Pihenő követte a keddi rallyt az USA piacokon
A Dow Jones industrial average index 15,51 ponttal, 0,1 százalékkal 12.571,91 pontra, az S&P 500 index 0,89 ponttal 1.325,84 pontra, míg a Nasdaq Composite index 12,29 ponttal, 0,4 százalékkal 2.814,23 pontra csökkent. Kedden még hatalmas piaci emelkedést váltott ki a "hatok bandájának" nevezett, demokrata és republikánus szenátorokból álló csoport által kidolgozott deficitcsökkentési tervet. Tegnapra azonban a befektetők óvatosabbá váltak, ugyanis még korántsem biztos, hogy a kongresszus rábólint.
A kedden piaczárás után gyorsjelentést közzétett Apple árfolyama tegnap 2,7 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a Yahoo-t az ismét csalódást keltő negyedéves eredménye után keményen megbüntették, a vállalat árfolyama 7,6 százalékkal esett. A Zillow ingatlanos weboldal piaci debütálása során 79 százalékkal 35,77 dollárra emelkedett, az IPO ár 20 dollár volt részvényenként. A Clorox árfolyama 2,4 százalékkal emelkedett, miután Carl Icahn milliárdos befektető részvényenként 80 dollárra emelte a vállalatra vonatkozó vételi ajánlatát, miután a korábbit a cég elutasította.
A piaczárás után tette közzé második negyedéves eredményét az American Express és az Intel. Az American Express árfolyama emelkedést mutatott a kereskedést követő elektronikus piacon, miután a nyeresége és a bevétele meghaladta a várakozásokat. Az Intel árfolyama szintén emelkedett, miután a vállalat szintén a várakozásokat meghaladó eredményt tett közzé.
Az augusztusi szállítású WTI olajfajta árfolyama 64 centtel 98,14 dollárra emelkedett hordónként, míg az augusztusi szállítású arany jegyzése 4,20 dollárral 1.596,90 dollárra csökkent unciánként.