Putyin - véget ért a recesszió Oroszországban

Az orosz gazdaság recessziója véget ért, de a válság enyhülése ellenére továbbra is felelős pénzügyi és gazdaságpolitikát kell folytatni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, kedden amikor az állami duma előtt beszámolt a 2009-ben tett válságkezelő intézkedésekről.

Túl magasnak minősítette a GDP arányában 6 százalékos költségvetési hiányt és figyelmeztetett, ha ez nem változik, az ország adósságcsapdába kerül, ezért 2012-re 3 százalékra, azt követően pedig nullára kell csökkenteni a deficitet. Úgy vélte, most nem szabad pénzt elvonni a gazdaságtól, hanem a költségvetési pénzek felhasználásának hatékonyságát kell radikálisan megnövelni.

 

Putyin elmondta, hogy a kormány tavaly több forrásból mintegy 100 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított a válság kezelésére, és a legtöbb intézkedés hatásos volt. Hozzátette: a válságkezelés folytatódik, de már nem átfogó formában, hanem amíg szükség van rá a kormány támogatja a lakásépítést és az autógyártást. A vállalatok állami garanciák segítségével mintegy 13 milliárd dollárnak megfelelő összegű hitelt vehettek fel, a falu és a mezőgazdaság támogatására mintegy 10 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordítottak, és a mezőgazdasági termelők is jelentős hitelekhez jutottak - mondta Putyin.

 

Beszámolt arról, hogy a költségvetési kiadások tavaly a válság előtti 2008. évhez képest 27,3 százalékkal nőttek, miközben a bevételek 29,9 százalékkal csökkentek. A hiány egy részét a korábban felhalmozott tartalékokból fedezték, első sorban a munkabérek, nyugdíjak, szociális juttatások, az oktatás, az egészségügy és a lakásépítés költségeinek folyósítására fordítottak kiemelt figyelmet, s erre fordították a költségvetési kiadások mintegy felét.

 

Sikerült elkerülni a tömeges munkanélküliséget, s míg tavaly februárban valamivel több mint 7 millió, addig idén márciusban 6,4 millió ember volt munka nélkül, azaz a szezonális ingadozástól függetlenül sikerült élénkíteni a munkaerő-piacot, hangsúlyozta a miniszterelnök. A demográfiai program nyomán a születéskor várható élettartam 69 évre emelkedett, s 2015-re eléri a 71 évet - mondta.

 

Hozzátette, hogy Oroszországban minden harmadik egészségügyi intézmény veszélyes állapotban van, s hogy a kormány mintegy 10 milliárd dollárt szándékozik költeni az egészségügyi hálózat rendbe tételére, és további mintegy 3 milliárdot a szolgáltatások javítására. Kifejtette, hogy a nyugdíjakat 2009-ben négy alkalommal indexálták, és 2010-ben a nyugdíjak még legalább 45 százalékkal emelkednek.

 

Putyin ígérte, hogy a katonák lakásproblémáit még idén megoldják, és elmondta hogy már 28 ezer háborús veterán költözött új lakásba. Hangsúlyozta, hogy 2011-12-ben a költségvetés kidolgozását új ideológiai alapra helyezik, s lényege a költségvetési pénzek hatékonyabb felhasználása lesz.

 

Végül követelte a felügyeleti és ellenőrző tevékenység hatékonyságának növelését, az üzleti életet nehezítő akadályok felszámolását, és úgy vélte, Oroszországban már csak az engedélyhez kötött árucikkek és foglalkozások nagy száma miatt sem lehet elégséges gazdasági szabadságról beszélni. A kormányfő éves beszámolási kötelezettségét a parlamentnek 2008-ban rögzítették az alkotmányban, az akkori értékelések szerint mintegy "hálából" azért, hogy a parlament 6 évre hosszabbította meg az államfői mandátumot. Így Putyin most másodszor lépett beszámolójával az állami duma elé.


Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás: