Eséssel indította a II. negyedévet a magyar piac
Mivel az európai tőzsdéken is megfeleződött a korábbi forgalom, így nem meglepő a BÉT-en zajló álmos kereskedés, de ez "lassan már a kereskedést veszélyezteti" - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek. Véleménye szerint az EU/IMF megállapodás lendíthet a BUX-on. Amíg Schmitt Pál lemondása semmilyen hatást nem tett a BÉT mai kereskedésére, addig az MNB kedden induló 50-100 milliárd forint összegben meghirdetett kétéves tendere talán megmozdíthatja az árfolyamokat - magyarázta Gabler Gergely.
BUX index
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője többet várt a hétfői kereskedéstől, de az oldalazó nyitást lefordulás követte. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a BÉT is tudott emelkedni január eleje óta, amikor 17.100 pont körül állt a BUX, ehhez képest most tíz százalékkal magasabbra került. Kollégájával egyetértve azt fejtegette, hogy komolyabb pozitív fordulatot az EU/IMF megállapodás aláírása hozhat.
MOL részvény
A Mol 65 forinttal, 0,35 százalékkal 18.335 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 9 forinttal, 0,24 százalékkal 3.820 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,35 százalékkal 580 forintra erősödött, forgalma 352,6 millió forint volt.
OTP részvény
A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,53 százalékkal 37.670 forintra gyengült, a részvények forgalma 405,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 278,1 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 1,71 százalékkal 14.400 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.181,87 ponton zárt hétfőn, ez 14,95 pontos, 1,25 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)