Segít az árfolyamgát, nem éri meg a sültgalambra várni

További két hónappal, május 31-ig meghosszabbították az árfolyamgát igénylésének lehetőségét. Eddig jóval kevesebben éltek a konstrukcióval, mint amire előzetesen számítani lehetett. A Pénzügyi Tanácsadók Európai Szövetségének elnöke, dr. Patkós Róbert azt javasolja: aki csak teheti, igényelje az árfolyamrögzítést

A PSZÁF tájékoztatása szerint az idén január végéig a 456 ezer jogosultnak csak a 30 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe.

 

Miért nem sikeresebb a konstrukció?


dr. Patkós Róbert: - A vártnál kisebb érdeklődés oka az, hogy roppant bizalmatlanok a devizaadósok az árfolyamgáttal szemben, valójában a legtöbben nem is ismerik a konstrukció előnyeit, újabb adósságcsapdától tartanak. Abban bízni, hogy a forint árfolyama nem ül újra hullámvasútra bizony nem vall megfontoltságra. A kormány jól döntött, amikor újabb két hónapot adott a devizahiteleseknek, hogy belépjenek az árfolyamgátba. Akik legalább addig eljutottak, hogy átgondolják a lehetőséget most időt nyertek, ugyanakkor a végtelenségig nem fogják kitolni a határidőket, előbb-utóbb döntésre kell jutnia mindenkinek, nem éri meg ölbe tett kézzel várni a sültgalambra. Nekünk, pénzügyi szakembereknek most az a feladatunk, hogy minél szélesebb társadalmi réteghez eljusson az, hogyan segíthet az árfolyamrögzítés a devizaadósokon.


Valóban minden devizaadós számára előnyös a rendszer?


P.R.: Határozott véleményünk, hogy a jogosultak döntő többségének előnyös a rendszer. Az árfolyamgáttal a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum négy évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek. A konstrukció legnagyobb nyertesei azok, akik gondoskodnak arról, hogy a gyújtószámlán a tőkerészre összegyűlt összeget megtakarítással kompenzálják, elsősorban lakástakarékpénztárral. A lakástakarékpénztárak futamideje 4-5 éves konstrukciókban nagyjából megegyezik a kedvezményes időszak hosszával, a havonta személyenként befizethető maximum 20 ezer forintos összeg pedig körülbelül fedezi is egy átlagos lakáshitel esetében a piaci és a kedvezményes árfolyamú törlesztőrészlet közötti különbséget. A pénztárban felhalmozott összeg pedig - amelyre az állami támogatás is jár - felhasználható a lakáshitel előtörlesztésére is. De mindenki más is nyer, hiszen a devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteinek kamatrészére vonatkozóan a rögzített időszak alatt nem jelennek meg. Akik nem élnek a lehetőséggel, továbbra is ki lesznek téve az árfolyam-ingadozás veszélyének.


Hogyan zajlik az igénylés menete?


P.R.: - Érdemes független pénzügyi tanácsadóhoz fordulni az árfolyamgát igénylése előtt, főleg azért, hogy egyénre szabott számítással meghatározhassák az ügyfél előnyeit, azt ugyanis ne várja senki, hogy a bankok minden igényt kielégítő válaszokat adnak a kérdéseinkre. Sok devizaadóstól halljuk, hogy a bank munkatársa nem feltétlenül ajánlja az árfolyamgátat, sokan elégedetlenek a banki tájékoztatással is. Az adósoknak tudniuk kell: a szerződés megkötésekor a pénzügyi intézmény nem érvényesíthet semmilyen költséget és akár többször is beadható az igénylés egy korábbi elutasítás ellenére is. 


Ki jelentkezhet az árfolyamgátra?


P.R.: - A hatályos jogszabályok szerint csak azok a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező adósok jogosultak az árfolyamgát igénybevételére, akiknek nincs 90 naposnál hosszabb idejű tartozásuk a bankjuk felé, emellett feltétel, hogy  a hitelük összege a folyósításkor nem érte el a 20 millió forintot. Nem élhetnek a lehetőséggel azok, akiknek ingatlanjuk végrehajtás alatt áll. Az árfolyamrögzítés ideje alatt egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni minimum három éven át, de legkésőbb 2017 júniusának végéig.


De mi lesz utána? Nagyon sokan tartanak 2017. június 30-tól, mintegy Damoklész kardjaként lebeg felettük ez a dátum.


P.R.: - Ami alapvetően befolyásolja az árfolyamrögzítés ideje alatt a gyűjtőszámlára került összeget, az a mindenkori devizaárfolyam, illetve a gyűjtőszámla kamat. Az, hogy mennyi lesz 5 év múlva a devizaárfolyam, illetve az, hogy az elkövetkezendő évben hogy alakul, nem lehet megjósolni. Ami biztos, hogy aki igényli az árfolyamrögzítést, annak kiszámíthatóvá válik a havi törlesztőrészlete az elkövetkezendő 5 évben, hiszen fix árfolyamon törleszt. Hogy azt követően mekkora összeg gyűlik össze a gyűjtőszámláján, azt az árfolyamváltozás és a gyűjtőszámla hitelkamat határozza meg. Jómagam optimista vagyok, és azt gondolom, hogy minden ügyfél, aki jogosult rá és él az árfolyamrögzítéssel, az jól jár, hiszen a hiteltörlesztő kamatrészére vonatkozó árfolyamkülönbözetet a bank és az állam fizeti helyette. Azok a devizahitelesek járnak a legjobban, akiknek életbiztosítással, esetleg egyéb (pl. lakástakarékpénztárral) megtakarítással kombinált lakáshitele van, hiszen ott nem is kerül semmilyen tétel sem a gyűjtőszámlára, hiszen ők csakis kamatot fizetnek.


Hogyan működik az árfolyamrögzítés?


A jelzáloghiteleknél általában minden hónapban azonos (deviza) összegű törlesztőrészletet kell fizetni, mely összegnek a nagyobb része a futamidő elején kamattartozás, a kisebb része tőke. Az idő múlásával a törlesztőrészlet összetételében egyre kevesebb lesz a kamat, és nő a tőketartozás. Mivel a törlesztőrészleteket forintban kell fizetni, a devizaárfolyamok emelkedésével a forint törlesztő részletek is jelentősen megemelkedtek. Az árfolyamrögzítés ezt az árfolyam ingadozást szünteti meg átmenetileg azzal, hogy a deviza törlesztőrészlet a jogszabályban meghatározott árfolyamon kerül átszámításra (svájci frank esetében 180 forint, euró hitelnél 250 forint, míg jen esetében 2,5 forint), és az adós az így számított forint összeget fizeti a rögzítés időtartama alatt.

 

A rögzített árfolyam és a valódi árfolyam közötti különbözet törlesztésére a tőkerész esetében a bank egy gyűjtőszámlát nyit az adós részére, s hitelt nyújt ennek az összegnek az erejéig, a kamatrész esetében viszont a bank és az állam átvállalja annak fizetését. A gyűjtőszámlahitel lejárata nem lehet korábbi, mint a devizahitel lejárata és ennek a hitelnek a fedezete ugyanaz az ingatlan, mint a devizakölcsöné. A jogszabály bevezette a „legmagasabb árfolyam” fogalmát, melynek alapján, ha az árfolyam a törvényben meghatározott legmagasabb összeg felé emelkedne, az adóstól nem követelhető legmagasabb árfolyam feletti rész, mert azt a Magyar Állam a banknak utólag megfizeti. Ennek alapján tehát a gyűjtőszámlán a rögzített árfolyam és a legmagasabb árfolyam közötti különbözet halmozódik, de ennek a számlának csak a tőkerészét kell az adósnak megfizetni, a kamatrész megfizetését pedig az állam a bankkal együtt átvállalja az adó


Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó választással még mindig megérheti

Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Megtakarítási jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban már az állampapíroknál kisebb hozamot lehet elérni a bérbeadással, miközben a 2010-es évek közepén még 10 százalék feletti értékek is voltak. Persze így sem kell félteni a lakástulajdonosokat, hiszen az Európa-rekorder áremelkedés bőven kompenzálta őket a hozamok csökkenése miatt, ráadásul a kontinensen a mostani bérbeadási hozamszintek számítanak „normálisnak” – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 05. 22. 06:30
Megosztás:

Közel-keleti háború, dráguló energia és erősödő forint: újraíródnak a gazdasági kilátások

A közel-keleti háború kitörése ismét bizonytalanná tette a fejlett gazdaságok idei pályáját. Az energiaárak emelkedése, a Hormuzi-szoros körüli feszültségek és a tartós geopolitikai patthelyzet kockázata egyre erősebben hat a növekedési és inflációs várakozásokra. A világgazdaság számára újra előtérbe került a stagfláció veszélye: vagyis az a kellemetlen helyzet, amikor a gazdasági növekedés lassul, miközben az infláció ismét magasabb szintre kerül.
2026. 05. 22. 06:00
Megosztás:

Kerozinsokk 2026: Végigsöpör a budapesti turizmuson a Hormuzi-válság dominóhatása?

Az AUCTORIS friss stratégiai jelentése szerint a geopolitikai feszültségek, az emelkedő üzemanyagárak, a légitársasági költségnyomás és az utazói bizonytalanság dominóhatása a következő hónapokban Budapest turizmusát és vendéglátását is elérheti. A dokumentum nem összeomlással számol, hanem egy fokozatosan kibontakozó, kezelhető, de komoly felkészülést igénylő átrendeződéssel.
2026. 05. 22. 05:30
Megosztás:

Bizalmi vagyonkezelés: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket

A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
2026. 05. 22. 05:00
Megosztás:

Már most közel harmadával magasabb a nyári előfoglaltság a magyar szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor

A 2026-os nyári szezon előtt jelentősen erősebb foglaltsági szinttel indulnak a magyarországi szálláshelyek, mint egy évvel korábban. A június–augusztusi időszakra vonatkozó átlagos előfoglaltság országosan 31,5%-kal magasabb, mint 2025 ugyanezen pontján volt. A növekedés különösen Budapesten látványos, ahol az idei nyárra vonatkozó előfoglaltság 65,5%-kal haladja meg a tavalyi szintet, miközben az ország többi részén stabilabb, 13,3%-os emelkedés látszik derül ki a SabeeApp friss reprezentatív adatelemzéséből.
2026. 05. 22. 04:30
Megosztás:

Kevesebb kidobott étel, több tudatos döntés – Okos technológiával az élelmiszerhulladék ellen

Az élelmiszerhulladék nemcsak az otthonokban jelent problémát: a szállodákban, az éttermekben és a közétkeztetésben is napi hatalmas mennyiségű étel kerül a kukába. Ez egyrészt környezetvédelmi gond, másrészt komoly anyagi veszteség a cégeknek. A pazarlás megelőzéséért dolgozott a VIMOSZ aktív részvételével a Wasteless konzorcium, amely a mesterséges intelligencia tudását is alkalmazva ad használható eszközöket a megoldáshoz.
2026. 05. 22. 04:00
Megosztás:

Vendégmunkás-stop június 1-jén: Valóban mozgósítható a 400 ezres magyar tartalék?

A tízéves rekordot döntő, 4,8%-os munkanélküliség, a június 1-jén életbe lépő vendégmunkás-tilalom és az AI-vezérelt toborzási megtorpanás olyan „tökéletes vihart” kavar a magyar munkaerőpiacon, amelyre a hagyományos modellek már önmagukban nem adnak választ. A Gig Economy Report 2026 adatai szerint miközben a vállalati oldalon egyre nehezebb a hosszú távú elköteleződés megvalósítása, a magyar munkavállalók tömegei már a rugalmas piactér-modellben látják a biztonságot.
2026. 05. 22. 03:30
Megosztás:

A hiteligénylők is jól járnak a bérek emelkedésével

A nettó átlagkereset 546 000 forint volt 2026 márciusában, a nettó kereset mediánértéke pedig 432 100 forintot tett ki a KSH friss adatai alapján. Az átlagbér akár a legnagyobb összegű személyi kölcsön felvételéhez is elég lehet, a mediánbért keresőknek azonban kompromisszumot kell kötniük, ha nagyobb összegű szabad felhasználású hitelt szeretnének felvenni - írja közleményében a Bank360.hu.
2026. 05. 22. 03:00
Megosztás:

Saját jogú nyugellátás és hozzátartozói nyugellátás: a magyar nyugdíjrendszer egyik legfontosabb alapfogalma

A magyar nyugdíjrendszerben kevés olyan fogalom van, amely első olvasásra ennyire száraznak, jogszabályszerűnek és távolinak tűnik, mégis ennyire közvetlenül érinti az emberek életét. A „saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás” kifejezés valójában nem pusztán egy törvényi meghatározás: mögötte évtizedek munkája, járulékfizetése, családi sorsok, megélhetési biztonság és sokszor a túlélő hozzátartozók anyagi védelme áll.
2026. 05. 22. 02:00
Megosztás:

Sokkoló áramdíj-emelkedés terheli a magyar vállalkozásokat

Akár háromszázmilliárdos többletköltséget okozhat a jelenlegi rendszer az iparnak és a logisztikai szektornak.
2026. 05. 22. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjtitkok a paragrafusok mögé bújva: ezért nem csak a befizetés számít

A nyugdíjrendszerről szóló törvényi szövegek elsőre száraznak és nehezen emészthetőnek tűnhetnek, pedig nagyon is húsba vágó kérdésekről beszélnek. Ki garantálja a nyugdíjak kifizetését? Mitől függ az összeg? Mi történik akkor, ha valaki magánnyugdíjpénztári tag is volt? A szabályok mögött egy egész élet munkájának pénzügyi lenyomata rajzolódik ki.
2026. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Lemondott a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke

Csütörtökön lemondott Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, miután korrupciógyanús ügyek sora rázta meg a horvát sportéletet az utóbbi időben.
2026. 05. 22. 00:30
Megosztás:

A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás: