Simor: az MNB egyetért a jegybanktörvény módosításokkal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetért a jegybanktörvény módosításaival - mondta Simor András, az MNB elnöke az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén, amelyen a képviselők általános vitára alkalmasnak találták a törvényjavaslatot.

Simor András ugyanakkor kifejtette: továbbra is úgy gondolják, nincs szükség az MNB monetáris tanácsa és az alelnökök létszámának további bővítésére. Hangsúlyozta ugyanakkor: el tudják fogadni, hogy a kormány és a parlament nem nevez ki új tagokat a következő 9 hónapban. (Ekkor jár le Simor András mandátuma.)     

 

Az MNB elnöke aláhúzta: hosszabb távon jobbnak tartanák, ha az MNB elnökének lenne véleménynyilvánítási joga a monetáris tanács tagjainak jelölésével kapcsolatban, beleértve az alelnököket is.     Simor András felhívta a figyelmet arra, hogy a javaslat nem érinti az MNB vezetőjének és döntéshozóinak fizetését, pedig az azzal kapcsolatos jelenlegi szabályozás összeegyeztethetetlen az uniós jogrenddel.     

 

Burány Sándor (MSZP) hozzászólásában üdvözölte, hogy a legvitatottabb pontokban megegyezett a kormány és a jegybank, azonban azt tartanák jónak, ha törvényben rögzítenék, hogy a monetáris tanács létszáma és az alelnökök száma nem növelhető. Kovács Tibor (MSZP) felvetette, hogy a jegybanktörvényről a megegyezés elhúzódása több 100 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.     

 

Lenhardt Balázs (Jobbik) szerint a nemzeti bank csak nevében nemzeti, nem a magyarok érdekeit szolgálja, így az MNB-törvény módosításával sem értenek egyet, mint ahogyan az általa "szuperkolhoznak" nevezett Európai Unió elvárásainak való megfelelési kényszerrel sem.     

 

Scheiring Gábor (LMP) kiemelte: jó, hogy az MNB és a kormány konfliktusa a végéhez közeledik, ugyanakkor a konfliktus eléggé költséges volt, súlyos tízmilliárdjaiba került a magyar államnak. Ezért a jövőben kordában kell tartani a hosszú távon a gazdaság fejlődését nem szolgáló döntéseket - mondta a képviselő.     

 

Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke megerősítette: a kormány megvárja, hogy az Európai Központi Bank (EKB) - amely korábban több ponton kifogásolta az eredeti törvényt - véleményt mondjon a módosításokról, a parlament csak azt követően szavaz a jogszabályról. Hozzátette, hogy az MNB-törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitái még a héten lezajlanak a parlamentben, de szavazás csak az után lesz, miután az EKB megküldte véleményét.  Az MTI információi szerint az EKB július 6-ig véleményezi a nemrég előterjesztett módosításokat.     

 

Rogán Antal szerint olyan jegybanktörvény született, amely kölcsönösen szolgálja mindkét fél érdekét, és garantálja a jegybank függetlenségét. Emlékeztetett arra, hogy az MNB-törvény fő részeit a jövőben csak minősített többséggel lehet módosítani; ez pedig szerinte azért fontos, mert az előző ciklusokban nem volt olyan kormány, amely ne nyúlt volna a jegybanktörvényhez. Ezt a jövőben nem lehet majd megtenni - hangsúlyozta.
    

Hozzátette: a törvénymódosítás elfogadása biztosítja az MNB megfelelő működését, emellett elhárítja az akadályokat a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval megkezdendő tárgyalások elől.     A bizottság a kormánypárti képviselők 19 igen, valamint az LMP-s, jobbikos és MSZP-s képviselők 5 nem szavazata mellett találta általános vitára alkalmasnak az MNB-törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. (MTI)


Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás:

Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
2026. 06. 11. 11:00
Megosztás:

A kripto az amerikai választások egyik kulcstémája lehet

A digitális eszközök szabályozása, a pénzügyi adatvédelem és a kriptopiaci innováció egyre erősebben jelenik meg az amerikai választási kampányban. Egy friss közvélemény-kutatás szerint két év alatt megduplázódott azoknak a választóknak az aránya, akik a kriptovalutákat fontos politikai kérdésnek tartják.
2026. 06. 11. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok, kissé gyengültek a régiós devizák

Az infláció májusban a vártnak megfelelően 4,2%-ra emelkedett az USA-ban, a maginfláció pedig 2,9%-ra. Emellett nőtt a közel-keleti feszültség is, miután Irán több térségbeli országra is csapást mért, így az olajárak 2%-kal emelkedtek. A kötvényhozamok pár bázisponttal feljebb araszoltak, a tízéves amerikai 4,55, a német 3,07% környékére. Az EURUSD alig mozdult, 1,155 körül a jegyzés.
2026. 06. 11. 10:00
Megosztás:

Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után

Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lépéseket helyezett kilátásba. A piaci hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai hadsereg kedden csapást mért iráni célpontokra, miután egy amerikai katonai helikopter lelövéséért Teheránt tették felelőssé. A befektetők körében nőtt a bizonytalanság a konfliktus eszkalációjának kockázata miatt, ami különösen az energiaárak kilátásait teszi érzékennyé.
2026. 06. 11. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek, miközben fennmaradt az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság

Volatilis kereskedést követően vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az USA és Irán közötti feszültségek újbóli erősödését, valamint az Európai Központi Bank közelgő kamatdöntését áraz­ták. A pán-európai Stoxx 600 index végül 0,08%-os enyhe csökkenéssel zárt, sorozatban a negyedik negatív napját könyvelve el. A közel-keleti helyzet ismét a befektetői figyelem középpontjába került: a Brent olaj ára 93 dollár közelében stabilizálódott, miután az USA és Irán között áprilisban megkötött tűzszünet óta az egyik legjelentősebb incidens történt. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy Irán „túl sokáig húzta a tárgyalásokat”, míg Teherán a diplomáciai kapcsolatok újragondolását helyezte kilátásba. Piaci értékelések szerint ugyanakkor egyelőre inkább elszigetelt incidensekről, semmint a konfliktus szélesebb eszkalációjáról van szó.
2026. 06. 11. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás:

Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás: