Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

A ház világszerte 102 nagyvállalat várakozásait vizsgálta. A felmérésbe bevont cégek együtt hatmillió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk hozzávetőleg kétezer milliárd dollár.

Az Oxford Economics beszámolója szerint az egyik legnagyobb horderejű változás az, hogy a válaszadó cégek alig 10 százaléka tartja nagyon jelentős kockázatnak a közel-keleti konfliktus újbóli eszkalálódását a következő két évben.

A ház hangsúlyozza, hogy a nyár közepén az akkori felmérés résztvevőinek csaknem a fele, tavasszal a globális vállalati szektor szereplőinek 70 százaléka minősítette igen komoly világgazdasági kockázatnak a közel-keleti feszültség fellángolását.

Az Oxford Economics kiemelte, hogy a jelenleg így vélekedő tíz százalék a legalacsonyabb arány a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet és Izrael háborújának két évvel ezelőtti kezdete óta.

A geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos üzleti aggályok a hosszú távú, néhány évtizedre szóló várakozások esetében is jelentősen csökkentek.

A geopolitikai feszültségek és a protekcionizmus világgazdasági hatásai továbbra is a hosszú időtávlatra vonatkozó legnagyobb egyedi aggodalomforrás, de az Oxford Economics új vizsgálata szerint jelenleg a globális üzleti szektor cégeinek 25 százaléka nevezte meg ezt a két tényezőt a legnagyobb hosszú távú világgazdasági kockázatként az egy negyedévvel ezelőtti felmérésben kimutatott 43 százalék helyett.

A ház hétfőn ismertetett felmérése szerint viszonylag alacsony szinten stabilizálódott a világgazdasági recesszió kockázatának megítélése is. A vizsgálatba bevont vállalatok átlagosan hozzávetőleg 13 százalékos esélyt adnak arra, hogy a világgazdaság jövőre recesszióba süllyed.

Ez jórészt azonos a szeptemberben elvégzett előző felmérés adatával, viszont markáns csökkenést jelent tavasz óta: áprilisban az üzleti szereplők még csaknem 25 százalékos eséllyel jósolták a jövő évi globális recessziót.

A jelenlegi globális átlagnál ugyanakkor magasabbra, csaknem egyharmadosra taksálják az Oxford Economics új felmérésének résztvevői az amerikai gazdaság jövő évi recessziójának kockázatát.

Gyengültek viszont a világgazdasági növekedési várakozások: az Oxford Economics saját globális üzleti hangulati indexéből (Global Business Sentiment Index) levezetett, kockázati súlyozással kiszámított előrejelzési átlag azt mutatja, hogy a globális vállalati szektor szereplői 2025 végére 1,7 százalékra lassuló éves összevetésű világgazdasági növekedéssel számolnak.

Az Oxford Economics hangsúlyozza, hogy ez 0,7 százalékponttal alacsonyabb az év elején ugyanilyen számítási módszerrel mért átlagos növekedési várakozásnál.

A londoni elemzői közösségben vannak ennél derűlátóbb előrejelzések is.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő legutóbbi féléves prognózisában az addig érvényben volt 2025-ös globális növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 2,2 százalékra javította. A cég jövőre szintén 2,2 százalékos növekedést vár a világgazdaságban; ez 0,2 százalékponttal javított prognózis az előző becsléshez képest.

A Fitch mindenekelőtt az amerikai-kínai vámpolitikai feszültség enyhülésével indokolta a pozitív korrekciót.

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás: