Otthonfelújítás hitelből? Mutatjuk mennyit kell fizetni
„A felújítási hitelek nagyon kedvező lehetőséget biztosítanak azoknak, akik önerőből nem tudják elkezdeni a lakásuk felújítását, korszerűsítését, de szeretnék kihasználni az állami támogatás nyújtotta lehetőségeket. A jelzáloghitelek e speciális formájánál a pénzintézetek előre kérnek költségvetést és többeknél szakaszos fizetési ütemezés van, de egy 6 millió forintos összegnél viszonylag alacsony a hitelképességi küszöb, amelynek köszönhetően könnyen elérhető lesz a családok számára.” – nyilatkozta Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője.
Így nézne ki a matek 5 éves futamidő esetén
A Duna House Pénzügyek a számításában 6 millió forint felvett összeggel számolt és egy 5 évig és 10 évig végig fix kamatozású hitelkonstrukcióval kalkulált. A rövidebb, 5 éves futamidő esetén 3% alatt maradhat a kamat, amelynek köszönhetően a havi törlesztőrészlet közel 108 ezer forint lesz az első időszakban. Amennyiben fél éven belül a hitelfelvevő család végez a felújítással és sikeres elbírálás esetén a teljes támogatási összeget megkapja, azt betörlesztve a hitelbe már 50 ezer forint alá csökken a havi törlesztőrészlet. A futamidő lejártával összesen 3,25 millió forintot kell visszafizetni, azaz 250 000 forint többlet költsége lesz a hitelből történő korszerűsítésnek.
Így nézne ki akkor, ha 10 éves futamidővel számolunk
A hosszabb, 10 éves futamidővel, de szintén végig fix költségekkel számolva 3,5%-os kamattal érhetünk el jelenleg felújítási hitelt. 6 millió felvétele esetén így közel 60 ezer forint lesz az első időszak havi törlesztőrészlete, amely a 3 millió forintos állami támogatás befizetése után 29 ezer forintra csökken. 10 év alatt összesen így 600 ezer forintos költsége lesz a hitelkonstrukciónak.
-----
Ingyenes hiteltanácsadás az alábbi zöld gomb megnyomásával, regisztráció után.