Rekord utasforgalom a debreceni reptéren
Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2016-os júniusi és az első féléves eredményeket örömmel összegezte:
“Elsősorban a Wizzair és a Lufthansa valamint a júniusban kezdődött kiutazó charterforgalomnak köszönhetően a 2016-os év legerősebb havi utasforgalmán vagyunk túl a Debrecen Airporton.
Egyre többen választják a repülőterünket nem csak Hajdú-Bihar megyéből, hanem Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből is. A partiumi utasok mellett egyre gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról és a Felvidékről is.
A repülőtér utasforgalmának az igazi nyertese azonban a turisztikai szektor, ahol rekord évet prognosztizálnak a szállodák és a panziók, a vendéglátósok, a taxitársaságok és a fesztiválszervezők is.
Az új járatokkal nap mint nap jelentősen fejlődik a beutazó turizmus Nyugat-Európából és hozzájárul az idegenforgalom dinamikus fejlődéséhez, új munkahelyeket teremtve mind Debrecenben, mind a kelet-magyarországi és határontúli régiókban egyaránt.
2016. júliusában menetrendszerinti járattal hét EU-s ország turisztikai központjába repülhetünk, valamint a charterjáratokkal a Török Riviéra, Korfu, Kréta, Zakynthos és a bolgár Napospart is közvetlen járattal elérhető a Debrecen Airportról. Így a régióból szinte minden nyaralni vágyó utasunk igényének meg tudunk felelni.”