Részvényenként 10 forint osztalékot javasol a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - tette közzé a biztosító hétfőn a BÉT honlapján.

Részvényenként 10 forint osztalékot javasol a CIG Pannónia

Az igazgatóság a közlemény szerint hétfőn megtárgyalta a társaság magyar számviteli szabályok és nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti éves beszámolóját, és azt jóváhagyásra javasolja a közgyűlésnek. A biztosító társaság április 16-án tartja éves rendes közgyűlését.
   
A biztosító a 2010-es tőzsdére lépése óta nem fizetett osztalékot a részvényeseknek. 
 
A CIG Pannónia tavaly jó évet zárt, negyedik negyedévi jelentése szerint 2017-ben 2,598 milliárd forint adózott eredményt ért el, egy részvényre jutó eredménye 40,8 forintra emelkedett az előző évi 11,6 forintról.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A CIG Pannónia biztosítási díjbevétele csoportszinten elérte a 26,933 milliárd forintot 2017-ben, ami az előző évhez képest 42 százalékos növekedés. A nem-életbiztosítási ágazat díjbevétele 74 százalékkal, az életbiztosítási szegmensé pedig 28 százalékkal nőtt az IFRS szerinti kimutatások alapján az előző évhez képest. A részvénytársaság saját tőkéje az előző év végi 3,971 milliárd forintról 9,015 milliárd forintra emelkedett.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A CIG Pannónia Életbiztosító részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A papír a hétfői kereskedést 0,5 százalékos gyengüléssel, 401 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 544 forint, a legalacsonyabb 203 forint volt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: