Piacok és hálózatok integrációjára számít a Magyar Telekom vezérigazgatója

A jövő útja a távközlési, informatikai, média- és szórakoztató piac, illetve a vezetékes és mobilhálózatok integrációja lehet a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint, és mindez egy olyan digitális világban valósulhat meg, ahol az online kapcsolatok a meghatározók.

Piacok és hálózatok integrációjára számít a Magyar Telekom vezérigazgatója

Christopher Mattheisen az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: elsősorban ezek a szolgáltatások és az integrált, online elérhető megoldások hozhatnak majd növekedést a távközlési piac szereplőinek. A globális trendekből az látszik, hogy a piaci szereplők igyekeznek bővíteni az egy kézből kínált termékek körét: a mobilcégek vezetékes hálózatokat vásárolnak, a TV-szolgáltatók pedig mobil és vezetékes telefonálást is kínálnak.

 

A cégvezető szerint a növekedés motorja a mobil adatforgalom bővülése lehet, amelyet elsősorban a videó és a megosztott felhasználói tartalom generál majd. Hozzátette, hogy az utóbbi egy év alatt 60 százalékkal nőtt a globális mobil adatforgalom, és a dinamika ezután sem fog csökkenni. A hagyományos eszközökön túl egyre több minden fog a mobilhálózatra csatlakozni, például autók, energiamérők, vagy egészségügyi és testen viselhető eszközök. Az okos készülékek és a 4G rohamos terjedésével a médiafogyasztás, valamint az élmények megosztása is egyre inkább áttevődik a mobileszközökre és a vásárlás is online irányba mozdul el.

 

A magyarországi piacról szólva kiemelte, hogy a 4G lefedettség hatalmas növekedési potenciált szabadít fel, hiszen az új okos készülékek szinte mindegyike támogatja az új technológiát, az eszközök pedig magukkal húzzák a mobilinternet használatot. Véleménye szerint ennek köszönhetően a tavaly már 30 százalék fölé emelkedett hazai mobilinternet-penetráció dinamikus növekedés előtt áll.

 

A 4G révén lehetőség lesz a valós idejű, nagyfelbontású, illetve interaktív videoszolgáltatások és alkalmazások elindítására mobilhálózatokon, például kiváló minőségben lehet majd mobilról is videokonferenciát folytatni. Az új technológia villámgyorsan hozza magával az új alkalmazások sokaságát is - fejtette ki. Megemlítette, hogy a tavalyi sikeres frekvenciatendert követően a Telekom mostanra mintegy 80 százalékosra növelte 4G mobilhálózatának lakossági lefedettségét, a névleges letöltési sebesség maximuma pedig - díjcsomagtól és készüléktől függően - másodpercenként 150 megabitre nőtt.

 

A társaság 4G-t használó mobilügyfeleinek száma 2014-ben már meghaladta a 450 ezret, és a több mint 920 ezer TV-előfizetésnek már majdnem a fele, mintegy 450 ezer az interaktív TV. A vezérigazgató szerint a mobilfizetés is jelentős növekedés előtt áll Magyarországon, aminek lendületet adott a tavaly ősszel elindított MobilTárca szolgáltatás. Hozzátette, hogy világszerte több mint tízszeresére nőhet az érintéses fizetések száma 2015-ben. Az üzleti, vállalati megoldások területén is komoly esélyt lát arra, hogy Magyarország megelőzzön más országokat, például a felhőszolgáltatásokban vagy a gép-gép közötti, M2M kommunikációban.

 

"Csak időben kell felismerni a lehetőségeket" - vélekedett. Hozzáfűzte, hogy a kommunikáció minden olyan gép és eszköz között létrejöhet, amely a megfelelő technológiával van ellátva, és ehhez a piaci szereplők már ma minden feltételt biztosítani tudnak, a szélessávú lefedettségtől kezdve a szolgáltatások kialakításán át az üzemeltetési támogatásig. Christopher Mattheisen beszélt arról is, hogy a Digitális Magyarország program megvalósítása véleménye szerint egyedülálló lehetőség arra, hogy Magyarország felzárkózzon, sőt bizonyos területeken megelőzze a világot, és javuljon az ország versenyképessége.

 

A program célkitűzése, hogy minden magyar háztartásba eljusson a nagysebességű szélessávú internet 2018-ig, két évvel az Európai Unió Digitális Menetrendjében 2020-ra kitűzött határidő előtt. A Telekom támogatja ezt a kormányzati célkitűzést, egyebek közt erről is szól a távközlési szolgáltató és a kormány által 2014 februárjában megkötött partnerségi együttműködési megállapodás. "A Digitális Magyarországról van egy víziónk. Mindenki férjen hozzá a nagysebességű internethez, az életét egyszerűbbé, kényelmesebbé tevő szolgáltatásokat vegyen igénybe, s ezáltal olyan készségek és képességek birtokába kerüljön, hogy tudja is ezeket használni" - foglalta össze a vezérigazgató.

 

A Magyar Telekom részvény árfolyama (1 év)

 

Magyar Telekom részvény

Fektessen be Ön is Magyar Telekom részvénybe! Regisztráció a cikk végén.

 

Emlékeztetett, hogy Nyíregyháza lesz az első város Magyarországon, ahol valóra válik ez a vízió. A Telekom több százmillió forintos beruházásának segítségével a szabolcsi megyeszékhelyen 2015 végéig minden háztartás számára elérhetővé válik a nagysebességű internetkapcsolat. Christopher Mattheisen hangsúlyozta, hogy a Telekom kiemelkedően fontosnak tartja a fejlesztéseket és befektetéseket ösztönző, kiszámítható és a versenypiaci szereplőknek egyenlő feltételeket biztosító szabályozási környezet kialakítását, mert ezek elősegíthetik az ország versenyképességének javítását, a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Megjegyezte, hogy a távközlési iparág közteherviselése kiemelkedő, például csak a Telekom működése nyomán az állami költségvetés több mint 140 milliárd forint adó- és járulékbevételhez jut évente.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás: