Roubini: romlani fog a befektetői környezet

(MTI) - Az euróövezet országainak gyengélkedésével, valamint az amerikai és más fejlett gazdaságok lelassulásával az elkövetkező hónapokban erősen romlani fog a befektetői környezet - jósolta a CNBC gazdasági hírtelevízióban Nouriel Roubini neves amerikai közgazdász. (MTI)

A világhírű New York-i egyetemi professzor, aki már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot, úgy fogalmazott: folytatódni fog a részvények erőteljes esése, 20 százalékos értékcsökkenés várható a világgazdaság gyengülésével, a befektetők szinte csak készpénzben érezhetik biztonságban vagyonukat. A világgazdaság bizonyos részeit kettős esésű recesszió fenyegeti, "mostantól a dolgok romlását várom" - mondta.

 

Azt mondta a befektetési környezet nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Japánban, Kínában és Európa nagy részén is romlani fog. Roubini a makroszintű kockázatok között első helyen említette az euróövezet problémáit. Kínában is a gyengülés jelei mutatkoznak, Japán szintén nehézségekkel küzd, az amerikai növekedés pedig le fog lassulni - mutatott rá.

 

Hozzátette, hogy az amerikai gazdaságot a szabályozási bizonytalanság is bizonytalanná teszi, mivel nem tudni, milyen lesz a pénzügyi reform. A készpénzen kívül a közgazdász olyan országok rövid távú állampapírjaiba való befektetést javasolt, amelyek stabil gazdasággal rendelkeznek, ahol nincsen komoly adósságprobléma. Ezek közé sorolta Németországot, "talán" Kanadát, valamint néhány egyéb egészségesebb fejlett világbeli gazdaságot.

 

Szerinte Európa számára szinte megoldhatatlanok Görögország és egyéb országok adósságproblémái, "kemény döntéseket kell hozni". Kifejtette, egyértelmű, hogy mit kell tenni: emelni kell az adókat és vissza kell fogni a kiadásokat, "évek áldozatára lesz szükség".

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás:

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás: