Rekordárbevétel és eredmény az AKKO leányvállalatánál, a NEO Property Services-nél

Rekordszintű, 23,5 milliárdos árbevétellel és 1,7 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta a 2020-as évet az AKKO Invest által néhány hónapja felvásárolt NEO Property Services. A magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac szempontjából meghatározó vállalat a tavalyi év után közel 1,5 milliárd forintos osztalékot fizet, mely már teljes egészében az AKKO Invest csoporthoz kerül.

Rekordévről számolt be a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest Nyrt. leányvállalata, a NEO Property Services Zrt.. A társaság éves rendes közgyűlésén elfogadták a 2020-as évről szóló beszámolót, mely szerint a magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac meghatározó vállalata történetének legnagyobb, 23,5 milliárd forintos árbevételét érte el tavaly, amelyhez rekordszintű eredmény is párosult. A NEO 1,7 milliárd adózás előtti és 1,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Az AKKO Invest által idén februárban felvásárolt vállalat a tavalyi eredményéből közel 1,5 milliárd forint osztalékot fizet, mely már teljes egészében az AKKO Invest-et, illetve a tulajdonában álló Elitur Invest Zrt-t illeti. Prutkay Zoltán, az AKKO Invest elnöke elmondta: a NEO 2020-as eredményei bíztatóak, és hozzájárulnak az AKKO növekedési stratégiájának megvalósításához, melynek célja, hogy a magyar tőkepiac meghatározó vagyonkezelő cégévé váljon. Hozzátette, hogy támogatják a NEO menedzsmentjét és növekedési stratégiáját, melynek megvalósításához az AKKO stabil tőkepiaci, valamint tulajdonosi háttere is biztos alapot jelent.

Az elnök hozzátette, hogy az AKKO-nak további jelentős növekedési tervei vannak, így jelenleg is vizsgálja újabb akvizíciók lehetőségét, melyek finanszírozásához jó alapot biztosít a NEO által fizetendő osztalék. Emellett a vállalatnak lehetősége van alaptőkéjének maximum tízszeresére történő felemelésére is egy korábbi felhatalmazás alapján.

NEO Property Services: Magyarország egyik vezető ingatlanüzemeltetője és szolgáltatója

A NEO Property Services 1999-es alapítása óta Magyarország egyik vezető ingatlanüzemeltetője és szolgáltatója. Tevékenységei közé tartozik a létesítménygazdálkodás (Facility Management), műszaki és infrastrukturális üzemeltetés, az ingatlankezelés (Property Management) és az ingatlanberuházásokhoz kapcsolódó projektmenedzsment. Országos lefedettségének, üzemeltetési szervezetének, illetve a komplex, szinergiákra építő, ügyfélre szabott szolgáltatásainak köszönhetően a NEO legfontosabb partnereivel hosszú évekre nyúló, stabil partneri viszonyban dolgozik. A vállalatnak több mint 170 ügyfele van, közöttük például a Corvinus Egyetem, az ELMŰ-ÉMÁSZ, a Magyar Telekom, a MÁV, a MOL, a STRABAG és a WING. Partnerei számára több mint 10 millió m2 külterületet gondoz, és több mint 3 millió m2 ingatlanterületet üzemeltet, 650 főt meghaladó munkavállalóval. A vállalat folyamatos növekedési pályán mozog: 2020-ban rekordszintű, 23,5 milliárd forintos árbevételt ért el. A társaság célja, hogy 2025-re 29 milliárd forintos árbevételt és 2,1 milliárd forintos EBITDA-t érjen el.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: