Solar Gold: a megtakarítás 10 százalékát érdemes aranyba fektetni

Az arany értékállandósága és a következő években várható további áremelkedés miatt a befektetés illetve megtakarítás 10 százalékát ajánlatos aranyban tartani - hangzott el a solar Gold csütörtöki budapesti tájékoztatóján.

Az a befektető, aki a pénzügyi válság csúcsán, 2009 márciusában 7-7,2 millió forintért 1.000 gramm aranyat vásárolt a Solar Goldnál, az most 11,5-11,6 millió forint értékű arannyal rendelkezik de az is jól kalkulált, aki idén márciusban vett egy kiló aranyat 8,8-9  millió forintért.
    

Szalai Sándor, a Solar Gold ügyvezető igazgatója elmondta: az eladási és vételi ár különbözete 1.000 gramm esetében 3-4 százalék, kisebb tételeknél magasabb 10-15 százalék között van.
    

Jelenleg egy uncia aranyat (31,1035 gramm) 370 ezer forintért kínálja a Solar Gold - közölte Nagy Attila. A kereskedelmi igazgató hozzátetette azt is, hogy egyre népszerűbb az aranyszámla, amely azt jelenti, hogy az ügyfelek által befizetet összegeket arany-grammosítva tartják nyilván, s kérésre tömbösítik.
    

A Solar Gold tavaly 500 millió forint árbevételre tett szert, az idei első félévben már egy milliárd forintnál is többre - mondta Szalai Sándor.
    

Jelenleg az arany unciánkénti ára megközelíti az 1.800 dollárt, egy év alatt 40 százalékkal emelkedett - jelezte Pálffy Gergely vezető elemző. De talán ennél is fontosabb, hogy amíg az elmúlt 15 év alatt, 1996 július 1-hez viszonyítva, a világ 5.000 részvényét tömörítő MSCI World Index 70 százalékkal nőtt, addig az arany dollárban kifejezett ára 2011. július végének árfolyama alapján 323 százalékkal - magyarázta az elemző.
    

A Solar Gold Capital Kft., amelynek kisebbségi tulajdonosa Demján Sándor, szeptembertől zártkörű részvénytársasággá alakul, jelentősen növelve arany-saját készletét - jelentette be az ügyvezető igazgató. (MTI)

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás:

NGM: a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben

Meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatos, a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 09. 09. 18:00
Megosztás: