Puff neki! Balatonring - mégsincs pénz az MFB-től

Az MFB, és a bank fölött a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) pénteken úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP pálya megépítésére, a jogdíjakat azonban továbbra is biztosítaná a kormány, ha a pálya más, nem állami finanszírozási konstrukcióban megépül. A gazdasági miniszter szerint azonban ez az idén már nem valószínű. Sávoly sürgős intézkedést kér a kormánytól. (MTI)

Az MFB indoklása szerint, amivel az NFGM is egyetért, egy ilyen nagy volumenű beruházás állami hitellel való fejlesztésének esetében széleskörű pénzügyi, jogi garanciarendszerre van szükség, a beruházótól azonban nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. A kormány ugyanakkor fenntartja, hogy amennyiben a beruházó állami részvétel nélkül, más finanszírozási konstrukcióban meg tudja valósítani a sávolyi MotoGP pálya (Balatonring) megépítését, akkor kész állami kötelezettséget vállalni a versenyek megrendezéséhez szükséges jogdíjak biztosítására - közölte a fejlesztési bank pénteken.

 

Varga István gazdasági miniszter az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az idén már nem tud megépülni a Balatonring, hacsak a beruházó nem tud egy finanszírozót előhúzni a bűvészkalapból, s így az idén már verseny sem lesz. A miniszter szerint a beruházásra számító vállalkozások számára a projekt állami finanszírozásának elmaradása nem jó hír, az adófizetők pénzéből gazdálkodva azonban az volt a feladat, hogy a kockázatokat felmérve "okos" döntést hozzanak. Bobek József, Sávoly polgármestere bejelentette: Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordul segítségért, mert a befektető, állami feladatot átvállalva, saját költségén megépítette a falu szennyvízhálózatát, azt azonban a helyi lakosság szükségleténél jóval nagyobb kapacitásúra tervezték, így azt a község nem lesz képes önerőből üzemeltetni a jövőben.

 

Balatonring

 

A polgármester az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra: kormánydöntés garantálta a befektetőknek az állami hitelgaranciát, ezért kezdtek el milliárdokat költeni a beruházás előkészítésére. Úgy vélekedett, hogy a Balatonring az egyre durvább választási kampánynak esett áldozatul, aminek még komoly jogkövetkezményei is lehetnek. Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a sávolyi MotoGP megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért. Az index.hu vetette fel, hogy problémák vannak a beruházással, egyebek között azt, hogy a pénzügyminisztériumi szakértők nem javasolták a beruházás állami támogatását, mert túl kockázatos, gazdaságtalan, netalán még jogszerűtlen is.

 

Ezt követően tiltakoztak civil szervezetek, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International (TI), valamint a Lehet Más a Politika (LMP), és a szerződési folyamat leállítását kérték. A beruházók szerint a kritikák alaptalanok. A Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. maga tette közzé a KPMG által, az MFB számára az állami garanciával nyújtott hitelfelvételhez készült tanulmányt, amely szerintük összességében pozitív véleményt fogalmaz meg a beruházással kapcsolatban, és azt állapítja meg, hogy nem azonosítható olyan tényező, amely a jelenlegi ismeretek szerint kizárná a projekt megvalósíthatóságát. A település polgármestere is kiállt a beruházás mellett.

 

Március elején Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Niklai a döntést személyes okokkal magyarázta, az MTI az ügy hátterét ismerő közigazgatási és pénzügyi illetékesektől úgy értesült, hogy az elnök lemondása összefüggésben áll a Balatonring beruházással. Csütörtökön Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a beruházás koordinálásának kormánybiztosa is bejelentette, hogy lemond a beruházás koordinálásának feladatáról. A szocialista politikus az MTI-nek úgy fogalmazott: "sajnálom, hogy semmit, ami a közjót szolgálja, ebben az országban nem lehet tisztességesen végigvinni".


Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás: