Robbanásszerűen nő a készházak építésének üteme

Több mint ötszörösére nőtt az újonnan felépített készházak száma az elmúlt években. A csok 2018-as bevezetése, illetve az építőipari kapacitáshiány miatt az építtetők egyre nagyobb számban választják a méretre gyártott, gyors és jól szigetelt könnyűszerkezetes, szerelt technológiás építési módot. Magyarországon jelenleg az épülő házak 15 százaléka rendkívül energiatakarékos készház, ez az arány a korábbi években csupán 3 százalék volt.

Robbanásszerűen nő a készházak építésének üteme

Az elmúlt 20-22 évben összesen körülbelül 16 ezer készházat vásároltak és építettek fel Magyarországon. A könnyűszerkezetes technológiával szembeni korábbi bizalmatlanság egyre inkább csökken. Ennek egyik oka a készházak rendkívül jó hőtechnikai tulajdonsága, a tervezhetőség, a gyors építés, és a kiszámítható ár. Amíg az elmúlt 20 évben évente csupán 200-500 ilyen ház készült, addig az utóbbi két évben számuk dinamikusan nőtt, bár még mindig elmarad a nyugati országok átlagától. Ausztriában jelenleg a családi házak 40%-a, míg Svájcban több mint 60%-a készház – ugyanakkor az USA-ban az elkészült épületek 90%-a könnyűszerkezetes, szerelt technológiával készül.

A könnyűszerkezetes házak esetében jóval kedvezőbb a fűtési és hűtési költség, mint amire egy hagyományos technológiával épülő hőszigetelés nélküli háznál számítani lehet, mutat rá a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation. Az építési technológiának köszönhetően a fűtési költségek 30-50%-kal is alacsonyabbak lehetnek a hagyományos házakhoz képest. Egy modern, szerelt technológiás készháznak, összehasonlítva egy korszerű, de hagyományos technológiájú házzal, jobb hőszigetelő képessége van, illetve kisebb a hővesztesége is. A panelba szerelt, fa- vagy fémvázas "készházak" kiváló hőtechnikai értékeket mutatnak. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a vázszerkezetet kitöltő, a födém, a padló, és a külső szigetelésekhez használt szigetelő rendszerek megfelelő minőségűek és méretezésűek legyenek. Az így készült készházaknál sem jelent problémát annak a 20/2014. (III.7.) BM rendeletnek a betartása, mely szerint 2021. január 1-e után csak közel nulla energiaigényű épület építhető újonnan.

Egy könnyűszerkezetes családi háznak – azonos alaprajz esetén 10%-kal nagyobb lehet a belső tere, mint egy téglaháznak. A téglaházak falvastagsága ideális 15 centiméteres külső kőzetgyapot szigetelés esetén a falvastagsággal együtt kb. 54 centiméter, míg ez a készházak esetében – ugyanolyan szigetelési vastagság mellett – csupán 30-35 centiméter. A szerelt technológiás, környezettudatos könnyűszerkezetes házaknál a falakat kívül-belül szálas hőszigetelő anyaggal látják el. Amennyiben a hagyományos gázkazán helyett hőszivattyúval, napelemmel termelt energiával és felület fűtéssel-hűtéssel oldjuk meg a megfelelő hőmérséklet elérését, akkor a ház energiaellátása100%-ban megoldható megújuló energiával.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Az ÉVOSZ Környezettudatos és szerelt technológiás Szakmai Tagozata, a MAKÉSZ elnöke Kárpáti József szerint, „Egy-egy ilyen szerelt technológiás, környezettudatos készház bekerülési költsége alapesetben – a minimális hőszigetelési követelményeknek megfelelve a jelenleg még érvényben lévő 5%-os Áfát figyelembe véve egy 100 nm-es négyzet alapterületű földszintes ház esetében – 350-380 ezer forint négyzetméterenként. Amennyiben közel nulla energiaigényű korszerű A+ otthonra, vagy plusz energiás házra (ahol az elektromos autót napelemről töltjük) vágyunk, akkor jóval 400 ezer forint fölött van az építési költség négyzetméterenként. Egy ilyen jól megtervezett háznak 3-4 KW a hővesztesége. A jó tervezés, méretezés feladata, hogy a nyári túlmelegedéstől is óvjuk az épületet, ezért különösen fontos a jól megválasztott, külső hőszigetelés. Ezért jóval kisebb méretű energiatermelő berendezés, kevesebb napelem szükséges a megfelelő hűtési és fűtési energia előállítására.”

„Egy szerelt technológiás készház felfűtése és hűtése is gyorsabb és egyszerűbb. A lakóteret leginkább csak szigetelés veszi körbe, ezáltal a belső falfelület eleve meleg érzetet ad. Ehhez azonban elengedhetetlen a jól kiválasztott és megfelelően kivitelezett szigetelés”- mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation Kft. ügyvezetője. „A legújabb ásványi alapú, károsanyagmentes fújható technológiának köszönhetően, az így készült házak belső levegő minősége is sokkal jobb lesz” – tette hozzá a szakember.

A Knauf Insulation szakemberei szerint a megfelelő szigetelőanyag kiválasztása nem csak hő, hanem hangszigetelés szempontjából is fontos, hiszen míg a tégla és szilikát anyagú építőanyagok átlagos léghang-gátlása 40 dB körül mozog, addig az ásványi anyaggal hangszigetelt gipszkarton válaszfalaké 47-50 dB. A készházak, ahogy a neve is jelzi „készen” érkeznek az összeszerelés helyére, emiatt az építkezés gyorsan halad, maga a kivitelezés is tiszta, áttekinthető. Nincsenek állási, száradási idők, a kivitelezés 3 hónap alatt véget ér. Az építési munka nagy része szerelőjellegű, azonban ha nem a megfelelő kivitelezőt választjuk, akkor az építkezés akár rémálommá is válhat, tehát a kivitelezéshez mindenképpen olyan céget válasszunk, amelyiknek terméke rendelkezik megfelelő minősítéssel, tanúsítással, kivitelezői gyakorlattal, tapasztalattal, és referenciával, és ajánlja az ÉVOSZ Környezettudatos és szerelt technológiás Szakmai Tagozata, a MAKÉSZ.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: