Schmitt Pál nyílt levele a bankoknak

Nyílt levélben tájékoztatta a köztársasági elnök a Magyar Bankszövetséget arról, hogy miért írta alá az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt. "Arra a megállapításra jutottam, hogy a veszély igen nagy, a bankokat sújtó esetleges hátrányok pedig nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a pénzintézeteknek a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tűrniük" - fogalmaz Schmitt Pál az MTI-hez csütörtökön eljuttatott levélben.

A Magyar Bankszövetség szeptember 21-én jelentette be, hogy levélben arra kérte a köztársasági elnököt: küldje meg a jogszabályt aláírás előtti véleményezésre az Alkotmánybíróságnak. A szervezet álláspontja szerint jóval nagyobb azoknak a száma, akiket a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés negatív hatásai érinthetnek, mint azoké, akik ennek előnyeiből részesülnek, továbbá jelentős makrogazdasági, rendszerstabilitási és növekedési kockázatai vannak.
    

Schmitt Pál a nyílt levelet azzal indokolja, hogy a bankok is a nyilvánosság igénybevételével fordultak hozzá. Levelében hangsúlyozza, hogy a törvényt alapos mérlegelés és megfontolás után írta alá.
    

"Meggyőződéssel vallom, hogy a jogalkotónak elodázhatatlanul fel kellett lépnie, mert az egyensúly megbomlott, és emberek százezreit fenyegette az otthon elvesztésének réme. Az ilyenkor alkalmazott eszközök az adott pillanatban mindig sértenek valakit, és soha nem lehetnek mindenki számára minden szempontból megfelelőek. Létezik ugyanakkor egy általános igazságosság, mely vezérszalagjául szolgál a válsághelyzet kezelésére irányuló cselekvésnek. A törvény aláírásakor azt kellett mérlegelnem, hogy az intézkedés nyomán a bankoknál jelentkező esetleges hátrányok arányban állnak-e a célzott és elérhető össztársadalmi hatásokkal. Arra a megállapításra jutottam, hogy a veszély igen nagy, a bankokat sújtó esetleges hátrányok pedig nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a pénzintézeteknek a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tűrniük" - írja a köztársasági elnök.
    

"Őszintén remélem, sőt, hiszem, hogy az Önök által képviselt pénzintézetek sem a veszélybe sodródott társadalmi rétegek végérvényes leszakadásában, hanem az egyensúly mielőbbi helyreállításában, az embereknek esélyt és biztonságot, a bankoknak pedig tartós működési környezetet jelentő szociális jogállam megteremtésében érdekeltek. Meggyőződésem, hogy a bevezetett intézkedések mindannyiunk közös, hosszú távú érdekeit szolgálják.
    

Magyarország köztársasági elnökeként, mindazok nevében, akik most megszabadulhatnak a létbizonytalanság megsemmisítő érzésétől, őszinte nagyrabecsüléssel fejezném ki köszönetemet azért, ha az elérni kívánt célokkal Önök is azonosulnának. Megértő és támogató hozzáállásukat a biztonság helyreállításában való példás szerepvállalásként értékelném" - fogalmaz Schmitt Pál a levélben.
    

A bankszövetség korábban kifejtette: az intézkedés mind az adósok, mind a hitelezők számára veszélyezteti a kiszámíthatóságot és a jogbiztonságot. Nem zárható ki, hogy az emelkedő országkockázat és a romló forintárfolyam kamatemelkedéshez vezet, ami egyrészt növeli az államadósság finanszírozásának költségeit, másrészt a vállalati és lakossági hitelkamatok emelkedéséhez vezet, ami negatívan érinthet több millió lakossági és vállalati hiteladóst, akik forintban vették fel a hitelüket. A gyengülő forintárfolyam kihat azon devizaadósokra is, akik nem tudják igénybe venni a végtörlesztés lehetőségét. Fennáll annak a veszélye is, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben romlik az államháztartás pozíciója és a gazdasági növekedés lehetősége - figyelmeztetett a szervezet.
    

A Magyar Bankszövetség korábban azt is bejelentette, hogy a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésről szóló törvény kihirdetését követően a bankok az Alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Unió illetékes intézményeihez fordulnak. (MTI)

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás:

Könnyed fogyás és természetes támogatás az egészséges élethez

A mai felgyorsult világban sokan keresik azt a megoldást, amivel elérhetik álmaik alakját – méghozzá anélkül, hogy órákat kellene tölteniük drága edzőtermekben vagy drasztikus diétába kezdenének.
2025. 11. 12. 13:00
Megosztás:

Hatékony tárolás: a konténerbérlés előnyei

Eszedbe jutott-e már, hogy a felhalmozott tárgyak és szezonális eszközök mennyire lehetséges korlátoznak az otthoni vagy az irodai térben? A tárolási problémák megoldása egyre több ember és vállalkozás számára jelent kihívást.
2025. 11. 12. 12:30
Megosztás:

Gyengül a lakosság fizetőképessége, borúsak a kilátások

Az előző negyedév enyhe növekedése után ismét csökkenő szakaszba került a fizetőképességi index, amely a lakosság jövedelmi helyzetét a hiteltörlesztések és a számlafizetések függvényében vizsgálja. A mutató 13,7 pontról 9,3-ra esett vissza a harmadik negyedévre, idén pedig már nem is várható érdemi javulás az Intrum és a Gazdaságkutató Intézet előrejelzése alapján.
2025. 11. 12. 12:00
Megosztás:

Akár több százezer forintot spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti

Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári év, azaz akik még idén kötnek biztosítást, azok még alacsonyabb díjjal tehetik meg azt. Egy előrehozott döntéssel 20 év alatt akár több százezer forintot lehet spórolni.
2025. 11. 12. 11:30
Megosztás:

A kormány megemelte az idei és a jövő évi hiánycélt, megemelte a bankadót

Tegnap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány az idei és a jövő évi hiánycélt is a GDP 5%-ra emeli (4,3-4,5, illetve 3,7%-ról) annak ellenére, hogy közel 200-200 Mrd. Ft-tal javítja az egyenleget az, hogy a kormány megduplázza jövőre a bankadót és zárol költségvetési tartalékokat.
2025. 11. 12. 11:00
Megosztás:

A kormányzati leállás végével kapcsolatos optimizmus további lendületet hozott az amerikai részvénypiacra

A kormányzati leállás végének közeledte repítette felfelé kedden az amerikai részvényindexeket, a Dow rekordszinten zárt, az S&P 500 0,2%- kal araszolt feljebb.
2025. 11. 12. 10:30
Megosztás:

Új csúcsra került a Stoxx600 és a FTSE100, a várt javulással ellentétben Németországban romlott a gazdasági hangulat

Az amerikai kormányzati leállás küszöbönálló végével kapcsolatos optimizmus tovább fűtött3 az európai részvénypiacokat, a Stoxx600 és a FTSE100 egyaránt rekordszintre emelkedett kedden.
2025. 11. 12. 10:00
Megosztás: