SoftPOS: az első igazi okostelefonos terminál Magyarországon

A Fizetési Pont a legjobb pillanatban mutatott be egy forradalmi megoldást Magyarországon: miközben az online pénztárgépet használó vállalkozásoknak 2021. január 1-től kötelező a kártyás elektronikus fizetési lehetőség biztosítása, ehhez most már nem feltétlenül szükséges az sem, hogy terminált vigyünk magunkkal.

SoftPOS: az első igazi okostelefonos terminál Magyarországon

A SoftPOS technológia meghonosításával azoknak a kereskedőknek a dolgát akarja megkönnyíteni a Fizetési Pont, akik nem feltétlenül egy helyszínen, fizikai boltban vagy üzletben értékesítenek, szolgáltatnak - ide tartoznak például a taxisok, futárok vagy mobil árusok. De nagy könnyebbséget jelent a megoldás azoknak is, akik egyszerűen kényelmetlennek, feleslegesnek érzik a terminált, nehézkesen kezelik azt.

Miért ad könnyebbséget a SoftPOS?

Azért, mert terminál egyáltalán nem szükséges a használatához, mégis teljes körűen biztosítja a Visa és Mastercard kártyákkal való fizetés lehetőségét.

A használata a lehető legegyszerűbb, gyakorlatilag arra van csak szükség, hogy rendelkezzünk egy okostelefonnal, ami Android 8.0 vagy annál újabb rendszerrel működik - erre kell a SoftPOS alkalmazást telepíteni, és ezt követően ugyanúgy, könnyen és gyorsan a mobiltelefon segítségével fogadhatjuk el a kártyás fizetéseket a vásárlóktól.

Ezzel megszabadulunk egy sor olyan apró, de néha kényelmetlennek tűnő feladattól, ami a terminállal együtt jár - nem kell azon gondolkodni, hol helyezzük el, hogy vigyük magunkkal, mikor töltsük fel és így tovább.

Elég az, ha ugyanúgy figyelünk a mobilunkra, mint eddig, és kész.

A szolgáltatás egyszerűsége azt is lehetővé teszi, hogy a Fizetési Pont az elérhető legversenyképesebb áron vezesse be a szolgáltatást.

Az utolsó állami támogatás még elérhető…

A kisvállalkozóknak a Fizetési Pont most azzal is könnyebbséget ad és lehetővé teszi a költségek csökkentését, hogy egyetlen szolgáltatóként Szerződj most, fizess csak januártól akciójuk keretében egészen a kötelező kártyás fizetési lehetőség bevezetéséig elengedik az újonnan szerződőknek az alapdíjat, a havi számlavezetési díjat, és a fizetési kártya havidíját is!

De még ennél is fontosabb, hogy csak náluk érhető el a...

80 000 forint állami támogatás a terminálokra

A Fizetési Pont az egyetlen, utolsó olyan magyarországi szolgáltató, ahol még elérhető a vissza nem térítendő 80 000 forintos állami támogatás mindazok számára, 2017. november 1-jén nem volt üzemben POS-terminál.

Ezzel egyértelműen a legjobb ajánlatot adják a piacon, amivel a kisvállalkozók fájdalommentesen vezethetik be a terminált, ráadásul forgalmi elvárás nélkül, így a legkisebbeket sem terhelik egetverő költségek.

Az ajánlatkéréshez annyi dolgod van mindössze, hogy ellátogatsz a weboldalra, és kérsz egy visszahívást, elköteleződés nélkül - innen minden mást a Fizetési Pont csapata intéz neked, és 72 órán belül már használhatod is a terminált, gyűjtheted a kártyás fizetések bevételét.

Az ünnepek előtti hetet 3,7%-os emelkedésben zárta a STOXX 600

Az ünnepek előtti utolsó kereskedési napon, csütörtökön, a fontosabb európai indexek jelentős esésben kezdték a napot, miután Trump elnök szerda esti beszéde aggodalmat keltett a közel-keleti konfliktus megoldását váró befektetőkben. Trump egyszerre beszélt közeli győzelemről és a következő hetekben várható kemény Irán elleni csapásokról. Az elnök ráadásul nem vázolt fel egyértelmű stratégiát a Hormuzi-szoros megnyitására, sőt, úgy tűnt, azt sokkal inkább az abban érdekelt országokra hagyná. A nap végére többnyire korrigáltak a tőzsdék. A STOXX 600 végül mindössze 0,2%-os esésben zárt.
2026. 04. 07. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 07. 08:00
Megosztás:

Az agrártárca 500 millió forint többletforrást biztosít a hungarikum pályázatokra

Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra - jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
2026. 04. 07. 07:00
Megosztás:

Változik a forgalmi rend a fővárosban az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
2026. 04. 07. 06:00
Megosztás:

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
2026. 04. 07. 05:00
Megosztás:

Szintet lépett a verseny az Otthon Startnál: már félmillió forintos kedvezmény is járhat a hitel mellé

Keddtől akár 500 000 forint kedvezményt is kaphatnak azok, akik az MBH Banknál igénylik az Otthon Start hitelt – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Abban, hogy a támogatott hitel piacán ilyen intenzív a verseny – teszi hozzá – nincs semmi meglepő, hiszen csak 2026. első két hónapjában több mint 400 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket a bankok.
2026. 04. 07. 04:00
Megosztás:

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás: