőket, s úgy tesz, mintha az egyszerű emberek pártfogója lenne". Nem idegenek azonban tőlük a "többé-kevésbé autoriter módszerek sem, amelyekhez a neonacionalista Orbán közelebb áll, mint a posztkommunista Fico". (MTI)


A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás: