Rekordidő alatt elkészültek a Mercedes gyár épületei

Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészültek a Mercedes gyár épületei, szeptember óta már a berendezéseket szerelik az üzemekben - közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgató csütörtökön Kecskeméten, a gyárban tartott sajtótájékoztatón.

Rekordidő alatt sikerült felépíteni a gyárat, amelynek építkezésén naponta 1600 ember vesz részt - mondta a leendő gyár igazgatója a bokrétaünnep alkalmából rendezett tájékoztatón. Frank Klein tájékoztatása szerint az építési megbízások több mint 80 százalékát magyar vállalkozások nyerték el. Beszámolt arról, hogy ma már 650 munkavállalója van a gyárnak, de 2011 végére 2200 magyar munkavállaló fog dolgozni a Mercedes gyárban, közülük csak 220 lesz a német.

 

Hangsúlyozta: a tervek szerint 2012-re 2500 magyar dolgozó fogja gyártani és összeszerelni a Mercedes autóit. Frank Klein szerint a szakemberek képzése jelenleg a legfontosabb, mert az első magyar Mercedes a Mercedes-Benz minden minőségi elvárásának meg fog felelni. A gyár igazgatója célként azt fogalmazta meg, hogy 2011 májusában kulcsrakész legyen a gyár. A próbaüzem után a gyárban 2012 elején indul a termelés. A felfutás után évente százezer személygépkocsit fognak gyártani Kecskeméten.

 

Rolf Windisch, a gyártásvezetési és kivitelezési részleg vezetője az építkezés nagyságrendjéről adott tájékoztatást. A 441 hektáros, 618 futballpálya nagyságú területen épített épületekbe ötször annyi acélt építettek, mint amennyi az Eiffel-toronyhoz használtak fel. 260 kilométer ellátó- és szállítóvezeték, 7 kilométer kerítés készült el a területen. A földmunkák keretében 2,5 millió köbméter földet mozgattak meg. Több mint 150 mérnök, geológus és műszaki tervező vett részt a 11500 terv elkészítésében. Rolf Windisch hangsúlyozta: kifogástalan együttműködés valósul meg a hivatalokkal.

 

Eddig 45 építési engedély gyors lebonyolítása történt meg. Utalt arra, hogy a zöld termelés jellemzi a kezdetektől a gyárat. Két kombinált ciklusú fűtőerőmű blokk működik, amely nyáron légkondicionálást valósít meg, télen pedig fűt. A világ legmodernebb fényezési technikáját használják a személygépkocsik fényezéséhez. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere beszédében kiemelte: nemcsak Kecskemét, hanem Magyarország számára is kiemelt jelentőségű a gyárépítés, amely a gazdasági világválság idején arról győzte meg az embereket, hogy van remény a jövőt illetően.

 

A polgármester emlékeztetett arra, hogy 80 milliárd forint összegű fejlesztés keretében modernizálják a tömegközlekedést Kecskeméten a következő négy évben. Utalt arra: a beruházás hatására mind a szakképzésben, mind a felsőoktatásban elindult egy fejlődés. Zombor Gábor felidézte, hogy a Kecskeméti Főiskola műszaki kara, amely a megszűnés határára került, a Mercedes beruházásnak köszönhetően az ország egyik kiemelkedő autóipari mérnökképző centrumává válhat.

 

A 441 hektáron felépülő kecskeméti gyár a Daimler-Benz első kelet-európai üzeme lesz, egyben Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása. A tervek szerint a gyártás előreláthatóan 2012-ben kezdődik és 2.500 alkalmazott dolgozik majd a gyárban, illetve a beszállítói körben további munkahelyeket teremt. A kecskeméti gyárban 2012-től következő generációs kompakt gépjárművek, az A- és B-osztályú gépkocsik utódmodelljeinek gyártása folyik majd. A gyár a németországi rastatti telephellyel, a Daimler AG kompakt gépkocsikat gyártó központjával együttműködve állít elő majd személyautókat. A Mercedes-Benz mintegy 800 millió eurót ruház be az új gyárba, amelynek alapkövét 2009. október 16-án helyezték el.


Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás: