Óvatos emelkedéssel indult a kereskedés
2012. 06. 27. 09:10
A várakozásoknak megfelelően mérsékelt emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék. Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a DAX index 0,50 százalék, a FTSE-10 index 0,30 százalék, a CAC-40 index 0,48 százalék, legnagyobb európai részvények árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,21 százalék nyereséget jelzett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe szintén emelkedéssel kezdte a napot, a BUX 52,74 ponttal, 0,31 százalékkal 16.954,05 ponton nyitott szerdán. Enyhe forgalom mellett mérsékelten ingadozhat a magyar piac, az EU csúcs előtt kivárnak a befektetők.
A vezető magyar részvények közül a MOL 0,6 százalékkal 15.905 forintra emelkedett, az OTP fél százalékkal 3417 forintra javult. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal 441 forintra mérséklődött, míg a Richter 100 forinttal 37.000 forintra emelkedett a nyitás utánni percekben.
Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe
A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén
Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására
A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop
Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese
Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek
Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?
Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is
A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.