Pluszban úsznak az európai indexek
A londoni FTSE-100 index 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,66 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,68 százalékos nyereséggel kezdett. Az európai tőzsdéktől az előzőleg elszenvedett veszteségek némi korrekcióját várták nyitás előtt a szakértők, különös tekintettel a gyengülő euró miatt előnyösebb helyzetbe került exportőr szektorok részvényeire. Az euró a jennel szemben csütörtök-pénteken kilenc havi, a dollárral szemben hat havi mélypontra gyengült.
Az FTSE-100 index csütörtökön 5.145,74 ponton, 71,73 ponttal, 1,37 százalékkal alacsonyabban, a DAX-30 index 5.540,33 ponton, 102,87 ponttal, 1,82 százalékkal alacsonyabban, a CAC-40 index 3.688,79 ponton, 71,01 ponttal, 1,89 százalékkal alacsonyabban zárt.
Az nyugat-európai banki részvények 1,3-1,7 százalékos mértékben erősödtek, míg az olaj árának drágulását kihasználva 0,4-1,4 százalékot nyertek az energetikai vállalatok részvényei. Nem maradtak ki az emelkedésből a bányaipari vállalatok sem, melyek 0,8-1,9 százalékos mértékben tudtak javulni.
A befektetők figyelme a 11:00 órakor nyilvánosságra kerülő eurózóna inflációs és foglalkoztatottsági adatokra, valamint a 14:30-kor ismertetett amerikai negyedik negyedéves GDP adatokra irányul. A Reuters előzetes felmérése alapján az elemzők éves szinten 4,6 százalékos bővülésre számítanak.