Simor - az infláció csökkentése miatt emeli a kamatszintet a jegybank

A jegybanki alapkamat emelésénél a monetáris tanács abból indult ki, hogy egy viszonylag lassú, moderált emeléssorozattal hasson az inflációs folyamatokra, és tompítsa az inflációs várakozásokat - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Az MNB Monetáris Tanácsa hétfőn - november óta a harmadik egymást követő kamatdöntő ülésén ismét - 25 bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot, amely ezzel visszatért az egy évvel korábbi 6 százalékos szintre. A Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány nevében szakmailag elhibázottnak és indokolatlannak minősítette a döntést.

"Alapkamatot azért emel a jegybank, mert csökkenteni akarja az inflációt, ez pedig minden magyar állampolgár érdeke, hiszen az árstabilitás a közjót szolgálja" - hangsúlyozta az MNB elnöke. "Mint minden magára valamit adó jegybankár, én is az alacsony infláció elkötelezett híve vagyok. Az emelkedő jegybanki alapkamat szűkíti a keresletet, élénkíti a megtakarításokat és erősíti a forintot annak érdekében, hogy mérséklődjön az infláció.

 

A monetáris tanács megfontoltságát mutatja, hogy az augusztusi, cél fölötti inflációt prognosztizáló inflációs jelentés után a testület tavaly novemberig nem lépett" - mondta Simor András. A novemberi előrejelzés ismeretében már látszott, hogy változatlan monetáris kondíciók mellett nemcsak az MNB teljes előrejelzési horizontján, 2012 végéig lenne a 3 százalékos jegybanki inflációs célnál magasabb a pénzromlás üteme, hanem minden számba vehető kockázati szcenárió is a legvalószínűbb forgatókönyvnél is magasabb inflációt jelzett - emelte ki az MNB elnöke.

 

Az inflációs várakozások horgonyzottságát sem tekinthetjük biztosítottnak. Magyarország hosszú éveken át az árstabilitásnál magasabb inflációval volt kénytelen együtt élni - emlékeztetett Simor András. Az inflációs várakozások alakulása pedig függ attól is, hogy a gazdasági szereplők mennyire érzékelik eltökéltnek a jegybankot az inflációs cél elérésben. "A monetáris tanács megtehette volna, hogy egyelőre nem emel kamatot, ez azonban csak egy olyan országban lett volna lehetséges, ahol több évre visszatekintve a lakosság, illetve a gazdaság szereplői hozzászoktak az alacsony inflációhoz.

 

Az alapkamat emelése nem csupán az inflációs ütemet befolyásolhatja közvetlenül, hanem az inflációs várakozásokra is képes hatni - mondta a jegybankelnök. Simor András hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az átmeneti árszintnövelő hatások ellenére az árazási és bérezési döntések az MNB 3 százalékos inflációs céljával összhangban alakuljanak. A kérdésre vajon átváltsák-e lakossági ügyfelek a svájci frankban lévő hiteleiket euróra, a jegybankelnök így válaszolt: "nem venném a bátorságot, hogy erre vonatkozóan tanácsot adjak a devizahiteleseknek". Aki most "a svájci frank hitel kockázatában ül", az az átváltás után eurókockázatra váltja át a svájci frank árfolyam-rizikóját.

 

Ezek a hitelek nem egyszer 10-15 éves hátralevő futamidejűek, és nem lehet tudni, hogy ezen az időhorizonton hogyan alakul az euró és svájci frank egymáshoz viszonyított árfolyama. Ráadásul, míg a forint euróhoz viszonyított árfolyamára a magyar gazdaságpolitikának lehet hatása, a svájci frank árfolyama nem áll és nem is állhat a magyar gazdaságpolitika látóterében. Általános alapelv a jegybank elnöke szerint az, hogy abban a pénznemben érdemes hitelt felvenni, amiben a jövedelem keletkezik.

 

A vállalatok esetében is szem előtt kell tartani, hogy azoknak a cégeknek érdemes devizában kölcsönöket fölvenni, amelyek exportbevétellel számolhatnak, azaz a devizabevételek miatt természetes árfolyamfedezettel rendelkeznek - mutatott rá Simor András. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint a piacok hogyan fogadják majd a várható kormányzati csomagot, a jegybankelnök azt válaszolta, hogy nem kíván találgatásokba bocsátkozni. "Azt ugyan nem tudom, hogy a piac milyen méretű és tartalmú februári reformcsomagot tartana elfogadhatónak, de az biztos, hogy az idei költségvetés, üdvözlendő módon 3 százalék alatti államháztartási hiányt céloz meg".

 

A jegybank elnöke hozzátette: egy kiadáscsökkentő csomag akkor lehet eredményes, ha az strukturális és tartósan hat, azaz az állami kiadásokat több évre előre tartósan mérsékli. " A piacok általában jól fogadják, ha egy nagy relatív adóssággal rendelkező ország kiadáscsökkentést jelent be, de fontos szempont annak forrása és fenntarthatósága is - mondta Simor András.

 

A miniszterelnök által az elmúlt napokban felvetett előrehozott hiteltörlesztésekkel kapcsolatban a jegybank elnöke elmondta, hogy az állam és az MNB összesen mintegy 14,5 milliárd euro hitelt vett fel az IMF-től és az Európai Uniótól, ebből 13 milliárd eurót közvetlenül az állam, 1,5 milliárdot közvetlenül az MNB vett fel. Az utóbbi összeg nem növeli az államadósságot és azt az MNB a devizatartalék növelésére használta - közölte az elnök. A kormányzat, az adósságát képező 13 milliárd euró nagyobb részét az MNB-nél forintra váltotta és körülbelül 3 milliárd eurót deviza betétben helyezett el a jegybanknál.

 

Ez szintén az ország devizatartalékait növeli. A nemzetközi intézményektől felvett hitelek egy részét korábban a bankrendszer megsegítésére különítették el. Az állam által nyújtott hitelek túlnyomó részét már visszafizették a bankok, míg a fennmaradó egy milliárd euro törlesztése 2012 júliusáig, negyedéves részletekben történik. A nemzetközi intézményektől felvett hitelek visszafizetésének ütemezése hatással van az ország devizatartalékának alakulására, így ezt a szempontot is mérlegelni kell az adósság előtörlesztéséről szóló döntéshez - mondta az MNB elnöke.


Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás: