Porig égett 70 ezer londoni otthona
A baj – természeténél fogva – bármikor, bárkivel megtörténhet. Az általában szerencsés és a mindig óvatos emberekkel is. Hogy ez mennyire igaz, azt az 1666-os év is bebizonyította.
London lángol: 70 000 hajléktalan egy apró parázs miatt
Lángokban áll 13 200 ház, 87 templom, a London egyik jelképének számító Szent Pál-katedrális és a Temze-parti metropolisz gyakorlatilag egész belvárosa. Ez a tragikus emlék ráadásul egyetlen emberrel és az ő gondatlanságával kezdődött. Thomas Farrinor, a királyi pék neve sokak számára ismert Nagy-Britanniában. A férfi annak köszönheti szigetországbeli hírnevét, hogy egy dolgos nap végén elfelejtette eloltani a parazsat a kemencéjében. Ez az apróságnak tűnő hiba alapjaiban változtatta meg London városképét. 1666. szeptember 2-án hajnalban egy szikra miatt lángra kapott a kemence mellett lévő tűzifa, nemsokára pedig már az épület is égett. Kitört a nagy londoni tűzvész.
Kapcsolódó kalkulátor:
Mennyi időm van még hátra az életemből? - kalkulátor (valós statisztikai adatokon)
A szeles időben néhány óra alatt a folyó egész északi partja lángba borult. Három nappal később, szeptember 5-ére a város négyötöde hamuvá vált, 8-ból 7 ember otthona leégett, ők pedig még nem rendelkeztek biztosítással.
Szerencsére azonban ez a történet nem így ért véget, ugyanis a Temze-parti város katasztrófája ráébresztette az embereket arra, hogy együttes erővel kell védekezniük, ha nem akarják, hogy a következő tűzvész során ismét minden vagyonuk odavesszen. Eltelt néhány év, mire rájöttek a megoldásra, de az egyértelműen az 1666-os „lángok között született”. Egy Nicholas Barbon nevű közgazdász társaival ugyanis megalapította az első, tűzbiztosításokkal foglalkozó társaságot, amely kezdetben 5 ezer otthont biztosított. Hamarosan azonban elszaporodtak a hasonló cégek a szigetországban, majd egész Európában is. Ezekből a tűzbiztosításokból fejlődtek ki a mai lakásbiztosítások.
Biztosításért menj a kocsmába!
A helyszín továbbra is a ködös Albion, azon belül is London. Alig két évtized telt el a nagy londoni tűzvész óta. 1688-ban Edward Lloyd kocsmát nyitott a Temze partján. A lármás talponálló hamar népszerűvé vált a velencei, flamand és helybéli hajótulajdonosok, kereskedők és hajóskapitányok körében, akik itt – a sör mellett – a legfrissebb és megbízható forrásból származó hajózási hírekhez is hozzájuthattak. Edward csapos ugyanis nemcsak az üres poharak töltögetésével volt elfoglalva, hanem időnként a pult fölött található harangot is megkongatta. Méghozzá akkor, amikor a betérő matrózok rossz hírt közöltek vele: azt, hogy egy hajót szerencsétlenség ért, például egy viharban elsüllyedt vagy a kalózok kifosztották.
Jó üzletember lévén Edward gyorsan felismerte, hogy a kocsmába befutó információkkal – függetlenül azok tartalmától – több pénzt kereshet, mint a sörcsapolással. Így hát fogadóirodát alakított ki kocsmájában, ahol a tengerészek például arra tehettek pénzt, hogy melyik hajó és mikor jut el épségben valamelyik távoli célállomásra, és hogy melyik jár kevésbé szerencsésen. Amikor a friss híreket meghallva Edward „kihirdette az eredményeket”, a vendégek elszámolták egymással a fogadásokat, ha pedig a harangot is megkongatta, a hajósok ittak egy pohár rumot a bajba jutott társaik emlékére.
Edward azonban arra is rájött, hogy a birtokába jutó információkkal kisegítheti a szerencsétlenül járt matrózok rokonait, egyúttal megmentheti a csődtől a hajók tulajdonosait és a kereskedőket is. Több év adatait precízen feljegyezve és elemezve ugyanis már könnyen meg tudta mondani, hogy mekkora valószínűséggel tér vissza a londoni kikötőbe például egy, a Távol-Keletre tartó háromárbócos kereskedelmi hajó. A múltbeli adatok alapján pedig kiszámolta a jövőben várható kockázatokat. Ezen információk alapján a kikötőből a gyarmatok felé kifutó hajók tulajdonosai – mintegy biztosítási díjként – már előre összeadták a később kártérítésére szolgáló összegeket, amelyekből a harangszóra kifizették a kártérítést hajók és az áruk tulajdonosainak, valamint a matrózok családtagjainak.
Emlékezzünk csak vissza a csapos nevére! Edward Lloyd. Könnyen lehet, hogy ismerős ez a vezetéknév, a kocsmáros ugyanis ezen a néven később megalapította a világ egyik legismertebb és legnagyobb, hajózási és ipari biztosítóját, a Lloyd’s-ot.
A Tower Streeti kocsmából elindult történet legfőbb tanulsága az, hogy amikor biztosítást kötünk, akkor valójában nyugalmat vásárolunk. Nem azért fizetjük ki a díjat, hogy később majd „visszanyerjük” a pénzünket, hanem azért, hogy a kifizetett pénznél jóval nagyobb értékű vagyontárgyainkat fenyegető kockázatok miatt ne nekünk kelljen aggódnunk.
Biztosítás ufók, szörnyek és hajvágás ellen
Természetesen a világ fejlődésével párhuzamosan és új, korábban ismeretlen veszélyek megjelenésével a biztosítások is átalakultak. Manapság már nyilván kicsi az igény a kalózok elleni védelemre, ellenben egyre többen keresik az elmúlt években piacra dobott, elsőre sokszor meghökkentőnek számító termékeket. Egy híres amerikai színésznő például ufók, míg más szörnyek ellen kötött több millió dolláros biztosítást, de volt olyan is, aki a házasságát biztosította.
