Sokan választják, ám kevesen tudják, mivel jár az élettársi kapcsolat

Ugye-ugye, hogy megint beleszaladunk egy olyan témába, ami egyre elterjedtebb kis hazánkban, mégsem tudjuk mit vállalunk az élettársi kapcsolattal. Lássuk hát!

Sokan választják, ám kevesen tudják, mivel jár az élettársi kapcsolat

Ugyan évről évre emelkedik, de még mindig csekély a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint míg 2016-ban közel 900 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2017-ben már 1043, de hiába a folyamatos emelkedés, összességében még mindig csak élettársak alig több mint egy százaléka  szerepel a nyilvántartásban. Nagyobb gondot jelent az, hogy sokan nincsenek tisztában az élettársi kapcsolat jogi következményeivel. Előfordul, hogy az élettársak csak a hagyatéki tárgyaláson szembesülnek azzal, hogy végrendelet hiányában egy fillért sem örökölnek párjuk után, sőt akár a közös otthonukból is ki kell költözniük.


Mennyire illetek össze a pároddal? Megtudhatod ITT.


Egyre többen döntenek az élettársi kapcsolat mellett. A Központi Statisztikai Hivatal 2016 végén készített mikrocenzusa szerint a 2,7 millió magyar család csaknem 18 százalékát tették ki az élettársak, az ilyen párkapcsolatok száma meghaladta a 483 ezret. Ez 19 százalékkal több a 2011 véginél. Az élettársi kapcsolat népszerűségének egyik titka, hogy nem kell hozzá papír, mert létrejön magától a ténytől, hogy közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek a felek.


Sokan mégsem tudják, hogy az élettársi kapcsolatot a törvény nem ismeri el a házassággal egyenértékűnek, még csak családjogi kapcsolatnak sem. Arról is kevesen hallottak, hogy az élettársak nem számítanak közeli hozzátartozónak, nem törvényes örökösei egymásnak és nem keletkezik közös vagyonuk – mondta dr. Tóth Ádám. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerint sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy végrendelet hiányában semmit sem kapnak a párjuk után, sőt az évekig közösen lakott lakáson még haszonélvezeti joguk sem lesz, ha az a másik fél tulajdona volt. Nem igaz az a köztudatban lévő tévhit sem, hogy bizonyos idő (például 15 év) után örökölnek egymás után az élettársak. Ha a felek nem kötnek élettársi vagyonjogi szerződést, nemcsak a szétválás után, hanem az egyik fél halálát követően is előfordulhat, hogy évekig elhúzódó peres eljárás során kell bizonyítaniuk, mennyi jár nekik az ingatlanokból és ingóságokból (például a számlán elhelyezett pénzből), és mi illeti meg a másik felet vagy az örökösöket.

###ajanlo##
Ezek a problémák azonban könnyen orvosolhatók, ha az élettársak – ügyvéd vagy közjegyző előtt – végrendelkeznek egymás javára, illetve élettársi vagyonjogi szerződés keretében rendezik a vagyoni viszonyaikat. Emellett az élettársaknak sok esetben szükséges és célszerű közjegyzőnél élettársi nyilatkozatot tenniük arról, mióta áll fenn köztük a kapcsolat. Fontos lehet ez a dokumentum párjuk elhalálozásakor, nélkülözhetetlen bizonyos szociális juttatások és kedvezmények – például munkahelyi támogatás, önkormányzattól lakbér-könnyítés – igénylésekor, de lombikprogramban sem vehetnek részt enélkül. Mivel nem számítanak közeli hozzátartozónak, ahhoz is kellhet ez a közokirat, hogy a kórházban kezelt párjuk állapotáról felvilágosítást kapjanak, szükség esetén pedig dönthessenek a kezeléséről.  Az élettársi kapcsolat bizonyítását megkönnyítheti az is, ha a felek kérik az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló közös nyilatkozatuk bejegyzését a közjegyzők által vezetett közhiteles Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába (ÉNYNY).


Az ily módon rögzített élettársi kapcsolatok száma még mindig alacsony, annak ellenére, hogy az elmúlt években folyamatos növekedés tapasztalható ezen a téren. A MOKK adatai szerint az ÉNYNY 2010. januári bevezetésétől 2017 végéig 7410 élettárs nyilatkozott arról, hogy élettársi kapcsolatban él párjával. A növekedést mutatja az is, hogy míg e nyilatkozatok száma 2014-ben még csak 761 volt, 2017-ben már 1043 pár tartotta fontosnak, hogy regisztráltassa magát a közjegyzők által vezetett elektronikus nyilvántartásban. Az élettársaknak érdemes azt is nyilvántartásba vetetni, ha már nem élnek együtt. Ennek tényét 2010-2016 között 616-an rögzíttették. A tendencia itt is emelkedő: 2015-ben 78-an, 2016-ban 109-en, 2017-ben pedig 143-an nyilatkoztak arról, hogy már nem áll fenn köztük az élettársi kapcsolat. Ennek a ténynek későbbi jogviták megelőzése szempontjából lehet jelentősége, amikor papírral kell igazolni, hogy a felek között megszűnt az élettársi kapcsolat.


Az idei év elejétől az élettársak szétválásukkor már közjegyző előtti egyezségi eljárás kertében is megállapodhatnak a vagyon felosztásáról, és így elkerülhetik a később felmerülő jogvitákat, mert a közjegyző által készített egyezség a bírósági döntéssel azonos hatályú, azt később perben nem lehet vitássá tenni.


Hány napja tart a kapcsolatotok? Kiszámolhatod ITT.

Forrás: Számoldki.hu

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás:

A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában

A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
2026. 02. 05. 06:30
Megosztás:

Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány

Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
2026. 02. 05. 05:30
Megosztás:

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2026. 02. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás: