Róbert Bácsi, kérlek, fizesd ki a sárga csekkeinket!
Az elmúlt évtizedekben a mindenkori kormányok óriási támogatást adtak a lakossági energiafogyasztásra. Még az ezredforduló után is a földgáz „sárga csekkjeinek” kifizetéséhez évi 100-110 milliárd forint a költségvetésből származott, miközben az épületek energetikai korszerűsítésére alig 1-2 milliárd forint pályázati forrást hagytak.
Ebben az időben építették ki a vidéki kistelepülésekre a földgázvezetékeket, ugyancsak sok milliárd forintnyi közpénzes támogatással. Amikor a Levegő Munkacsoport szóvá tette, hogy inkább az épületek és fűtési rendszerek korszerűsítését, a biomassza és más megújulók elterjedését, az autonómiára törekvést kell támogatni a kistelepüléseken, azzal vádolták meg őket, hogy irigyelik a falusiaktól a kényelmes gázfűtést.
A Levegő Munkacsoport azt is sokszor elmondta, hogy nagyon igazságtalan az adófizetők pénzéből az energiatarifát támogatni, hiszen arányaiban ezáltal éppen a jómódú, sokat fogyasztó vagy pazarló háztartások jutnak több pénzhez, és még kevésbé fogja megérni pénzt fektetni az energiatakarékosságba. A kormány az említett 10 százalékos tarifacsökkentés forrásaként az energiaszolgáltatás nem indokolható nyereségét jelölte meg. Ha ténylegesen van ilyen tartalék az energiaszektorban, akkor azt valóban célszerű elvonni.
Ezt azonban a kormány semmiféle elemzéssel, vizsgálattal nem támasztotta alá. Félő, hogy azoknak van igazuk, akik szerint az energiaszektortól történő további elvonás a karbantartások elhalasztásához, a szükséges beruházások elmaradásához vezet, ami a biztonságos ellátást kockáztatja és a jövőben jelentős költségű többletráfordítást kényszerít ki. A válság hatására ismét családok tízezrei kerültek nehéz helyzetbe. Az alacsony jövedelműek, elsősorban a kistelepüléseken élők és általában a munkájukat elvesztettek nem tudják a közüzemi díjakat fizetni.
A tartozások összege már mintegy 140 milliárd forint. Számos házban hónapokkal ezelőtt kikapcsolták a villanyt; jobb esetben mezőgazdasági hulladékot, de nemegyszer autógumit, műanyagot égetnek a kályhában. A szolidaritás azt követeli meg, hogy ne hagyjunk senkit sem megfagyni, és biztosítsuk azt is, hogy az ilyen családokban élő gyerekek is tudjanak tanulni, járhassanak rendesen iskolába, nehogy újratermelődjön a szüleik szegénysége. Az 1970-es éveket idézi az az atyáskodó hozzáállás, mely szerint a világpiaci energiaárakat meg lehet állítani az országhatárnál. Ez akkor sem sikerült, most sem fog. Tudomásul kell venni, hogy az olcsó energia korszaka lejárt. Ugyanakkor meg kell teremteni mindenki számára a lehetőséget, hogy csökkenthesse az energiaszámláját.
A Levegő Munkacsoport ezért megismétli korábbi javaslatát, hogy a háztartási energiára többletadót vessen ki a kormány, és az így keletkező bevételt egyenlő mértékben ossza vissza az ország lakosainak (a legmagasabb jövedelműeket kivéve). Az ily módon történő támogatást azonban semmiképp ne az energiaszámlán keresztül tegye, hanem attól független lakhatási támogatásként. Ezáltal csökkennének a szociális feszültségek, továbbá az emberek saját maguk dönthetnék el, mire költik a pénzüket. Az intézkedés egyúttal az energiatakarékosságot és azon keresztül az éghajlatvédelmet is ösztönözné.
